Alain Tanner (Genf, 1929. december 6. – Genf, 2022. szeptember 11.) César-díjas svájci filmrendező, forgatókönyvíró.

Életpályája

A patinás genfi Collège Calvinban tanult, majd a Genfi Egyetemen szerzett közgazdász végzettséget. Itt Claude Gorettával 1951-ben megalapította az egyetemi filmklubot. Végzését követően két évig a kereskedelmi hajózásban dolgozott, majd 1955 és 1958 között Londonban élt, ahol érdeklődni kezdett a filmkészítés iránt, és a Brit Filmintézetben helyezkedett el.

1957-ben készült el első filmje, a Szép idők (Nice Time, francia címe: Picadilly la nuit) Claude Gorettával. A film elnyerte a legjobb kísérleti film díját az 1957-es nizzai fesztiválon.

Hazatérve a Svájci Televízióban vállalt rendezői állást, ahol több rövidfilmet és dokumentumfilmet készített (mint például az Árvíz Firenzében 1966-ban). 1962-ben megalapította a Svájci Filmesek Szövetségét.

1968-ban Michel Soutter, Claude Goretta, Jean-Louis Roy, Jean-Jacques Lagrange és Alain Tanner megalakította a fiatal svájci filmművészet fejlesztésére az Ötök Csoportját (Groupe 5).

Az 1960-as évek végétől olyan filmekkel vált ismertté, mint a Charles élve vagy halva (1969), A szalamandra (Bulle Ogier, 1971), Jónás, aki 2000-ben lesz 25 éves (1976), Fényévek távolában (Cannes-i Nagydíj, 1981) vagy A fehér városban (César-díj, a legjobb francia nyelvű film díja, 1983).

Ezek közül három filmet John Berger angol íróval készített el (A szalamandra, A világ közepe, Jónás, aki 2000-ben lesz 25 éves).

A Lausanne-i Egyetem 2008-ban díszdoktori címet adományozott neki, majd ugyanebben az évben a Rencontres Cinéma Gindou díszvendége volt.

A zsűri tagja volt az 1972-es cannes-i, valamint az 1983-as velencei filmfesztiválon.

Filmjei thumb|André S. Labarthe és Alain Tanner az „68 májusa filmen” című kerekasztal-beszélgetésen 1957 – Szép idők (Picadilly la nuit, Nice Time, dokumentum-rövidfilm, Claude Gorettával) 1961 – Ramuz, passage d'un poète (rövidfilm) 1962 – L'école 1964 – Les apprentis 1966 – Une ville à Chandigarth 1968 – Docteur B, médecin de campagne 1969 – Charles élve vagy halva (Charles mort ou vif) – Arany Leopárd díj, Locarno 1971 – A szalamandra (La Salamandre) 1973 – Visszatérés Afrikából (Le Retour d'Afrique) 1974 – A világ közepe (Le Milieu du monde) 1976 – Jónás, aki 2000-ben lesz 25 éves (Jonas qui aura 25 ans en l'an 2000) 1978 – Messidor (Messidor) 1981 – Fényévekre innen (televízióban: Fényévek távolában, Les Années lumière) – a Cannes-i Fesztivál Nagydíja 1983 – A fehér városban (Dans la ville blanche) – César-díj, legjobb francia nyelvű film díja 1985 – Senkiföldje (No Man's Land) 1987 – Egy láng a szívemben (Une flamme dans mon cœur) 1987 – A fantomvölgy (La vallée fantôme) 1989 – A rose hill-i lány (La femme de Rose Hill) 1991 – Az ember, aki elveszítette az árnyékát (L'Homme qui a perdu son ombre) 1993 – Lady M. naplója (Le Journal de Lady M.) 1995 – A kikötő emberei (Les hommes du port, dokumentumfilm) 1995 – Fourbi 1998 – Requiem 1999 – Jónás és Lilla (Jonas et Lila, à demain) 2002 – Fleur de sang 2004 – Paul s'en va

Díjak, elismerések

Nizzai fesztivál, a legjobb kísérleti film díja, 1957 Arany Leopárd díj, Locarno, 1969 Cannes-i Nagydíj, 1981 César-díj a legjobb frankofón filmnek, 1984 Lausanne-i Egyetem díszdoktora, 2008

Jegyzetek

Fordítás

Források

Lausanne-i Egyetem

Kategória:1929-ben született személyek Kategória:2022-ben elhunyt személyek Kategória:Svájci művészek Kategória:Filmrendezők Kategória:Forgatókönyvírók Kategória:Genfiek Kategória:César-díjasok