Halász-Hradil Elemér, Elemír Halász-Hradil, szül. Hradil, 1903-tól HalászA Belügyminisztérium 1903. évi 5865. sz. rendelete. MNL-OL 30795. mikrofilm 34. kép 2. karton. Névváltoztatási kimutatások 1903. év 17. oldal 22. sor. (Miskolc, 1873. április 18. – Kassa, 1948. december 9.) festő, grafikus.
Életpályája bélyegkép|jobbra|Csordák és Halász-Hradil emlékműve Kassánbélyegkép|jobbra|Halász-Hradil Elemér sírja Kassán 1892–94-ben betűfestő-mázolóként dolgozott Bécsben, majd katonai szolgálata alatt előbb Lőcsére, majd Kassára került 1894–97-ben. Hollósy Simon magániskolájában kezdte művészeti tanulmányait Münchenben 1897 és 1901 között, utána 1902-3-ban Párizsban folytatta gróf Andrássy Dénes ösztöndíjával a Julian Akadémián, majd újból Münchenben tanult két évig. 1902-ben vette fel a Halász előnevet. A nagybányai művésztelepen 1898 és 1900 között, majd 1908-ban a szolnoki művésztelepen dolgozott. 1913 és 1914 között Benczúr Gyula budapesti mesteriskolájába járt, Miskolcon lakott egy ideig, az első világháborúban hadirajzolóként dolgozott, majd azt követően Kassára költözött. Itt festett és rajzolt, valamint 1919-től rajzot is tanított akkor megnyitott magániskolájában. Közös műtermük volt Csordák Lajossal. Halász-Hradil tanítványai voltak többek között Jakoby Gyula, Kontuly Béla és Bauer Szilárd. 1897-től állított ki Nagybányán, Budapesten és vidéken is. Műveiből gyűjteményes kiállítást rendezett Kassán 1909-ben és 1912-ben. 1924-től 1935-ig elnöke volt a kassai Kazinczy Társaság Képzőművészeti Osztályának. A szervezet minden tagsági bemutatóján kiállította műveit (pl. 1924, 1939). Több műve megtalálható a kassai Városi Képtárban.
bJelentősebb egyéni kiállításai 1902: Kassa (Lengyel Reinfuss Eduárddal) 1909, 1912: Kassa (Csordák Lajossal) 1920: Gyűjteményes kiállítás, Košice 1929: Košice (Jaszusch Antallal és Kieselbach Gézával)
Emlékkiállítások 1953, 1979, 1998 Košice 2007–2008 Košice, Bratislava, Komarno
Munkásságát értékelő kiadványok SAUČIN, Ladislav: Elemír Halász-Hradil a umenie jeho doby. Bratislava, 1962 NĚMCOVÁ, Helena: Elemír Halász-Hradil (1873–1948). Katalóg. VSG, Košice 1998 HUSHEGYI Gábor: Halász-Hradil Elemér. Katalógus. SZNM – MKMSZ, Pozsony, 2008
Jegyzetek
Források Kieselbach A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig Halász-Hradil Elemér/Elemír művei magángyűjteményekből museum.hu, 2013.02.23
További információk Brogyányi Kálmán: Festőművészet Szlovenszkón (1931) Művészeti lexikon. Fel. szerk. Lajta Edit. Bp., Akadémiai Kiadó, 1965–1968 Palatinus József: A szabadkőművesség bűnei. 4. kiad. Bp., 1938–1939. Budai-Bernwaliner József ny. Elemér Halász Hradil antik.sk
Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Miskolci képzőművészek Kategória:Kassaiak Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:1873-ban született személyek Kategória:1948-ban elhunyt személyek Kategória:Nevet változtatott magyar személyek