Nicolás Maduro Moros (Caracas, 1962. november 23. –) venezuelai politikus, 2013–2026 között a Venezuelai Bolívari Köztársaság elnöke volt. A szélsőbaloldali vezetők közé sorolják, politikáját az autoriter vagy diktatórikus kormányzáshoz társítják. Az elődjének, Hugo Cháveznek az úgynevezett "chavizmus" nevű irányzatát folytatja.

Elnökké válása előtt, Hugo Chávez uralma alatt 2006–2013 között külügyminiszter, 2012 és 2013 között pedig Venezuela alelnöke volt.

Maduro éveken keresztül buszsofőr volt, később szakszervezeti vezetővé emelkedett, majd 2000-ben a venezuelai országgyűlés (angolul: National Assembly) tagjává választották. Chávez elnöklése alatt több hivatali pozícióban is szolgált, végül 2006-ban az ország külügyminisztere lett. Ebben az időben Madurót úgy jellemezték, mint „Chávez belső körének legalkalmasabb adminisztrátora és politikusa”.

Chávez 2013. március 5-i halála után Maduro vette át az elnöki hatalmat. 2013. április 14-én került sor az időközi választásokra, ahol Maduro mindössze 1,5 százalékkal győzte le az ellenzéki jelöltet. Formálisan április 19-én lépett hivatalba.

Magánélet

Családi háttér

Nicolás Maduro Moros 1962. november 23-án született, Venezuela fővárosában, Caracasban. Apja, Nicolás Maduro Garcia munkásmozgalmi vezető volt; 1989. április 22-én egy motorbaleset áldozata lett. Maduro anyja, Teresa de Jesús Moros egy kolumbiai határvárosban, Cúcutában született.

Iskolázottság

Maduro egy állami középiskolába járt, Caracas egyik nyugati, munkásosztály által lakott negyed szomszédságában. Itt ismerkedett meg először jobban a politikával, amikor is a középiskolai hallgatói szervezet tagjává vált. Iskolai feljegyzések alapján Maduro nem végezte el a középiskolát.

1986-ban (24 évesen) Maduro Kubába költözött, ahol elvégzett egy egyéves kurzust egy politikai formációs központban, amit a Kommunista Fiatalság Egyesülete vezetett (angolul: Union of Communist Youth). Házasság és család

Maduro felesége Cilia Flores, aki ügyvédként és politikusként ismert az országban. 2006-ban, mikor Maduro külügyminiszterré vált, felesége vette át férje országgyűlési posztját. Flores lett az első nő, aki a törvényhozás elnöki pozícióját betöltötte.

Maduronak egy gyereke van, Nicolás Maduro Guerra, aki szintén részt vesz Venezuela politikai életében. Emellett Maduronak két lányunokája van, Paula és Sofía.

Életvitel A feleségével luxus életet éltek, bár a venezuellai emberek számára más közöltek. A vagyonuk nagy részét elrejtették, ezért nehéz megbecsülni. Több ingatlannal rendelkeztek, állítólag Caracasban számos luxusingatlanjuk volt. Az Egyesült Államok 2019-ben 700 millió dollár értékben foglalt le a Maduro-családhoz kötött vagyonelemeket, köztük ingatlanokat Floridában és luxusvillát a Dominikai Köztársaságban. A hírek szerint globális pénzmosási rendszert épített ki, vagyona egy része strómanok nevére került, mint a Punta Cana közelében található 18 millió dollárért vásárolt ingatlan.

Korai politikai karrier

Maduro éveken keresztül a Caracas Metro vállalat egyik buszvezetőjeként dolgozott. Politikai karrierjének kezdete az 1980-as évekre tehető: ekkor lett nem hivatalos szakszervezeti vezetője a vállalatnak, melynek értelmében a buszsofőrök érdekeinek képviselőjeként tevékenykedett. Az 1990-es évek elején csatlakozott az MBR-200-hoz (spanyolul: Movimiento Bolivariano Revolucionario 200) és Hugo Chávez 1992-es bebörtönzése ellen is kampányolt. 1997-ben Maduro hozzájárult az Ötödik Köztársaság Mozgalom (angolul: Movement of the 5th Republic, röviden: MVR) megalapításához, amely Hugo Chávez 1998-as elnöki jelöltségének támogatási eszközeként jött létre.

