A Yellowstone Nemzeti Park a világ legrégibb nemzeti parkja az Egyesült Államok Wyoming, Montana és Idaho szövetségi államainak területén, a Sziklás-hegységben. Kiterjedése 8980 négyzetkilométer. Híres gejzíreiről, hőforrásairól és egyéb geotermikus jelenségeiről – itt található a világszerte legismertebb gejzír, az Old Faithful. Állatvilága nagyon gazdag; a nagyvadak közül említendő a grizzlymedve, a farkas, a szabad csordákban vándorló bölény és a jávorszarvas. A park az ún. Nagy Yellowstone Ökorendszer központi része, bolygónk utolsó nagy, érintetlen ökoszisztémáinak egyike.
A Yellowstone térsége jóval a történelmi idők előtt hatalmas vulkánkitörés helyszíne volt, amelynek során óriási mennyiségű hamu terítette be a mai Középnyugat nagy részét, Mexikó északi sávját és a csendes-óceáni partvidék egy részét. E kitörés mellett eltörpül a Mount St. Helens 1980-as erupciója: az egykori hatalmas magmakamra 85 × 45 kilométeres kalderát hagyott maga után. Yellowstone-ban az utóbbi 2,1 millió évben három nagy kitörés volt, az utolsó 640 000 éve; ezen időszakon belül ezek voltak a Föld legnagyobb kitörései, melyek klímaváltozást is előidéztek. (Lásd még: Szupervulkán).
A térség névadó folyójának francia prémvadászok által adott korábbi nevét („Roche Jaune”) – ami valószínűleg a hidaca nyelvű Mi ci a-da-zi névből ered – a később ideérkező angol anyanyelvű trapperek fordították „yellow stone”-ra (sárga kő). Közkeletű vélekedés szerint a folyót a yellowstone-i Grand Canyon sárga szikláiról nevezték el, de valószínűbb, hogy az indián név eredetileg a mai Billings közelében lévő sárgás meredélyeket jelölhette.
Korai történelme A térségben az emberi történelem legalább 11 ezer évvel ezelőtt kezdődött, az itteni bennszülött népesség halász-vadász életmódjával. A Clovis-kultúra paleo-indiánjai obszidiánból készítettek vágóeszközöket és fegyvereket, melyekből jelentős mennyiség maradt fenn. Yellowstone-i obszidiánból pattintott nyílhegyeket még a Mississippi völgyében is találtak, ami azt jelzi, hogy a térség törzsei kereskedelmi tevékenységet folytattak távolabb élő népcsoportokkal.
bélyegkép|balra|250px|Sárvulkán Colter poklában
1806-ban a Lewis–Clark-expedíció egyik tagja, John Colter társaitól elszakadva prémvadászokhoz csatlakozott, majd miután tőlük is különvált, 1807 telén átszelte a későbbi park egy részét és legalább egy geotermális területet ő fedezett föl Tower Falls közelében, Yellowstone északkeleti részén. 1809-ben túlélte a varjú és feketelábú indiánokkal vívott összecsapásban szerzett sebesüléseit, s beszámolt egy „pokolbéli kénköves” helyről. Mindenki azt hitte, hogy ezt a helyet – amelyet később Colter pokla néven emlegettek – csak kitalálta. A következő negyven évben a Sziklás-hegységben élők, pl. a prémvadászok többször is beszámoltak fortyogó sárról, gőzölgő folyókról, megkövesedett fákról és állatokról, de szavaiknak a közvélemény nemigen adott hitelt.
bélyegkép|jobbra|250px|Egy a gejzírek közül a Yellowstone-tónál – létezésüket sokáig nem hitték el
Egy 1856-os kutatóutat követően Jim Bridger hegylakó magasba lövellő gejzírforrásokról, fortyogó kénköves tavakról, üveghegyekről és sárga sziklákról számolt be, de neki se nagyon hittek, már csak azért sem, mert Bridger afféle háryjános hírében állt. Története mégis felkeltette F. V. Hayden geológus érdeklődését, aki 1859-ben W. F. Raynoldsszal kétéves kutatásba kezdett a Missouri felső folyása mentén, s vezetőnek maga mellé vette Bridgert. Black Hills környékének – a mai Dél-Dakota területének – átkutatása után eljutottak a Yellowstone közelébe, de egy nagy havazás miatt vissza kellett fordulniuk. Az amerikai polgárháború kitörése miatt aztán a további kutatás az 1860-as évek végéig szünetelt.
