2016. március 5-én, szombaton parlamenti választást tartottak Szlovákiában.

Előzmények A választás időpontját 2015. november 12-én jelentette be Peter Pellegrini, a parlament elnöke.2016. március 5-én lesz a parlamenti választás Szlovákiában – Szabad Újság.com, 2015. november 12. A kampány 2015. november 12-én vette kezdetét. A pártok 2015. december 6-án éjfélig adhatták le képviselő-jelölti listájukat.

Választási rendszer A választás egyfordulós és arányos, egész ország egy körzetnek számít. Az emberek pártlistákra szavaznak. A pártoknak és pártkoalícióknak legkésőbb 90 nappal a választások előtt le kell adniuk a listájukat a választási bizottság jegyzőjének. A bejutási küszöb az önállóan induló pártoknak 5%, 2 vagy 3 pártból álló pártszövetségeknek 7%, 4 vagy több pártból álló pártszövetségeknek 10%. Állami támogatásban később a legalább 3%-ot elérő pártok részesülnek.

A választáson való induláshoz a pártoknak letétbe kell helyezniük 17 000 eurót. A pártok 3 millió eurót költhetnek a kampányra, melyről transzparens számlát kell vezetniük.

A választáson preferenciális szavazás folyik, azaz a választók rangsorolják a jelölteket. A pártlisták közül egyet kell kiválasztani, és azon legfeljebb négy nevet be lehet karikázni. Ha valamelyik jelölt nevét legalább az összes pártszavazat 3%-át elérő számú választó bekarikázta, akkor az illető a saját pártja listájának az elejére ugrik. Több előreugró jelölt esetén a kapott karikák száma alapján állítanak fel sorrendet.A karikák is számítanak a választásokon – Bumm.sk, 2012. március 5. Ha nem szerepelnek karikák a szavazólapon, akkor az automatikusan a lista első 4 jelöltjéhez számít. A pártlistára leadott szavazat akkor is érvényes, ha a karikázást elrontja a szavazó.

Összesen 150 mandátumot osztanak szét. A szlovákiai alkotmány módosításához a parlament háromötödös többsége kell, azaz legalább 90 képviselő.

Induló pártok 22 párt és 1 pártkoalíció jelentette be indulási szándékát.Zoznam vyžrebovaných čísiel kandidátnych listín – Szlovákia Belügyminisztériuma

Az OĽANO és a NOVA közös listán, de az alacsonyabb bejutási küszöb miatt nem koalícióban indult.NOVA, OĽaNO – két jó barát – Új Szó, 2015. június 29.Matovič és Lipšic együtt marad - közös pártjuk lesz!– Parameter.sk, 2015. december 3.Nem akarnak szavazatokat veszíteni – nem lesz OĽaNO-NOVA koalíció – Parameter.sk, 2015. december 8. A HZDS nem volt hajlandó a kaució kifizetésére, ezért nem indult.A volt miniszterelnök pártja nem indul a választáson – Origo, 2015. december 7.

