Nagy Mari (Toponár, 1961. május 9. –) Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, rendező, érdemes és kiváló művész.
Élete Édesapja cukorfőző munkás volt, édesanyja ugyanott, a cukorgyárban csomagoló. Mivel két műszakban dolgoztak, sok időt töltött nagyszüleivel.
Toponáron nőtt fel, ahonnan sokszor vitték Kaposvárra színházba, már ez is erős nyomot hagyott benne. Az első színdarab, amit ott látott a Hamupipőke mesejáték volt Pogány Judittal. De az, hogy színész lesz, egy városi – szintén Kaposvárott tartott – Ki mit tud? alkalmával dőlt el, ahova egy csoportos irodalmi esttel jutott el. A csoport ugyan nem nyert, de a zsűri egyik tagja megkereste, hogy a versmondó kategóriát, bár nem indult benne, mégis megnyerte és színésznek vagy előadóművésznek kéne állnia. Ettől kezdve versmondó versenyekre járt, tagja volt diákszínpadnak.
Érettségi után, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán felvételi közben döntött úgy, hogy őt csak a színház érdekli, így 1979-ben, a második fordulón túljutva, inkább elment a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz. Tudta, Zsámbéki Gábor – az akkori igazgató – nem vesz fel segédszínésznek egy fiatal, épp leérettségizett lányt, ezért súgónak állt. Évad végén, már Babarczy László igazgatása alatt statisztaként dolgozott, majd jelentkezett segédszínésznek. Az igazgató mivel „többre tartotta”, elküldte, hogy jelentkezzen a bölcsészkarra úgy, hogy nem dolgozik a színháznál, ezért újságkihordónak állt. Szóbelizni már nem ment el. Egy év múltán visszament Kaposvárra és ekkor felvették segédszínésznek. Huszonkét évesen még egyszer megpróbálta a Színművészetit, de akkor már olyan „kaposvári iskolát” kapott amivel nem jutott át az első rostán. 1983-tólL. L.: Emlékgyűrű Jordán Tamásnak Évadnyitó ülés a színházban, Somogyi Néplap 39. évfolyam 201. szám, library.hungaricana.hu – 1983. augusztus 26. gyakorlatos színész volt. Végül nyolc év alatt, 1986-ban jutott el a véglegesített színész státuszhoz.
Miután a kaposvári színházat 1994-benSikermérleg a kaposvári színházi évadzárón Legördült a függöny, Lukáts Andor és Bőrösök Enikő is elszerződik, Somogyi Hírlap 5. évfolyam 137. szám, library.hungaricana.hu – 1994. június 13. – főleg az A részleg című film forgatása miatt – otthagyta, szabadúszó lett, családjával felköltözött Pestre. Évekig nehezen kapott munkát. Ekkor Gothár Péter hívta a Radnóti Miklós Színházba a Nem félünk a farkastól előadásába, majd Fodor Tamás a Stúdió K Színházban és Schilling Árpád a Krétakör társulatában adott neki lehetőséget. 2008-tólMTI: Alföldi Róbert a Nemzeti Színház főigazgatója, nefmi.gov.hu – 2008. július 1. Alföldi Róbert hívására – akivel korábban az Új Színházban dolgozott együtt – szerződhetett újra egy társulathoz és a Nemzeti Színház tagja lett.
Játszott a Kőszegi Várszínházban, Szolnokon (1993–1994) és több budapesti színházban, így a Merlin és 1994–2008 között az Új Színházban is, 2016-ban Pál András hívására szerepet vállalt a Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázison koprodukcióban készült Köztársaság című előadásában. a Köztársaság előadás YouTube-csatornán – 2016. augusztus 17.
Pályafutása során sokféle, szélsőséges szerepet is kapott. Saját bevallása szerint „fregoliszínész”, akit szükség esetén – ha nincs kéznél olyan ember, aki habitusából, külleméből adódóan passzol az adott figurához – bármilyen szerepbe betehető. Munkásságát több díjjal is elismerték. Színházi munkái mellett rendszeresen forgat filmeket, tévéjátékokat és reklámokat is.
