Erzsébetvárosi Lukács György (Nagyvárad, 1820. – Salzerbad (Alsó-Ausztria), 1892. augusztus 25.) államtitkár, Lukács György jogász, főispán édesapja.
Élete Az erdélyi Örmény nemesi Lukács család leszármazottja.LukácsGudenus János József, Örmény eredetű magyar nemesi családok genealógiája Budapest, 2000. Felmenői Erzsébetváros (Románia)-i kereskedők voltak. Édesapja Lukács Ignác nagyváradi földbirtokos volt. Lukács György 1820-ban született Nagyváradon (Bihar megyében); ott végezte a gimnáziumot és 1835–37-ben a jogi tanfolyamot; 1838-ban előbb Bihar megyénél, majd Pesten a királyi táblánál volt gyakorlaton. 1839-ben az országgyűlésen volt Beöthy Ödön mellett és ugyanez évben ügyvédi vizsgálatot is tett. 1841-től 1848-ig, mikor gyakorló ügyvéd volt, nem volt Bihar megyének egyetlen közgyűlése, amelyen jelen ne lett volna.
1848-ban Szemere Bertalan a belügyminisztériumba hívta meg miniszteri titkárnak. Mikor az országgyűlés felállította a honvédelmi bizottságot, Lukács mint a belügyminisztériumtól megbízott referens működött. A kormányt Debrecenbe is követte és egészen a fegyverletételig szolgálta. A szabadságharc után ügyvédeskedni kezdett, de mivel nem akart engedélyért folyamodni az abszolút kormányhoz, abbahagyta az ügyvédeskedést és a magánéletbe vonult vissza.
1853-ban nőül vette Tarr Krisztinát (hat gyermeke közül egyik leánya Lukács László miniszter neje). 1861-ben Nagyvárad városa megválasztotta polgármesterévé és később ugyanezen város országgyűlési képviselővé; az országgyűlés feloszlatásakor, mikor az alkotmányos tisztviselők országszerte leköszöntek állásukról, a városi tisztikar élén ő is lemondott polgármesteri állásáról. 1865-ben Nagyvárad ismét őt küldte az országgyűlésre képviselőjének. 1867-ben újból elvállalta Nagyvárad polgármesteri székét, és 1875 októberéig töltötte be pozícióját; ekkor Tisza Kálmán belügyminiszter, mint közgazdasági szaktekintélyt, meghívta az egyenesen az ő részére szervezett miniszteri tanácsosi állásra a belügyminisztériumba, és megbízta a közigazgatási államtitkári teendők vitelével.
1879-ben a szegedi nagy árvíz alkalmából az első intézkedések foganatosítása céljából kormánybiztosul küldték a romba dőlt városba, itt szerzett érdemeinek jutalmául a Szent István-rend keresztjét kapta. A közigazgatási reformtörvények szerkesztésében nagy rész jutott neki; mikor a király 1885. június 13-án államtitkári címmel és jelleggel is felruházta, e minőségében a belügyminisztérium személyi ügyeinek gondozása is neki jutott.
A Kossuth szerkesztette Pesti Hírlapba írt és levelezett Várad-Olasziból (1843. 246. sz. sat.); a Magyar Gazda (1844. I. 37. sz.) kivonatokat hozott a takarék-magtárak állítása ügyében írt Bihar megyei leveleiből; a nagyváradi Szabadságban (1893. 5. sz. L. írt önmagáról)
Jegyzetek
Források
További információk
Bihar-Biharmegye, Oradea-Nagyvárad kultúrtörténete és öregdiákjainak emlékkönyve. Szerk. Fehér Dezső. Oradea, 1933–1937 Kempelen Béla: Magyar nemes családok. Bp., Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 1911–1932 Nemes családok. [Szerk. Pettkó Béla és ifj. Reiszig Ede]. Bp., Magyar Heraldikai és Geneológiai Társaság, 1905 Gudenus János József: Örmény eredetű magyar nemesi családok genealógiája. Bp., Szerző, 2000 Toth, Adalbert: Parteien und Reichstagswahlen in Ungarn 1848–1892. München, R. Oldenbourg Verlag, 1973 Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub Gudenus János József, Örmény eredetű magyar nemesi családok genealógiája Budapest, 2000
Kategória:1820-ban született személyek Kategória:1892-ben elhunyt személyek Kategória:Nagyváradiak Kategória:Országgyűlési képviselők (1865–1869) Kategória:Magyarország államtitkárai