A -barlangok (kínaiul: 莫高窟, hangsúlyjelekkel: Mògāo kū), vagy más néven az Ezer Buddha-barlangok (kínaiul: 千佛洞, hangsúlyjelekkel: Qiān fó dòng) egy 492 templomból álló komplexum, amely egykor a selyemút egyik vallási és kulturális központja volt, 25 kilométerre, délkeletre a mai város központjától, Kína tartományában. Gyűjtőnéven úgy is nevezik, hogy i-barlangok, azonban ebbe beletartoznak más buddhista barlangok is területén, mint például a Keleti ezer buddha-barlangok, a Nyugati ezer buddha-barlangok és a -barlangok. A barlangok mintegy ezerévnyi buddhista művészeti emléket őriznek. A legelső barlangokat 366 körül ásták ki buddhista meditáció céljából. A kínai buddhista falfestmények közül a -barlangok mellett a és a -barlangok freskói a legismertebbek. Mindhárom ősi helyszínen buddhista szobrok is találhatók.

1900-ban az egyik sziklaüregben felfedeztek egy titkos iratraktárt, amelyet a 11. században falaztak be. Az úgynevezett „Barlangkönyvtárban” található könyvek és kéziratok a világ különböző helyeire kerültek tanulmányozásra, főleg Pekingbe, Londonba, Párizsba és Berlinbe. A Tunhuangi kéziratokról és egyéb anyagokról készült tudományos munkákat a Nemzetközi Tunhuang Projekt koordinálja. A barlangok közül napjainkban több meg is tekinthető, népszerű turistalátványosság.

Története bélyegkép|balra|A festményrészleten Mandzsusrí és Vimalakírti találkozása látható – 159-es barlang

kezdetben határőrségként működött, amelyet a Han-dinasztia császára létesített i. e. 111-ben a elleni védekezés részeként. Fontos kaput jelentett tehát a Nyugat felé, amely egyben jelentős kereskedelmi központ volt a selyemúton. Sokféle kultúra és vallás találkozópontja lett, köztük volt a buddhizmus is.

A tudósok általánosságban úgy vélekednek, hogy a -barlangokat valamikor a 4. században kezdték el létrehozni. A császárné korában íródott egyik könyv szerint (Beszámoló buddhista szenthelyekről (kínai: 佛龕記, pinjin: ), írta: (李君修)) egy nevű (kínai: 樂尊, úgy is ejthető, hogy ) buddhista szerzetesnek 366-ban látomása volt a helyszínen, amelyben ezer buddha fürdött arany fényben.Fo-kan-csi 《佛龕記》 eredeti szöveg: 莫高窟者厥，秦建元二年，有沙门乐僔，戒行清忠，执心恬静。当杖锡林野，行至此山，忽见金光，状有千佛。□□□□□，造窟一龛。 Más források is hivatkoznak erre a történetre, mint például a 332-es barlang egyik sírkövének felirata. Egy (kínai: 沙州土鏡, magyarul: földrajza) című dokumentum azonban 353-ra helyezi ezt az eseményt. Az előző szerzeteshez később csatlakozott egy második, (kínai: 法良), majd egyre többen érkeztek és az Északi-Liang állam idejére már kisebb közösség élt itt. Az Északi és az Északi nemes családjai több barlangot is építettek a területen, amely virágzásnak indult a rövid életű -dinasztia idején. A Tang-dinasztia idejére már több mint ezer barlang létezett a területen.

A barlangok kezdetben csak az elvonuláson lévő szerzetesek meditációját volt hivatott szolgálni, azonban később már kialakultak kolostorok is és a - és a Tang-dinasztia idején már zarándokhelyként is tisztelték a -barlangokat. A 4. és a 14. század között a szerzetesek adományozók pénzéből sírhelyeket is építettek, amelyeket gazdagon díszítettek festményekkel. Ezek a szent helyek tovább segítették a meditáció gyakorlatát, mintegy vizuális segítséget nyújtva a megvilágosodásra törekvő bhikkhuk számára. A fontosabb barlangok építését helyi elit uralkodó családok szponzorálták, illetve a kínai császárok. A kisebb barlangokat kereskedők, katonatisztek támogatták, vagy egyéb helyi emberek, mint például női csoportok.