A Yellowstone-t fölkereső első igazi kutatócsoport a Folsom-expedíció volt 1869-ben, amely a Yellowstone-tóig követte a névadó folyót és naplót vezetett az útról. Eredményeiken fölbuzdulva montanaiak egy csoportja szervezte a következő évben a Washburn–Langford–Doane-expedíciót, N. P. Langford földmérő vezetésével, melyhez az amerikai hadsereg egyik egysége is csatlakozott. Az expedíció kb. 1 hónapot töltött a területen, állat- és növénytani gyűjtéseket végezve, érdekes helyek után kutatva. Az expedíció tagja, C. Hedges montanai író és jogász javasolta először, hogy a terület kapjon nemzeti védettséget. Megfigyeléseiről Hedges 1870–71-ben több cikket írt a Helena Herald c. lapba, egyúttal emlékeztetve T. F. Meagher kormányzó 1865 októberi felszólamlására, aki már akkor azt indítványozta, hogy a terület legyen védett.
A park létrehozása és története 1871-ben, 11 évvel első expedíciójának kudarca után, Ferdinand Vandeveer Haydennek sikerült újabb kutatóutat szerveznie a régióba, ezúttal állami támogatással és nagyobb kísérettel. Átfogó jelentést készített a Yellowstone-ról, amelyet William Henry Jackson nagyméretű fotográfiái és Thomas Moran festményei illusztráltak. A jelentés hozzájárult, hogy az amerikai kongresszus 1872. március 1-jén kivonta a régiót az elárverezendő területek közül és Ulysses S. Grant aláírta a Yellowstone Nemzeti Parkot létrehozó törvényt.
1872-ben „Nemzeti Park” Langfordot nevezték ki a park első szuperintendánsának. Öt évig töltötte be ezt a posztot, de fizetés, finanszírozás és alkalmazottak nélkül vajmi keveset tehetett a park megóvásáért. A megfelelő jogszabályok híján még csak módja sem volt a védettségről hozott törvény betartatására, ami védtelenül hagyta a parkot az orvvadászok, a vandálok és a természet kizsákmányolói ellen. Langford 1877-ben le is mondott posztjáról.
bélyegkép|415px|jobbra|Fort Yellowstone, korábban az amerikai hadsereg támaszpontja, ma a Nemzeti Park adminisztrációs központja
Langford után Philetus Norris jelentkezett a parkfelügyelői posztra, miután beutazta Yellowstone-t és szembesült a Langfordot távozásra késztető problémákkal. A Kongresszus végül úgy döntött, hogy fizetést biztosít az álláshoz és némi pénzt a park fenntartására is. Ezt az összeget Norris arra használta, hogy folytassa a park felkutatását és megkönnyítse az odajutást számos új út létrehozásával (bár ezek elég durva utak voltak). Felfogadta Harry Yountot, hogy segítsen a vadorzók és a vandálok elleni küzdelemben. Ma Yountot tekintik az első őrnek a nemzeti parkban. Mindez már előrelépés volt, de még mindig nem elegendő a park megvédelmezéséhez, és ugyanezekkel a problémákkal küzdött Norris három utódja is.
Az 1880-as évek elején a Northern Pacific Railway (Észak Csendes-óceáni Vasút) társaság állomást épített a park északi bejáratához, így 1883-ban már ötezren látogatták meg Yellowstone-t. A korabeli parkturisták rossz utakat és nagyon szűkkörű szolgáltatásokat találtak. A park területére lovon vagy négylovas kocsin (stagecoach) látogattak.
A vadorzás és a természetpusztítás addig folytatódott szinte háborítatlanul, amíg 1886-ban az amerikai hadsereg megépítette a Sheridan Tábort a Mamut Hőforrás (Mammoth Hot Springs) közelében. A következő 22 évben a tábort állandó erőddé építették ki. Így már rendelkezésre állt a park megvédéséhez szükséges munkaerő és pénz, és a hadsereg kiépítette saját gyakorlatát, amely biztosította a park látogathatóságát, ugyanakkor megóvta a park élővilágát és természeti szépségeit. Amikor 1916-ban felállították az erre a feladatra specializált Nemzeti Park Szolgálatot (National Park Service), az új hatóság főképp a hadsereg tapasztalataira építve szervezte meg munkáját.
1915-től lóháton már nem lehetett a parkot látogatni. Még abban az évben majdnem ezer gépkocsi lépett a park területére. 1933 és 1941 között a munkanélküliek foglalkoztatására létrehozott Civilian Conservation Corps látogatóközpontokat, táborozóhelyeket épített és létrehozta a ma is fennálló úthálózatot. A második világháború idején a parkszemélyzet és a látogatók száma is visszaesett és a létesítmények állaga leromlott. balra|bélyegkép|Az Obszidián szikla Az 1950-es évekre meredeken felszökött a látogatók száma a legtöbb nemzeti parkban. Elindult a „Mission 66” program, amelynek keretében 1966-ra a korábban épített fatörzs épületek helyett keretes struktúrájú házakat, illetve betonból készült látogatóközpontokat építettek. Az 1980-as évek végétől azonban ismét a hagyományosabb építkezési mód felé fordultak.