Nemzetgyűlés

1998-ban az MVR révén Maduro a venezuelai Képviselőház, 1999-ben a Nemzeti Alkotmányozó Gyűlés, és végül 2000-ben az Országgyűlés tagjává vált. Minden egyes hivatali pozícióban a főváros, tehát Caracas kerületét képviselte. Az Országgyűlés Házelnöknek választotta, amelynek pozícióját 2005-től 2006-ig töltötte be.

Külügyminiszter

Maduro 2006. augusztus 9-én vált Venezuela külügyminiszterévé, amikor is felesége, Cilia Flores vette át elnöki szerepét az Országgyűlésben. A külügyminiszteri pozíciót 2006-tól 2012-ig töltötte be. 2012-től alelnök volt. Külügyminiszterként prioritásnak tartotta az ALBA (angolul: Bolivarian Alliance for the Peoples of Our America) céljainak elérését, amelyek a következőek: a szociális, politikai és gazdasági integráció növelése Latin-Amerika területén és a Karib-térségben, illetve az Amerikai Egyesült Államok befolyásoló hatásának tompítása a régióban. Emellett nagy szerepet játszott a barátságos kapcsolatok ápolásában, többek között Líbia, Zimbabwe és Irán vezetőivel.

Venezuela alelnöke

Chávez 2012. október 13-án nevezte ki Madurot Venezuela alelnökének, nem kicsivel az után, hogy megnyerte az abban a hónapban tartott elnökválasztásokat. Két hónappal később, 2012. december 8-án Chávez bejelentette, hogy rákja kiújult és hogy visszatér Kubába egy sürgős műtéti beavatkozás, illetve orvosi ellátás miatt. Az országot elhagyva Chávez kijelentette, hogyha állapota rosszabbodna és egy új elnökválasztás összehívására lenne szükség, akkor Venezuela állampolgárai Madurora szavazzanak. Ez volt az első alkalom, amikor Chávez megnevezett egy potenciális utódot, illetve ekkor jelentette be nyilvánosan halála bekövetkeztének lehetőségét.

Chávez egyértelműen Madurot támogatta, így az eddigi legnagyobb eséllyel rendelkező jelölt, Diosdado Cabello az oldalvonalra szorult. Miután Maduro Chávez általi támogatása bejelentésre került, Cabello „rögtön hűséget fogadott” mind Cháveznek, mind Maduronak.

Ideiglenes elnök

Chávez 2013. március 5-ei halála után Maduro vette át az elnöki hatalmat és az azzal járó felelősséget. Jorge Arreazát nevezte ki alelnöknek. Mivel Chávez elnöklésének első ciklusában halt meg, a venezuelai alkotmány értelmében Chávez halála bekövetkezését követő 30 napon belül újabb elnöki választásokat kell tartani. Madurót egyhangúlag elfogadták, mint a Szociális Párt jelöltjét.

Venezuela elnöke

2013. április 14-én Madurot Venezuela elnökévé választották. Csak 1,5%-kal győzte le az ellenzéki jelöltet, Henrique Capriles Radonskit, aki a szavazatok újraszámlálását követelte. A hivatalos elnöki beavatásra április 19-én került sor, miután a választási bizottság felülvizsgálta a választás eredményét.

Önrendelkezésre jogosító rendelet

Maduro elnököt megválasztása után az Országgyűlés kétszer is önrendelkezésre jogosította: először 2013. november 19-től 2014. november 19-ig, majd 2015. március 15-től 2015. december 31-ig.

2013-2014

2013 októberében Maduro elnök kérvényt nyújtott be az önrendelkezés jogosításának elfogadására, hogy lehetősége legyen szembeszállni a korrupcióval és a gazdasági háborúval. 2013. november 19-én az Országgyűlés megengedte Maduronak az önrendelkezést, amire egy évig volt jogosult, tehát 2014. november 9-ig.

2015-2016

2015. március 10-én Maduro ismét kérvényt nyújtott be. Ennek oka az volt, hogy az Egyesült Államok hét venezuelai hivatalnokra szankciókat szabott ki. Maduro az önrendelkezés jogával kívánta kezelni a helyzetet. Pár nap után, 2015. március 15-én az Országgyűlés elfogadta a kérvényt és önrendelkezésre jogosította az elnököt 2015. december 31-ig.

Kulturális és politikai arculat keret|jobbra|350px|Forrás: Datanálisis 2013 októberében Maduro támogatottsága körülbelül 45-50% körül mozgott, a Reuters szerint Hugo Chávez nyilvánvaló támogatása miatt. A Datanálisis adatai szerint, egy évvel később, 2014 októberében az elfogadási ráta 24,5%-ra csökkent.