A Tang-dinasztia idején a selyemút egyik legfontosabb kereskedelmi és vallási központjává nőtte ki magát. Ebben az időben nagyon sok barlangot építettek, valamint ekkor készült a helyszínen található két hatalmas Buddha-szobor is. A legnagyobb szobrot 695-ben készítették császárné rendeletének eleget téve. Ekkor az ország több részén építettek hatalmas Buddha-szobrokat. A -barlang helyszíne megmenekült a császár idején zajló buddhistaüldözés elől, ugyanis ekkor a Tibeti Birodalomhoz tartozott. Határon álló településként városát időnként nem csak han nemzetiségűek uralták. A Tang-dinasztia után fokozatos hanyatlásnak indult a térség, és a Jüan-dinasztia korában már nem is épültek újabb barlangok. Addigra a muszlimok meghódították Közép-Ázsia nagy részét, és a selyemút jelentősége is lecsökkent Kína hajókereskedelmének fellendülésével. A Ming-dinasztia alatt a selyemutat hivatalosan felszámolták és lassan elnéptelenedett. A -barlangok nagy részét is elhagyták a szerzetesek, viszont zarándokhelyként továbbra is megőrizte jelentőségét. A helyszín iránt a 20. században újra fellendült az érdeklődés.

Felfedezése és megmentése bélyegkép|Egy asszonyt vezető bódhiszattva a Tiszta Föld felé – festmény selyemre (Barlangkönyvtár), Tang-kor végén.

A 19. század végén és a 20. század elején nyugati felfedezők kezdtek érdeklődni a selyemút és Közép-Ázsia elveszett városai iránt. Azok a nyugatiak fedezték fel a barlang festményeit és műemlékeit, akik on át utaztak keletre. A legjelentősebb felfedezést azonban egy kínai taoista pap, (王圓籙/王圆箓) tette, aki a 19. és a 20. század fordulóján kinevezte magát az itt található néhány templom őrzőjének.

Addigra sok barlang bejáratát temette be homok, amelyet igyekezett eltakarítani és egyéb helyreállítási munkálatokat is végzett a helyszínen. 1900. június 25-én az egyik barlangban felfedezett egy befalazott részt a fő barlanghoz vezető egyik folyosó oldala mögötti részen. A fal mögött egy kisebb barlangot talált, amely hatalmas mennyiségű kézirattal volt megtömve. Az azt követő években több hivatalnoknak is mutatott a kéziratokból, akik vegyes lelkesedéssel fogadták azokat. Négy évvel később tartomány kormányzójának parancsára kénytelen volt betakarni az újonnan felfedezett barlangot.

bélyegkép|left| apát, a titkos barlangkönyvtár felfedezője beszámolója felkeltette egy brit indiai társaság érdeklődését, amelyet egy magyar régész, Stein Aurél vezetett.Aurel Stein, Serindia vol. II pg. 801-802 Steinnek 1907-ben sikerült meggyőznie ot, hogy díj ellenében engedje elvinni a kéziratok nagy részét, illetve a legkiválóbb festményeket és textileket. Ezt követően Paul Pelliot francia kutató érkezett a helyszínre, aki 1908-ban több ezer cikket szerzett meg a barlangokból. Ezt 1911-ben, majd 1914-ben egy japán és egy orosz expedíció követte. Luo Csenju szerkesztésében 1909-ben kiadták a Pelliot által megszerzett kéziratok egy részét „A i-barlangok kéziratai” (敦煌石室遺書) címen.

Stein és Pelliot hatalmas érdeklődést robbantott ki Nyugaton a i-barlangokkal kapcsolatosan. Kínában azonban kezdetben nem mutattak túlzott érdeklődést a leletek iránt. Attól félve, hogy a megmaradó kéziratok elvesznek, és mások 1910-ben meggyőzték az oktatásügyi minisztert, hogy a barlangban maradt kéziratokat szállítsák Pekingbe, azonban mégsem került az összes szöveg a fővárosba, néhányat elloptak közülük. A barlangok egy része megsérült, amikor 1921-ben az orosz polgárháború elől menekülő orosz katonákat szállásoltak el bennük az 1917-es oroszországi forradalmak után. 1924-ben Langdon Warner amerikai felfedező eltávolított néhány freskót és szobrot a helyszínről. 1939-ben a ban állomásozó (Kínai Nemzeti Párt) katonák okoztak károkat a freskókban és egyéb műemlékben.

1941-ben javult a helyzet, amikor kínai festő egy évvel korábbi, helyszínen tett látogatása után, egy kisebb csapattal utazott a barlangokhoz, hogy javítási munkálatokba kezdjen. Ezek a javítások két és fél évig tartottak, amelyek végén a festményekről készült másolatok kiállításra kerültek 1943-ban. Ez hírnevet és népszerűséget kölcsönzött a -barlangok számára Kínán belül is. kínai történész ekkor meggyőzte a egyik kulcsfontosságú emberét, t, hogy állítsanak fel egy intézetet ( Művészeti Kutatóintézet, amelyből később kialakult a Akadémia) ban, hogy a helyszín gondját viselje. 1956-ban a Kínai Népköztársaság első miniszterelnöke, , személyes érdeklődést mutatott a barlangok iránt és nagyobb összeggel támogatta a helyszín helyreállítását. Az Állami Tanács 1961-ben a -barlangokat különlegesen védett történelmi építménynek nyilvánította és nagyvolumenű beruházást hajtottak végre a helyszínen, amely megmenekült a kulturális forradalom pusztításai elől.