RövidítésHivatalos névmagyar név / szlovák név / (jelkép)ListavezetőJelöl­tekszáma 1.TIPTIP PártStrana TIP42x28px–Hudec, Tomáš15016.SMER–SDIrány – SzociáldemokráciaSmer – Sociálna Demokraciaközépre|keretnélküli|63x63px83 (1.)Fico, Robert15017.KDHKereszténydemokrata MozgalomKresťanskodemokratické hnutie63x28px16 (2.)Figeľ, Ján150OĽANO-NOVAEgyszerű Emberek és Független Személyiségek – Új TöbbségObyčajní Ľudia a nezávislé osobnosti – NOVA16 (3.)Remišová, Veronika15011.MOST–HÍDHíd – MostMost – Híd63x28px13 (4.)Bugár Béla14915.SDKÚ–DSSzlovák Demokratikus és Keresztény Unió – Demokrata PártSlovenská demokratická a kresťanská únia – Demokratická strana42x28px11 (5.)Frešo, Pavol15023.SaSSzabadság és SzolidaritásSloboda a Solidarita63x28px11 (6.)Sulík, Richard150SNSSzlovák Nemzeti PártSlovenská národná strana0 (7.)Danko, Andrej150MKPSMKMagyar Közösség PártjaStrana maďarskej komunity0 (8.)Berényi József15019.ĽSNSKotleba – A Mi Szlovákiánk NéppártKotleba – Ľudová strana Naše Slovensko42x30px0 (10.)Kotleba, Marian149KSSSzlovákia Kommunista PártjaKomunistická strana Slovenska0 (14.)Hrdlička, Jozef140SZSSzlovákia Zöld PártjaStrana zelených Slovenska0 (16.)Hanulíková, Natália42SMSA Modern Szlovákia PártjaStrana Moderného Slovenska –Lopašovský, Milan150DS - Ľudo KaníkSzlovákia Demokratái – Ľudo KaníkDemokrati Slovenska - Ľudo Kaník –Kaník, Ľudovít34ŠancaEsélyŠanca –Babitzová, Eva100SR – Boris KollárCsalád Vagyunk – Boris KollárSme Rodina – Boris Kollár –Kollár, Boris150KoalíciaSpoločneza SlovenskoEgyütt Szlovákiáért KoalícióKoalícia Spoločne za Slovensko Új Parlament (Nový parlament) Jog és Igazság (Právo a spravodlivosť) Szlovák Néppárt (Slovenská ľudová strana) –Klokoč, Ondrej91MKDSZMKDAMagyar Kereszténydemokrata SzövetségMaďarská kresťanskodemokratická aliancia –Fehér Csaba110VZDORDAC – MunkáspártVZDOR – strana práce –Pirošík, Stanislav47OdvahaBátorság – Nagy Nemzeti és Oroszbarát KoalícióOdvaha – Veľká národná a proruská koalícia –Pavliš, Ján150SKOK!Szlovák Polgári KoalícióSlovenská občianska koalícia –Miškov, Juraj15020.#SIEŤHáló#Sieť63x28px –Procházka, Radoslav150PDKözvetlen DemokráciaPriama Demokracia –Ritomská, Mária102

Közvélemény-kutatási adatok Az egyes pártok támogatottsága és a várható részvétel százalékban. Felmérés időpontja (2015-2016) Cég Párt neve Részvétel Smer-SD Háló Most-Híd SNS KDH OĽaNO-NOVA MKP SaS SDKÚ-DS KSS SR ĽSNS SKOK! okt. 12–18. PolisPolis: nyolc százalékon az SNS – Új Szó, 2015. október 26. 38,5 12,4 7,7 8 7,6 6,8 4,4 4,7 N/A N/A N/A N/A N/A 57 nov. 3–11. FocusPress Release – Focus Research 39 12,9 7 6 7,7 6,6 4,1 5,2 3 1,3 N/A 1,4 1 N/A nov. 8–14. PolisA SMER tovább növelte előnyét, de koalícióra kényszerülne – Bumm.sk, 2015. november 23. 40,1 12,6 7,7 8,5 7,6 6,6 5,3 N/A N/A N/A N/A N/A N/A 60 dec. 1–8. FocusPress Release – Focus Research 38,4 13,4 6,6 6,3 7,4 6,4 4,2 5,3 2,5 1,5 1,1 1,9 1,2 N/A dec. 11–18. PolisA Polisnál harmadik a Híd – Bumm.sk, 2015. december 21. 40 13 8,9 7,1 6 5,7 4,1 N/A N/A N/A N/A N/A N/A 61jan. 11–14.AKO40,78,17,97,45,65,7N/A6,2N/AN/AN/AN/AN/AN/Ajan. 22–28.MVK32,114,6610,18,25,95,13,41,61,142,12,547jan. 22–31.Focus36,3137,77,37,16,43,85,51,7N/AN/AN/AN/AN/Ajan. 31–feb. 7.Focus34,113,788,17,56,43,65,11,7N/A4,1N/AN/AN/Afeb. 6–14.Focus34,6148,28,776,13,55,51N/A4,2N/AN/AN/Afeb. 6–14.Polis38,410,49,29,16,66,845,21,31,43,62,5N/AN/Afeb. 10–14.MVK32,514,5710,5955410,54,51,5353

