Petrus Lombardus

Latinul elterjedt nevén Petrus Lombardus, korai forrásokban Petrus Longobardus, magyarosan Lombardiai Péter (1095 és 1100 között – Párizs, 1160. augusztus 21. vagy augusztus 22.) itáliai származású skolasztikus teológus, latin nyelven alkotó egyházi író, a párizsi Notre-Dame iskolájának mestere, majd rövid ideig Párizs püspöke. Főműve, a Sententiarum libri IV („A szentenciák négy könyve”) után a középkori teológiai hagyományban a Magister Sententiarum („a szentenciák mestere”) nevet kapta.Francesco Siri: Pietro Lombardo. In: Dizionario Biografico degli Italiani, 83. kötet, Istituto dell’Enciclopedia Italiana, 2015.New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 11. kötet, Gale–The Catholic University of America, Detroit–Washington, 2003, „Peter Lombard”, 190–191.

Lombardus a 12. századi latin skolasztika egyik meghatározó alakja volt. Munkássága nem abban állt, hogy új dogmarendszert alkotott, hanem abban, hogy a Szentírás, az egyházatyák, a korábbi teológiai mesterek és a kánonjog tekintélyi anyagát olyan rendezett, oktatható formába szerkesztette, amely évszázadokra meghatározta a nyugati teológiai képzést. A Sententiae a 13. századtól a 16. századig a teológiai oktatás egyik alapszövege lett: a teológiai magiszteri fokozatra készülőknek rendszerint kommentálniuk kellett, így a műhöz írt kommentárok a középkori latin teológia legfontosabb forrásai közé tartoznak.Franklin T. Harkins: „Filiae Magistri: Peter Lombard’s Sentences and Medieval Theological Education ‘On the Ground’”. In: Philipp W. Rosemann szerk.: Mediaeval Commentaries on the Sentences of Peter Lombard, 3. kötet, Brill, Leiden–Boston, 2015, 26–78.Thomas M. Finn: „The Sacramental World in the Sentences of Peter Lombard”. Theological Studies, 69/3. 2008, 557–582.

Jelentősége különösen a teológiai módszer, a Szentháromság-tan, a krisztológia és a szentségtan történetében nagy. A Sententiae IV. könyvében a szentségeket nem pusztán jelként, hanem a kegyelem hatékony jeleként tárgyalta, és a hét szentség rendszerezett felsorolásával hozzájárult a későbbi nyugati szentségtan formálódásához.Philipp W. Rosemann: „Peter Lombard”. In: Justin S. Holcomb – David A. Johnson szerk.: Christian Theologies of the Sacraments: A Comparative Introduction, New York University Press, New York, 2017, 59–80.Sławomir Jeziorski: „La definizione di sacramento in pensiero di Pietro Lombardo”. Tarnowskie Studia Teologiczne, 36/2. 2017, 61–74. A modern kutatás sokáig érvényes „kompilátor”-képe helyett inkább azt emeli ki, hogy Lombardus a már meglévő forrásanyagot új tanítási rendbe szervezte: a mű nem eredetiségével, hanem szerkesztői, pedagógiai és fogalmi teljesítményével vált a középkori teológia egyik alapszövegévé.Marcia L. Colish: Peter Lombard. 2 kötet. Brill, Leiden–New York–Köln, 1994.

Neve és történeti közege

A „Lombardus” név nem családnév a modern értelemben, hanem származási megjelölés: Péter a középkori források szerint Lombardia, pontosabban Novara környéke felől érkezett a francia iskolai világba. A korai kéziratokban és saját aláírásaiban a Longobardus alak is előfordul, míg a történetírásban a Lombardus forma vált általánossá. Magyarul a „Lombardiai Péter” név fejezi ki ezt a földrajzi eredetet, de a szakirodalomban és a latin teológiai hagyományban a Petrus Lombardus alak használatos.

Petrus Lombardus a 12. századi reneszánsz intellektuális közegében működött. Ez az időszak a nyugati latin iskolák és városi értelmiségi központok gyors fejlődésének kora volt. A párizsi székesegyházi iskola és a körülötte kialakuló teológiai oktatás még nem a későbbi értelemben vett egyetem volt, de már olyan képzési formát alakított ki, amelyben a teológia önálló, magasabb szintű tanulmányként jelent meg. A teológiai mester feladata nem csupán a szövegek magyarázata volt, hanem a tekintélyi források rendezése, a látszólagos ellentmondások elemzése és a hit tanításának oktatható formába szervezése.Matthew Anthony Doyle: The Career and Students of Peter Lombard, doktori értekezés, University of Toronto, Centre for Medieval Studies, 2006.