Ma a helyszínen folyamatosan végeznek régészeti feltárásokat. A -barlangokat 1987-ben az UNESCO világörökségi helyszínnek nyilvánította. 1988 és 1995 között további 248 barlangot fedeztek fel az 1900-as évek óta ismert 487 barlangtól északra.

A Barlangkönyvtár bélyegkép|A 16-os barlang (a képet Stein Aurél készítette 1907-ben). A 17-es barlang, azaz „Barlangkönyvtár”, bejárata mellett kézirathalmok állnak

A által felfedezett 17-es barlang a „Barlangkönyvtár” elnevezést kapta. Ez a 16-os barlanghoz vezető folyosóból nyílik. Ezt korábban egy nevű helyi szerzetes 862-ben bekövetkezett halálának állított emléket. A gazdag családból származó t bízták meg a 16-os barlang megépítésével és a Barlangkönyvtárt használhatta életében menedékként. A barlangban eredetileg a róla készült szobor volt, amelyet máshová szállítottak, amikor a „Barlangkönyvtárt” kialakították. A kéziratok közül néhányon szerepel pecsétje. A barlangban hatalmas mennyiségű kézirattekercset találtak, amelyek 406 és 1002 között készültek. Az tekercsen felül volt még itt papírkönyv is. A Barlangkönyvtár tartalmazott textíliákat is, mint például zászlók, de találtak sérült Buddha figurákat és egyéb tárgyakat is. Stein Aurél, aki eredeti állapotában látta a barlangokat, a következőket írta:

A Barlangkönyvtárat valamikor a 11. században falazták be. Ennek magyarázatára több elmélet is született. Stein szerint a termet először a sérült, használt és felszentelt kéziratok tárolására használták és valamiféle veszély hatására falazhatták be. Egy másik elmélet szerint a Tripitaka kézzel írott változatai elavultak a nyomtatás elterjedésével és a régebbi kéziratokat elraktározták. Van, aki szerint a termet egyszerűen tárolásra használták, majd lezárták, amikor az megtelt. Mások, mint például Pelliot, azon az állásponton vannak, hogy a szerzetesek sietve rejtették el a könyveket valamilyen támadástól tartva, talán a tangut () megszállás idején, 1035-ben. Ezt semmilyen dokumentum nem támasztja alá, illetve a rendetlenül hagyott terem is inkább annak a számlájára írható, hogy évekkel korábban már ott járt Stein. Egy másik elmélet szerint a könyvek egy kolostorból kerültek oda és elrejtették a muszlimok elől, akik kelet felé törtek előre. Eszerint az elmélet szerint egy közeli kolostor szerzetesei meghallották, hogy a hotani buddhista királyt megölték a Kasgarból érkező karahánidák 1006-ban. Attól való félelmükben zárták le a könyvtár bejáratát, hogy a könyveket a karahánidák megsemmisítik. Általánosságban elfogadott, hogy a barlangban található legkésőbbi könyv 1002-ből való, és jóllehet több dátum is felmerült, valószínűleg pár évvel később falazhatták be a bejáratot is.

i kéziratok

bélyegkép|Paul Pelliot kéziratokat vizsgál a Barlangkönyvtárban (1908)

A Barlangkönyvtár kéziratai az 5-11. századra datálhatók. Összesen mintegy iratot tárolhattak itt, amely ősi dokumentumok egyik legjelentősebb felfedezésének számít. A szövegek többsége kínai nyelven íródott, de akad tibeti, ujgur, szanszkrit, és szogd nyelvű is. Ezek között vannak régi kender papírtekercsek kínaiul és más nyelveken, pálmalevél feliratok tibetiül, illetve egyéb festmények kenderre, selyemre és papírra. A tekercsek túlnyomó többségének témája buddhista, de összességében sokféle témát érintenek. A buddhista kánon művei mellett eredeti szövegmagyarázatok, apokrifek, füzetek, imakönyvek, konfuciánus, taoista, a keleti egyházhoz tartozó keresztény művek, valamint állami dokumentumok, antológiák, szótárak és kalligráfiai gyakorlatok is a könyvtár részét képezték.