A 2013-ban bemutatott dél-koreai vígjáték–dráma , és főszereplésével. A film főszereplője egy mentálisan sérült férfi, akit hamis váddal börtönbe zárnak gyerekgyilkosságért. Cellatársai becsempészik neki a kislányát, mert a férfi képtelen élni a gyermeke nélkül.
A film és főszereplői számos díjat nyertek, az apát alakító elnyerte a Paeksang Arts Awards Nagydíját, míg a kislányát játszó a Grand Bell Awards zsűri különdíját vihette haza.
Magyarországon 2015 novemberében a 8. koreai filmfesztivál keretében mutatták be a filmet.
Történet mentálisan sérült, egy gyermek agyával gondolkodó férfi, aki egyedül neveli hatéves kislányát, ot. Amikor a rendőrfőnök megveszi az utolsó Sailor Moon-táskát a saját lányának, nézeteltérésbe keverednek val a boltban. Később a kislány véletlenül találkozik val, és megkéri menjen vele, mert meg akarja mutatni neki a másik boltot, ahol lehet még a táskát kapni. Útközben azonban a kislány elcsúszik a jégen, beveri a fejét és meghal. megpróbálja lélegeztetni, amit egy arra járó nő tévesen molesztálásnak feltételez és a rendőrök letartóztatják a férfit. Bár nincsenek szolid bizonyítékok, a védekezni képtelen sérült apát halálra ítélik gyilkosságért, nemi erőszakért és kiskorú elrablásáért, miután a rendőrök kikényszerítenek belőle egy hamis vallomást, kihasználva a mentális állapotát.
A börtönben egyetlen gondolata a kislánya, aki intézetbe került a letartóztatása után. Kemény bűnöző cellatársai először gyűlölik, mert gyerekgyilkosnak hiszik, később azonban rájönnek, hogy ártatlan. Miután megmenti a bandavezér életét, az elintézi, hogy becsempésszék ot a cellába. A kislány érkezése nem csak a rabok életét változtatja meg, de a börtön igazgatójáét is, aki a rabokkal összefogva próbál segíteni fellebbezni halálos ítélete ellen.
Szereplők mint mint gyermek mint felnőtt mint mint mint mint mint Sin Bongsik
Fogadtatás 46 nappal a bemutatót követően a film elérte a 12 milliós nézőszámot Dél-Koreában. A film felkerült minden idők legnézettebb koreai filmjeinek listájára, akkor a harmadik helyen.
Jegyzetek
Kategória:2013 filmjei Kategória:Dél-koreai filmvígjátékok Kategória:Dél-koreai filmdrámák