A budapesti 18A jelzésű villamos a Kanizsai utca és a Savoya Park között közlekedett a Bocskai úti metróaluljáró építésének idején. A viszonylatot megszűnésekor a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemeltette.
Története
Legelőször ezzel a jelzéssel 1944. november 1-jén indított viszonylatot a BSZKRT, reggeli céljáratként a Hungária körút és a Margit híd, budai hídfő között közlekedett a Damjanich utca – Rottenbiller utca – Erzsébet híd – Budai rakpart nyomvonalon. Ismeretlen időpontban, de még ebben az évben megszűnt, ugyanis 1944. december 25-én Budapest ostroma miatt leállt a fővárosi villamosközlekedés, a háború után nem indult újra.
2002-ben az M4-es metróvonal építéséhez kapcsolódó felszíni beruházásként megkezdődött a Móricz Zsigmond körtér, a Szent Gellért tér és az ezeket összekötő Bartók Béla úti szakasz átépítése is, emiatt június 22-étől a 18-as viszonylat a Moszkva tér és a Döbrentei tér között, míg a Móricz Zsigmond körtér és Albertfalva, kitérő között a 18A villamos közlekedett. Szeptember 23-ától a Bartók Béla úti villamospálya átadásával a 18-as villamos ismét teljes vonalon járt, emiatt a 18A megszűnt.
2006. augusztus 21-étől az M4-es metró építése miatt a 18-as és 118-as járatok déli végállomását a Kelenföld kocsiszínhez (Csóka utca) helyezték át. A kieső Fehérvári úti szakaszon 18A jelzéssel indult villamosjárat, ami Savoya Park és Albertfalva, kitérő, majd egy héttel később a Kanizsa utcai ideiglenes végállomás között közlekedett. 2007. július 14–22. között rövidített útvonalon, Albertfalva, kitérő végállomástól indult. 2007. július 23-án a Fehérvári úti villamospálya elkészültével visszaállt a korábbi forgalmi rend a vonalakon, ezért a 18A viszonylat megszűnt.
Útvonala 2002-ben Albertfalva, kitérő felé Móricz Zsigmond körtér feléMóricz Zsigmond körtér vá. – Fehérvári út – Albertfalva, kitérő vá.Albertfalva, kitérő vá. – Fehérvári út – Móricz Zsigmond körtér vá.
2006–2007 között Savoya Park felé Kanizsai utca feléKanizsai utca vá. – Fehérvári út – Feltáró út – Savoya Park vá.Savoya Park vá. – Feltáró út – Fehérvári út – Kanizsai utca vá.
Megállóhelyei
!colspan=2 rowspan=2| !rowspan=2|Megállóhely !colspan=2 rowspan=2| !colspan=2|Átszállási kapcsolatok |- !2002 szeptemberében, a megszűnésekor !2007 júliusában, a rövidülése előtt |- |0 !rowspan=2| |Móricz Zsigmond körtérvégállomás (2002) |9 !rowspan=2| |align=left| !rowspan=2|Nem érintette |- |2 |Október huszonharmadika utca |8 |align=left| |- ! |0 |Kanizsai utcavégállomás (2006–2007) ! |15 !Nem érintette |align=left| |- |3 |1 |Fővárosi Művelődési Ház |6 |14 |align=left| |align=left| |- |4 |2 |Bártfai utca (↓)Hauszmann Alajos utca (↑) |5 |13 |align=left| |align=left| |- |6 |4 |Etele út (↓)Hengermalom út (↑) |3 |11 |align=left| |align=left| |- |7 |5 |Kalotaszeg utca |2 |10 |align=left| |align=left| |- |8 |6 |Andor utca (↓)Galvani utca (↑) |1 |9 |align=left| |align=left| |- |9 |7 |Albertfalva, kitérővégállomás (2002) |0 |8 |align=left| |align=left| |- !rowspan=4| |8 |Albertfalva utca (↓)Építész utca (↑) !rowspan=4| |6 !rowspan=4|Nem érintette |align=left| |- |9 |Fonyód utca (↓)Vegyész utca (↑) |4 |align=left| |- |11 |Forgalmi utca |3 |align=left| |- |14 |Savoya Parkvégállomás (2006–2007) |0 |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:Budapest megszűnt villamosvonalai