A sententia szó a középkori teológiában rövid tanító mondatot, tekintélyi állítást vagy összefoglaló véleményt jelentett. A „szentenciagyűjtemény” olyan műfaj volt, amely a Szentírásból és az egyházatyákból vett állításokat témák szerint rendezte. Lombardus munkája ebbe a műfajba tartozik, de sikere azért lett kivételes, mert nem pusztán idézeteket halmozott fel: a forrásokat egymással összevetette, a vitás kérdéseket elkülönítette, és olyan tananyagot hozott létre, amely a teológiai gondolkodás gyakorlására is alkalmas volt.Philipp W. Rosemann: The Story of a Great Medieval Book: Peter Lombard’s Sentences, University of Toronto Press, Toronto, 2007.

A skolasztika ebben az összefüggésben nem pusztán filozófiai iskola, hanem iskolai-egyetemi módszer: a hit forrásait kérdésekbe rendezi, tekintélyi szövegeket idéz, majd logikai megkülönböztetésekkel keresi a válaszokat. A „dialektika” itt nem modern értelemben vett történetfilozófiai fogalom, hanem a középkori logikai vitakészséget jelenti: érvek és ellenérvek módszeres ütköztetését, a fogalmak pontosítását és a látszólagos ellentmondások feloldását.

Élete

Származása és tanulmányai

Petrus Lombardus valószínűleg Lumellogno faluban, Novara közelében született 1095 és 1100 között. Korai életéről nagyon kevés biztos adat maradt fenn. A modern kutatás óvatosan kezeli azokat a későbbi hagyományokat, amelyek pontosabb családi vagy iskolai adatokat közölnek róla. Egyes régebbi források bolognai tanulmányokat is feltételeztek, de a Treccani életrajzi szócikke szerint erre nincs biztos dokumentum; valószínűbb, hogy első képzése Novara, Lucca vagy a hozzájuk kapcsolódó egyházi iskolai környezetben történt.

A legkorábbi biztos adat Clairvaux-i Szent Bernát egyik ajánlóleveléhez kapcsolódik, amelyet 1134 vagy 1136 körül Gilduinhez, a párizsi Saint-Victor apátjához intézett. Bernát a Luccai püspök kérésére támogatta Pétert, aki Reimsben már segítséget kapott, és Párizsba készült tanulmányai folytatására.XVI. Benedek pápa: General Audience: Peter Lombard, 2009. december 30., Libreria Editrice Vaticana. A levél alapján Péter nem arisztokrata vagy vagyonos családból származott, de tehetsége és pártfogói lehetővé tették számára, hogy a korszak legfontosabb teológiai központjaiba kerüljön.

Párizsban olyan szellemi közeggel találkozott, amelyet Pierre Abélard dialektikus módszere, Szentviktori Hugó teológiai szintézise, valamint a székesegyházi és viktorinus iskolák biblikus-teológiai műveltsége határozott meg. Champeaux-i Vilmost a régebbi magyar szócikk tanáraként említette, de ez időrendileg nem tartható, mert Vilmos 1121-ben meghalt, Lombardus pedig csak az 1130-as években került Párizsba. Abélard és Hugo hatása fontos, de közvetlen tanári kapcsolatukról a források nem egyformán biztosak.Sofia Vanni Rovighi: Pietro Lombardo. In: Enciclopedia Dantesca, Istituto dell’Enciclopedia Italiana, 1970.

Abélard Sic et non című műve módszertani előzményként különösen fontos. Abélard egymás mellé állította az egyházatyák látszólag ellentmondó állításait, hogy a hallgatók dialektikus készségét fejlessze. Lombardus ennél rendezettebb és oktatásilag használhatóbb formát hozott létre: a tekintélyi állításokat nemcsak összegyűjtötte, hanem többnyire megoldási irányt is adott a feszültségekre.Elizabeth Frances Rogers: Peter Lombard and the Sacramental System, Columbia University, New York, 1917.

Párizsi tanári pályája

Lombardus az 1140-es évekre ismert párizsi teológiai mester lett. A párizsi Notre-Dame székesegyházi iskolájában tanított, majd a Notre-Dame kanonokja lett. A kanonok a székesegyházi káptalan tagja volt; ez nem szerzetesi állapotot jelentett, hanem olyan egyházi hivatalt, amely jövedelmet és intézményi helyet biztosított a klerikusnak. Ezért Lombardust nem szerzetesként, hanem világi klerikusként, teológiai mesterként, kanonokként és később püspökként kell bemutatni.

A párizsi tanári pálya során írta meg bibliai kommentárjait és később főművét. A Magna Glossatura néven ismert Pál-levél-kommentár és a zsoltármagyarázat nem mellékes művek: a középkori bibliaértelmezésben széles körben használták őket, és a későbbi Glossa ordinaria hagyományával is kapcsolatban álltak.A feltöltött összehasonlító szöveganyag a Petrus Lombardus-szócikk angol, német és olasz változatainak, valamint régi lexikoncikkeinek vonatkozó részleteit is tartalmazta. A középkori iskolai Bibliát gyakran nem önmagában, hanem sorok közé és lapszélre írt magyarázatokkal, vagyis glosszákkal együtt olvasták; Lombardus bibliai kommentárjai ebbe a tanítási kultúrába illeszkedtek.

Doyle kutatása szerint Lombardus iskolája nemcsak a Sententiae miatt fontos, hanem tanítványai és prédikációi miatt is. Prédikációi megmutatják, hogyan adott elő teológiai anyagot élő hallgatóságnak: szerkezetük feszes, erkölcsi buzdításuk erős, és a Notre-Dame klerikusaihoz, tanulóihoz vagy kanonokjaihoz szólnak. A hozzá kötött tanítványi körben említhető Peter Comestor, Peter of Poitiers, Herbert of Bosham, Adam of Wales és William of Tyre; pályájuk eltérő irányba fejlődött, de többük részt vett a mester műveinek továbbadásában és védelmében.

A reimsi zsinat és a 12. századi viták

Lombardus 1148-ban részt vett a reimsi zsinat teológiai vitáiban, ahol Gilbertus Porretanus nézetei kerültek vizsgálat alá. A 12. századi teológiai vitákban a fogalmi pontosításnak nagy tétje volt: a Szentháromságról, Krisztus személyéről, az isteni tudásról, a kegyelemről és a szentségekről szóló állításokat úgy kellett megfogalmazni, hogy egyszerre feleljenek meg a hagyomány tekintélyeinek és a dialektikus elemzés követelményeinek. Lombardus nem a modern értelemben vett „racionalista” teológia képviselője volt, hanem olyan skolasztikus mester, aki a hit forrásait logikailag rendezett, tanítható formában akarta bemutatni.

A hit és értelem viszonyát nála nem szembenállásként, hanem módszertani rendként érdemes érteni. A Szentírás és az egyházatyák tekintélye adta a teológia anyagát, a dialektika pedig az anyag rendezését, a kérdések megkülönböztetését és a látszólagos ellentmondások kezelését segítette. Ez a szemlélet fontos átmenetet jelent a monasztikusabb, elmélkedő olvasás és a későbbi egyetemi skolasztikus módszer között.

Püspöksége és halála

Lombardust 1159-ben Párizs püspökévé választották, illetve püspökké szentelték. Püspöki működése nagyon rövid volt, ezért kevés adminisztratív vagy pasztorális döntése ismert. A modern Treccani-életrajz szerint mindössze néhány oklevél köthető bizonyosan püspökségéhez, így hivatali működését nem lehet részletesen értékelni.

Halálának pontos napját a források eltérően adják meg. A magyar és angol lexikoni hagyományban leggyakrabban augusztus 21. vagy augusztus 22. szerepel, míg a Treccani DBI a Saint-Marcel templomban állt sírfelirat alapján július 20-át, a Notre-Dame halotti jegyzéke alapján pedig május 3-át is megemlíti. A legbiztosabb adat ezért az, hogy 1160-ban Párizsban halt meg. Sírja a párizsi Saint-Marcel templomban volt; a templomot a 19. század elején lebontották, a sír pedig nem maradt fenn eredeti állapotában.

Rövid kronológia

Dátum Esemény 1095–1100 között Születése valószínűleg Lumellognóban, Novara közelében. 1134/1136 körül Clairvaux-i Szent Bernát ajánlólevele Gilduinhez, a Saint-Victor apátjához; ez az első biztos dokumentum Lombardusról. 1130-as évek második fele Reimsből Párizsba kerül, és bekapcsolódik a székesegyházi iskolák teológiai világába. 1140-es évek Párizsban tanít; elkészülnek bibliai kommentárjainak korai változatai. 1148 Részt vesz a reimsi zsinat teológiai vitáiban. 1150-es évek A Sententiae végső formájának kialakulása; a modern kutatás gyakran 1155–1158 körüli befejezéssel számol. 1159 Párizs püspöke lesz. 1160 Meghal Párizsban. 1215 A IV. lateráni zsinat Gioacchino da Fiore Lombardus elleni támadásával szemben Lombardus szentháromságtani álláspontját tekinti ortodoxnak.

Művei

Bibliai kommentárok