2014 novemberében a Datanálisis szavazatai alapján a venezuelaiak 66%-a úgy gondolta, hogy Maduronak nem kéne befejeznie a hatéves ciklust, hanem inkább le kéne mondania posztjáról. Ebből 25% kormánypárti szavazó. 2015 áprilisában, amikor az Egyesült Államok hét hivatalnokra szankciókat szabott ki, ekkor Maduronak az „imperialista agresszió” elleni intézkedései eredményeként kicsit nőtt támogatottsága az országban.

2014-2015-ös tiltakozások

2014-ben egymást követő tiltakozások és politikai felkelések vették kezdetét az országban, a jelenlévő nagyfokú erőszak, infláció és az alapvető szükségletek (tej, cukor, főző olaj, papír, stb.) hiánya miatt, amelyek okai között a szigorú árszabályozás áll. A hatalmon lévő kormány elmondása szerint a tiltakozások egy nem demokratikus puccskísérlet végrehajtására szolgálnak, ami mögött a „fasiszta ellenzéki vezetők és az Egyesült Államok áll”.

Bár Maduro elmondása szerint a békés tiltakozásokat támogatja, viszont a gyakorlatban ez nem igazán ilyen módon jelenik meg: a gumibot használata mellett a könnygáz bevetését is alkalmazza a venezuelai hadsereg a tiltakozások leverésére. Az ENSZ azzal gyanúsította a kormányt, hogy az országban történő letartóztatások politikailag motiváltak. A leghíresebbé vált ilyen bebörtönzés Leopoldo López esete, aki 2015 szeptemberében 14 éves szabadságvesztést kapott, mivel (részben) ő uszította a venezuelai népet a tiltakozásokra. Elmondása szerint ártatlan. Az utóbbi két évben a tiltakozások több halálos áldozatot is követeltek. 2015 februárjában például egy 14 éves fiú egy kormányellenes tiltakozás közepette életét vesztette, egy rendőr lövésébe halt bele.

Elfogása

Az Amerikai Egyesült Államok 2026. január 3-án katonai akciókba kezdett Venezuela területén. Nem sokkal később Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy Madurót és feleségét, Cilia Adela Flores-t is elfogták a hadművelet során, s az Egyesült Államok területére szállították.

Politikája

Bűnözés

A latin-amerikai régión belül Venezuelában van az egyik legmagasabb emberölési ráta. Ezért Nicolás Maduro elnöklésének az első fontosabb programja a Nemzetbiztonsági program (angolul: Homeland Plan) lett, amely lényegében egy rendőrségi és katonai kampány az államban való biztonság kiépítésére és biztosítására. Országszerte háromezer katonát állomásoztatnak, hogy így csökkentsék a Venezuelában történő emberölések számát. A legtöbb katona Miranda államában van jelen, ahol az ország szempontjából a legmagasabb emberölési ráta található. A kormány adatai szerint 2012-ben több mint 16 000 ember vesztette életét, ami arányaiban nézve 54 ember 100 000 lakosra vetítve. Ezzel az adattal szemben az Erőszak Venezuelai Megfigyelőközpontja (angolul: Venezuelan Crime Observatory, röviden: OVV) azt állítja, hogy ebben az évben az emberölések száma 73 fő volt 100 000 lakosra vetítve. A kormány állítása szerint a Nemzetbiztonsági program 55%-kal csökkentette az emberölések számát. 2013-ban a programot újra kellett kezdeni, mivel annak alapítóját, Miguel Rodríguez Torrest Carmen Melendez Teresa Rivas váltotta le. Ugyanakkor az Erőszak Venezuelai Megfigyelőközpont adatai azt állapították meg, hogy a program újrakezdésével az utóbbi években a gyilkosságok száma nőtt: 2014-ben 82 fő esett gyilkosság áldozatának 100 000 lakosra vetítve.

Gazdaság

Maduro 2013-as elnökké választása után nagy részben folytatta elődje, Hugo Chávez gazdasági politikáit. Chávez halála utáni hagyatéka nemcsak egy felosztott ország volt, amelynek magas bűnözési rátával és a hatalmon lévő párt, a Venezuelai Egységes Szocialista Párt megosztottságával, hanem egy nem működő gazdaságával is meg kellett küzdenie.