1959-ben nagy földrengés volt, amely a park északi szomszédságában létrehozta a Quake-tavat („Földrengés-tó”), a parkban megrongálta az utakat és létesítményeket és hatással volt a gejzírek és forróvizes források működésére is.
Az 1988-as yellowstone-i tűz a park történetének legnagyobb erdőtüze volt. A tüzek mintegy 3212 km²-t, a park területének 36%-át érintették és a tűzvédelmi előírások felülvizsgálatához vezettek. Volt olyan nap, amikor az erős szél miatt a tűz 607 km² területet borított be (augusztus 20-án).
A terület hosszú kultúrtörténetéről mintegy 1000 régészeti feltárási hely tanúskodik. Az Obszidián sziklát és öt épületet Yellowstone-ban a Nemzeti Történelmi Emlékhelyek közé soroltak.
Yellowstone-t 1976. október 26-án az UNESCO nemzetközi bioszféra rezervátumnak nyilvánította, 1978. szeptember 8-án pedig a világörökség státuszt is elnyerte.
Földrajza 270px|bélyegkép|Szivárvány a Yellowstone-tó felett
A Yellowstone Nemzeti Park területének mintegy 96%-a Wyoming állam területén fekszik, 3% Montanában és 1% Idahóban. A park kiterjedése légvonalban 102 kilométer észak-déli és 87 kilométer kelet-nyugati irányban. 898 317 hektáros területével a park nagyobb, mint Rhode Island és Delaware államok együtt. A folyók és tavak együttesen a park területének öt százalékát takarják. Közülük a legnagyobb területű a 35 400 hektáros, 118 méteres legnagyobb mélységű, 177 kilométer partvonalú Yellowstone-tó. A 2357 méter tengerszint feletti magasságban elterülő állóvíz egyben Észak-Amerika legnagyobb magashegyi tava.
A parkterület 80%-át erdő fedi, a maradék jó része préri.
Az észak-amerikai Kontinensválasztó ferdén keresztülmetszi a park délnyugati részét. A parknak mintegy harmada fekszik a vízgyűjtőterületeket elválasztó hegylánctól nyugatra, a csendes-óceáni oldalon. A választóvonalnál egymás közelében eredő Yellowstone folyó és Snake folyó ("Kígyó folyó") közül az első vize az Atlanti-óceán felé (a Mexikói-öböl-nél), a másodiké a Csendes-óceán felé tart. bélyegkép|270x270px|A Lewis-vízesés a Lewis folyón A park egy fennsíkon fekszik, amely átlag 2400 méter magasságban nyúlik el és szinte minden oldalon a Középső-Sziklás-hegység hegyei szegélyezik, amelyek 2743 és 3352 méter közti magasságba nyújtóznak. A park legmagasabb pontja 3462 méter a Sascsúcs (Eagle Peak) tetején, a legalacsonyabb 1610 méter a Reese patak mentén. A parkban, illetve határán több hegylánc található, köztük északnyugaton a Gallatin-hegylánc, északon a Beartooth-hegység („Medvefog-hegység”), keleten az Absaroka-hegység délnyugaton illetve nyugaton a Teton-hegység és a Madison-hegylánc. A leginkább kiemelkedő hegy Yellowstone platóján a 3122 méter magas Washburn-hegy.
A Yellowstone Nemzeti Parkban található a világ egyik legnagyobb megkövesedett erdeje az egykori fákból, amelyeket betemetett a hamu, és a talajból és fából ásványi anyagokká alakultak. A parknak 290, legalább 4,5 méteres vízesése van, a legnagyobbak – 94 méter magasból lezuhanók – a Yellowstone folyó alsó vízesései.
A fennsík folyói az elmúlt 640 000 esztendő alatt két mély kanyont vágtak a vulkanikus tufába. A délre fekvő Lewis-kanyon-ban a Lewis folyó kanyarog, a Yellowstone-i Nagy Kanyont pedig az észak felé tartó Yellowstone folyó vájta ki.
Geológiája bélyegkép|270px|jobbra| Oszlopos szerkezetű bazalt a Tower vízesés közelében
Yellowstone a bumeráng alakú Snake River-síkság (Kígyó folyó-síkság) északkeleti végében fekszik. A síkság akkor keletkezett, amikor az Észak-amerikai-lemez elsodródott a földkéreg alatt húzódó vulkanikusan aktív terület felett. Ez az aktív terület valamikor az idahói Boise város közelében volt, de a legutóbbi 17 millió évben a kéreglemez sodródásával 643 kilométerrel távolabb, pont Yellowstone alá került.