Jan Tinbergen (Hága, 1903. április 12. – Hága, 1994. június 9.) holland közgazdász. Ragnar Frisch-sel közösen kapták az első közgazdasági Nobel-emlékdíjat 1969-ben, a gazdasági folyamatok elemzésére kidolgozott és alkalmazott dinamikus modellekért. A Tinbergen Intézet viseli nevét. 1967-ben Erasmus-díjjal tüntették ki. A Magyar Tudományos Akadémia és a Holland Királyi Tudományos Akadémia tagja volt.

Életpályája Értelmiségi családban született. Öccse, Nikolaas 1973-ban fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat kapott, Luuk ornitológus és egyetemi tanár volt. Tinbergen matematikai fizikát kezdett tanulni a leideni egyetemen 1921-ben, és ugyanott doktorált 1929-ben Paul Ehrenfest irányítása mellett, aki a kvantummechanika egyik atyja volt.

Tinbergen már korán felfigyelt a társadalmi problémákra. Szülei osztrák menekült gyermekeket fogadtak otthonukban az első világháború alatt. Később, egyetemi évei alatt megérintette a lakosság szegénysége Leidenben. Azért döntött a közgazdasági tanulmányok mellett, hogy hozzájárulhasson a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséhez. Élete folyamán a korszak sürgős társadalmi–gazdasági problémáival foglalkozott (nagy gazdasági világválság, a második világháború okozta károk, a harmadik világban uralkodó szegénység, a hidegháború (1945–1989) miatt fenyegető új katasztrófák). 1929-ben a Holland Statisztikai Hivatalban kezdte el azt a kutatást, amelyért később Nobel-emlékdíjat kapott. 1930-tól már egyértelműen használta a racionalitáson alapuló elvárások fogalmát, amit 30 évvel később John Muth dolgozott ki. 1933-ban statisztikát, matematikai közgazdaságtant és ökonometriát kezdett tanítani Rotterdamban a Netherlands School of Economics iskolában. Miután tanulmányozta az egyes ipari ágazatok gazdasági növekedését, 1936-ban megalkotta a világ első nemzeti makroökonómiai modelljét. A Nemzetek Szövetségének megbízásából hasonló modellt készített az Amerikai Egyesült Államokra vonatkozóan. A két kötetes mű 1939-ben jelent meg Statistical Testing of Business Cycles Theories címmel. A Nemzetek Szövetsége számára statisztikai módszerekkel ellenőrizte Gottfried Haberler konjunktúraciklus elméletét. Tinbergent tekintik az északi szociáldemokrata modell, a bevétel hatékony és igazságos elosztása megalkotójának.

Válogatott publikációi Business Cycles in the United States, 1919–1932, Geneva, 1939. New York, 1968 Business Cycles in the United Kingdom, 1870–1914, Amsterdam, 1951 On the Theory of Economic Policy. Second edition (1952) is Volume 1 of Contributions to Economic Analysis, Amsterdam: North-Holland Centralization and Decentralization in Economic Policy, Amsterdam, 1954 Economic Policy: Principles and Design, Amsterdam, 1956 The Element of Space in Development Planning (társszerzők: L.B.M. Mennes és J.G. Waardenburg), Amsterdam, 1969 The Dynamics of Business Cycles: A Study in Economic Fluctuations. Chicago: U of Chicago P, 1974. Der Dialog Nord-Süd: Informationen zur Entwicklungspolitik. Frankfurt am Main: Europ. Verlagsanstalt, 1977 Economic policy: Principles and Design. Amsterdam, 1978.

Magyarul megjelent művei Ökonometria; ford. Szakolczai György; Közgazdasági és Jogi, Bp., 1957 A RIO-jelentés. A nemzetközi gazdasági rend átalakítása; összeáll., koordin. Jan Tinbergen, közrem. Sukviu Brucan et al., ford. Szalai Sándor; Közgazdasági és Jogi, Bp., 1979 Jan Tinbergen; összeáll., ford. Kalotay Kálmán; MKKE Rajk László Szakkollégium, Bp., 1984 (Szakkollégiumi füzetek)

Jegyzetek

Források

Kategória:Közgazdászok Kategória:Holland tudósok Kategória:Közgazdasági Nobel-díjasok Kategória:MTA-tagok Kategória:1903-ban született személyek Kategória:1994-ben elhunyt személyek Kategória:Hágaiak Kategória:Szakírók Kategória:Egyetemi, főiskolai oktatók