Házas, férje színházi szakember. Egy fiuk van, Viktor Balázs színész, aki 1988-ban született.
Díjai Komor-gyűrű – Csiky Gergely Színház (1991)Balassa: Évadnyitó társulati ülés Nehéz félév, biztató jövő előtt a színház A KOMOR-GYŰRŰ VISELŐJE: NAGY MARI (1., 5. oldal), Somogyi Hírlap 2. évfolyam 200. szám – 1991. augusztus 27. A MEDIAWAVE Alapítvány és a KVB közös kurátori díja (Gothár Péter: A részleg, 1995)Mediawave 1995 díjlista, Mediawave archivum, mediawavefestival.hu (hozzáférés: 2016. augusztus 19.) 35. Magyar Újságírók Országos Szövetsége Film- és Tévékritikus szakosztályának díja – legjobb női alakítás (A részleg Weisz Gizella megformálásáért, 1996)Filmkultúra: Hírek: Archívum: Díjak (Magyar Kritikusok díjai – 1996), filmkultura.hu (hozzáférés: 2016. augusztus 19.) Jászai Mari-díj (2001)Filmkultúra: Archív hírek: Díjak, filmkultura.hu – 2001. december 17. Paulay Ede-díj – Új Színház (2001)MTI: Öt premier az Új Színházban, origo.hu – 2001. szeptember 11. 33. Magyar Filmszemle – legjobb női alakítás (Zsigmond Dezső: Hetedíziglen, 2002)N. N.: A 33. Magyar Filmszemle díjai (10. old.) Filmvilág 2002/04 IX. POSZT – A MASZK Országos Színészegyesület színész zsűri díja: legjobb női alakítás (Botho Strauß: A parkban Titánia szerepéért, 2009)PNLb/MTI: Az Istenítélet lett a POSZT legjobb előadása, pecsinapilap.hu – 2009. június 13.Nagy Mari díjat kapott!, nemzetiszinhaz.hu – 2009. június 16. Vidor Fesztivál – Smeraldina-díj (legjobb női epizódalakítás: Vinnai Andrásradiandrea: Kortárs Kritikus Órák novemberben, kritikusceh.wordpress.com – 2011. november 6. Lefitymálva, Gólem Színház; 2012)bbogi: VIDOR 2012: A VIDOR Fesztivál díjazottjai , szon.hu – 2012. szeptember 12. Érdemes művész (2016)MTI, kormany.hu: Nagy Mari és Horváth Lajos Ottó Érdemes Művész-díjat kapott, Művészeti díjak 2016, nemzetiszinhaz.hu – 2016. március 11. Szörényi Éva-díj (2017) Aase-díj (2017) Pro Arte Erzsébetváros (2022) Kiváló művész (2023)
Színpadi szerepei A Színházi adattárban 2016. november 19-éig regisztrált bemutatóinak száma: Nagy Máriaként: 16, Nagy Mariként 95.Összesen 182 ebből 22 Nagy Mariann és Nagy Marianne; szerepnév: 1 (Nagy Maris – Ispán Teréz, 1958, Kecskemét), a miskolci születésű Nagy Mari 64 és ugyanő Nagy Máriaként 1. Dupla bemutató: Gyöngéd barbárok; Himnusz -2.Színházi adattár: Előadások adatbázisa Victor Léon–Leo Stein–Gáspár Margit–Eörsi István–Mérei Adolf–Lehár Ferenc: A víg özvegy (Csiky Gergely Színház, 1981) Jean Genet–Szeredás András: A balkon (Csiky Gergely Színház, 1983) – Chantal Katajev: A Werthert már megírták (Csiky Gergely Színház, 1983) – Inga, a női alosztály munkatársa Müller Péter: Búcsúelőadás (Csiky Gergely Színház parkjában felállított sátorban, 1983) Martos Ferenc–Bródy Miksa–Jacobi Viktor: Leányvásár (Csiky Gergely Színház, 1986) Füst Milán: Boldogtalanok (Csiky Gergely Színház Stúdiószínpada, 1988) – Nemesváraljai Gyarmaky Róza, nyomdai munkáslány Bertolt Brecht–Nemes Nagy Ágnes: Kurázsi mama és gyermekei (Csiky Gergely Színház, 1989) – Tollas asszony, parasztasszony Peter Weiss–Görgey Gábor–Eörsi István (vers): Marat/Sade (Csiky Gergely Színház, 1989) – tudomány képviselője Czeizel Gábor: Locspocs és a bolygó hollandi (Csiky Gergely Színház, 1989) – a tenger királynője Rainer Werner Fassbinder–Julian Ria: Petra von Kant keserű könnyei (Csiky Gergely Színház Stúdiószínháza, 1989) – Marlene Carlo Goldoni–Jékely Zoltán: Karneválvégi éjszaka (Csiky Gergely Színház Stúdiószínháza, 1990) – Alba Alan Alexander Milne–Julian Slade–Bátki Mihály: Micimackó (Csiky Gergely Színház, 1990) – Malacka (szerepkettőzés Pogány Judittal) Csehov–Jeles András–Spiró György: Valahol Oroszországban (Csiky Gergely Színház, 1991) – cselédlány Jean Anouilh–Bartha András: Szeret, nem szeret (Csiky Gergely Színház, 1991) – Nathalie, a tábornok menye Ernst Theodor Amadeus Hoffmann–Kapecz Zsuzsa–Gothár Péter: Diótörő (Csiky Gergely Színház, 1991) – Anya, hagyományos szülő; motoros egér, köpönyegforgató; rumos meggy, édesség, szintén romlott (szerepkettőzések Márton Eszterrel) Molière–Petri György: Mizantróp (Csiky Gergely Színház, 1991) – Éliante, Célimène unokahúga Georges Feydeau–Aczél János: Tökfilkó (Csiky Gergely Színház, 1982) William Shakespeare–Vas István: III. Richárd (Csiky Gergely Színház, 1982) – Edward, walesi herceg, később V. Edward Szomory Dezső: Hermelin (Csiky Gergely Színház, 1982) – virágüzleti lány Illyés Gyula–Litvai Nelly: Szélkötő Kalamona (Csiky Gergely Színház, 1982) – udvarhölgy, ördög Petőfi Sándor–Bakonyi Károly–Kacsóh Pongrác–Heltai Jenő: János vitéz (Csiky Gergely Színház, 1982) Ödön von Horváth–Gáli József–Eörsi István (dalszöveg): Kasimir és Karoline (Csiky Gergely Színház, 1983) Lázár Ervin: A kisfiú és az oroszlánok (Csiky Gergely Színház, 1983) – Peti, a kisfiú Karinthy Márton–Spiró György: A kert (Csiky Gergely Színház, 1984) – Katika Bulgakov–Babarczy László–Szöllősy Klára: A Mester és Margarita (Csiky Gergely Színház, 1984) Bertolt Brecht–Jékely Zoltán: Baal (Csiky Gergely Színház, Vörös Kápolna előtti szabadtéri színpad Boglárlelle, 1984) – Sophie Berger Vladislav Vančura–Lukáts Andor–Zádor András: Szeszélyes nyár (Boglárlelle, 1984) – pincérnő; harmadik hölgyGyörgy Péter: Keserű és édes, A Baal és a Szeszélyes nyár Boglárlellén (23-28. oldal), Színház folyóirat XVII. évfolyam 10. szám – 1984. október Csehov–Spiró György: Cseresznyéskert (Csiky Gergely Színház, 1984) – Ánya, a leánya Federico García Lorca–András László: Bernarda Alba háza (Csiky Gergely Színház, 1985) – Martirio Euripidész–Devecseri Gábor: Alkésztisz (Csiky Gergely Színház, Vörös Kápolna előtti szabadtéri színpad Boglárlelle, 1985) James Matthew Barrie–Sipos Pál: Pán Péter (Csiky Gergely Színház, 1985) – indián, sellő Jakob Michael Reinhold Lenz–Eörsi István: A nevelő (Csiky Gergely Színház, 1985) – cselédlány az őrnagyéknál Csehov–R. Keleti Éva: A hosszú úton (Csiky Gergely Színház, 1986) – hölgy a hintóból Kornis Mihály: Kozma (Csiky Gergely Színház Stúdiószínháza, 1986) – Comba Ica Federico Fellini–Lukáts Andor: Etűdök a szerelemről (Csiky Gergely Színház, 1986) – ballonkabátos nő Carlo Gozzi–Lengyel Ferenc: A varázssütemény avagy Nella szerelme (Csiky Gergely Színház, 1987) – a viszály szelleme Arthur Schnitzler–Bíró Lajos: Anatol (Csiky Gergely Színház, Kilián György Városi Művelődési Központ, 1987) – Emília Friedrich Dürrenmatt–Fáy Árpád: A Nagy Romulus (Csiky Gergely Színház, 1991) – Rea, Romulus lánya Ivo Brešan–Sády Erzsébet–Eörsi István: Paraszt Hamlet (Hamlet előadás Donja Mrduša faluban) (Csiky Gergely Színház, 1992) – Alsó Mrdusai parasztasszony Tersánszky Józsi Jenő: Kakuk Marci (Csiky Gergely Színház, 1992) – Eszti Federico García Lorca–Fodor Ákos: Yerma (Csiky Gergely Színház Stúdiószínháza, 1992) – María Illyés Gyula–Eörsi István: Szélkötő Kalamona (Csiky Gergely Színház, 1992) – királyné Rainer Werner Fassbinder, Julian Ria: Petra von Kant keserű könnyei (Merlin Színház, 1992) – Marlene Makszim Gorkij–Gábor Andor: Éjjeli menedékhely (Csiky Gergely Színház, 1993) – Vaszilisza, Misa – felesége Shakespeare–Heiner Müller–Eörsi István: Macbeth (Csiky Gergely Színház, 1993) – Lady Macbeth Shakespeare–Nádasdy Ádám: Szentivánéji álom ([Katona József Színház (Budapest), 1994) – Tündér, Titánia szolgálatában Edward Albee–Elbert János: Nem félünk a farkastól (Radnóti Színház, 1995) – Honey Jaroslav Hašek–Verebes István: Az út, avagy Svejk a derék katona további kalandjai (Az Európai Reneszánsz Tisztelői, Merlin Színház, 1996) Christian Dietrich Grabbe, Petri György: Tréfa, szatíra, irónia és mélyebb értelem (Új Színház, Kamaraterem, 1997) Schilling Árpád, Rusznyák Gábor: Kicsi, avagy mi van, ha a tiszavirágnak rossz napja van?! (Krétakör Színház, Merlin Színház, 1997) – Anya, Mosolygó Anna Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak (Új Színház, 1998) – Samu Bohumil Hrabal, Ivo Krobot, Varga György: Gyöngéd barbárok (Új Színház, Kamaraterem, Stúdiószínpad, 1998) – Sulcné Georg Büchner–Thurzó Gábor: Woyzeck (Új Színház, 1999) – Käthe Arthur Schnitzler–Györffy Miklós: Körtánc (Stúdió 'K' Színház, 1999) – A színésznő Georg Büchner–Thurzó Gábor: Woyzeck (Színház- és Filmművészeti Főiskola, Ódry Színpad, 1999) – kikiáltó; bolond zsidó; nagymama Bertolt Brecht–Jékely Zoltán: Egy nagyváros dzsungelében (Új Színház, 1999) – Mae Garga, George anyja Kornis Mihály: A Kádár házaspár (Új Színház, Stúdiószínpad, 2000) – Kádárné Schwajda György: Himnusz (Gyulai Várszínház, Várszínpad – Új Színház, 2000) – Polgárné