Lovászy Márton (Zenta, 1864. november 6. – Budakeszi, 1927. augusztus 21.) politikus, író, lapszerkesztő, újságíró, vallás- és közoktatásügyi, illetve külügyminiszter. Lovászy Márton író, újságíró apja.

Élete Jogi tanulmányokat folytatott Budapesten, 1895-ben végzett, majd Bács-Bodrog vármegye árvaszéki ülnöke, 1896-tól pedig a Magyarország című periodika felelős szerkesztője, később főszerkesztője volt. 1901-ben függetlenségi párti programmal országgyűlési képviselő lett, a monarchia politikája ellen harcolt. Az első világháború kirobbanásakor már háborúellenes álláspontot képviselt, 1917-ben lapjában üdvözölte az oroszországi forradalmat. Károlyi híveként az őszirózsás forradalom alatt a Magyar Nemzeti Tanács egyik vezetője lett, majd a Károlyi-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere. A forradalom továbbfejlesztését nem helyeselte, így az aktív politizálástól visszavonult, a kommün bukását követő időszakban Ausztriában élt egy ideig, majd a Friedrich-kormány külügyminisztere lett. Később Jugoszláviába emigrált, mivel Horthy politikáját sem helyeselte, s 1921-ben Garami Ernővel szerkesztette a fehérterror rémtetteit leleplező Jövő című lapot. 1925-ben vádat emeltek ellene, a következő évben azonban azzal a kitétellel, hogy visszavonul a közélettől, hazaengedték. Rá egy évre meghalt.

Jegyzetek

Források

Lovászy Márton. Magyar Életrajzi Index. Petőfi Irodalmi Múzeum (Hozzáférés: 2015. november 14.)

További információk Bölöny József: Magyarország kormányai. Az 1987-1992 közötti időszakot feldolg. és sajtó alá rend. Hubai László. 4. bővített, javított kiadás. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1992 Kalapis Zoltán: Életrajzi kalauz. Ezer magyar biográfia a délszláv országokból. Újvidék, Fórum Könyvkiadó, 2002 Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. Budapest, Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000 Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Budapest, Akadémiai Kiadó, 1993 Magyar politikai lexikon. Szerk. T. Boros László. Budapest, Európa Irodalmi és Nyomdai Rt., 1929 Iratok a magyar külügyi szolgálat történetéhez. Összeáll. és szerk. Pritz Pál. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994 Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996– A szövetkezett balpárt arcképcsarnoka. Budapest, 1905. Révai és Salamon ny. T. Kiss Tamás: [Kulturális] miniszterek 1848 és 1993 közötti időszakban. = A magyarországi kulturális minisztériumokról (1867–1993). Budapest, Konferenciaközpont és Szabadegyetem Alapítvány, 1993

Kategória:1864-ben született személyek Kategória:1927-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar lapszerkesztők Kategória:Magyarország külügyminiszterei Kategória:Magyarország vallás- és közoktatásügyi miniszterei Kategória:Országgyűlési képviselők (1901–1905) Kategória:Országgyűlési képviselők (1905–1906) Kategória:Országgyűlési képviselők (1906–1910) Kategória:Országgyűlési képviselők (1910–1918) Kategória:Zentaiak Kategória:Magyar emigránsok Ausztriában Kategória:Magyar emigránsok Jugoszláviában Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek