Áts József (Pécs, 1928 – Mátészalka, 1995) tanár, könyvtárigazgató.

Élete Középiskoláit a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban végezte, majd 1946-1950 között Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult, ahol latin-magyar szakos diplomát szerzett. Tamásiban, a Béri Balogh Ádám Gimnáziumban kezdte tanári pályáját, majd Budapesten a koreai Kim Ir Szen Iskolában lett nevelőtanár, egy év után pedig az ott szerveződő Általános Iskola és Nevelőotthon igazgatóhelyettese lett.

1957-ben került Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, ahol először Lónyán, majd 1961-től Mátészalkán tanított. Lónyán töltött évei alatt szerezte meg a néptáncoktatói engedélyt, majd néptánc csoportokat vezetett, később pedig néptáncoktatók tanfolyamait vezette. 1961-től 1977-ig az Esze Tamás Gimnázium tanára volt. Munkája mellett megszerezte az ELTE könyvtár szakát is. 1973-ban a középiskolai könyvtárosok megyei felügyelője is volt. 1977 májusától 1988. évi nyugdíjazásáig pedig a Mátészalkai Városi könyvtár igazgatója volt.

1995-ben, 67 évesen halt meg Mátészalkán.

Munkássága Igazgatói tevékenysége során a könyvtár területbővítési és korszerűsítési, tárgyi-, technikai feltételeinek jobbításán túl, az intézmény szellemi műhely-jellegének erősítésére törekedett. Publikációi jelentek meg iskolai és közművelődési tárgykörben, évkönyveket, néprajzi kiadványt, monografikus munkákat szerkesztett, lektorált közhasznú műveket és nevéhez fűződik sok irodalmi műsor tervezése is.

Források Mátészalka honlapja

Kategória:1928-ban született személyek Kategória:1995-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar magyartanárok Kategória:Magyar könyvtárosok Kategória:Pécsi pedagógusok Kategória:Mátészalkaiak Kategória:Magyar nevelőtanárok Kategória:Magyar táncpedagógusok