Kampány A választások előttParlamenti választások: melyek lesznek a kampánytémák? – Hírek.sk, 2015. október 22. főleg a pedagógusok sztrájkja,Kampánytéma lett a tanársztrájk – Kitekintő.hu, 2016. február 3. az egészségügyi béremelés és a kormánypárt, a Smer–SD korrupciós ügyei adták a főbb vitatémákat. A migrációs válság csak kis súlyt kapott.

Részvétel

+A részvétel összesített adataiSúhrnné výsledky hlasovania za SR – Szlovák Statisztikai Hivatal (elérés: 2016. márc. 9.)jogosultakarányábanszavazókarányábanVálasztójogosult Szavazó59,82%érvényes szavazólap58,91%98,47%érvénytelen és hiányzó0,91%1,53%Távolmaradó40,18%szavazó 59,8%távolmaradó 40,2%

érvényes 98,5%

Öt polgár közül három ment el szavazni

A 4,4 millió szavazásra jogosult polgárból 2,6 millió vett részt a választásokon (60%), közülük negyvenezer szavazott érvénytelenül (1,5%). Nagyjából ugyanannyian szavaztak mint négy évvel korábban (+0,71%p).

A nyolc szlovákiai kerület (kraj) között eltérő volt a választói kedv. A legmagasabb szavazási hajlnadóság a pozsonyi kerületben (66%), míg a legalacsonyabb a kassaiban volt (53%).

Részvételi adatok kerületi bontásbanKerület (kraj)VálasztójogosultSzavazóRészvételPozsonyi66,41%Nagyszombati59,82%Trencséni63,08%Nyitrai57,98%Zsolnai64,78%Besztercebányai57,51%Eperjesi57,42%Kassai52,83%külföldön szavazók1200104987,41%

Eredmények Párt, pártkoalíció Szavazatok Mandátumok száma aránya száma aránya ± 2012 óta Irány – Szociáldemokrácia (Smer–SD) 28,28% 49 32,67% –34 Szabadság és Szolidaritás (SaS) 12,10% 21 14% +10 Egyszerű Emberek és Független Személyiségek – Új Többség (OĽANO-NOVA) 11,03% 19 12,67% +3 Szlovák Nemzeti Párt (SNS) 8,64% 15 10% +15 Kotleba – A Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) 8,04% 14 9,33%Új Család Vagyunk – Boris Kollár (SR) 6,63% 11 7,33%Új Most–Híd 6,50% 11 7,33% –2 Háló (#Sieť) 5,61% 10 6,67% Új Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) 4,94% – – –16 Magyar Közösség Pártja (MKP) 4,05% – – – Szlovák Polgári Koalíció (SKOK!) 0,84% – – – TIP Párt (TIP) 0,72% – – – Szlovákia Zöld Pártja (SZS) 0,67% – – – Szlovákia Kommunista Pártja (KSS) 0,62% – – – Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió – Demokrata Párt (SDKÚ–DS) 6938 0,26% – – –11 Esély (Šanca) 6522 0,25% – – – A Modern Szlovákia Pártja (SMS) 4559 0,17% – – – Közvetlen Demokrácia 3595 0,13% – – – Bátorság – Nagy Nemzeti és Oroszbarát Koalíció 3428 0,13% – – – DAC – Munkáspárt 3182 0,12% – – – Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) 2426 0,09% – – – Szlovákia Demokratái – Ľudo Kaník (KSS) 1998 0,07% – – – Együtt Szlovákiáért Koalíció 1777 0,06% – – – Összesen 100% 150 100% 0

Választási térképek

Politikai következmények bélyegkép|jobbra|250px|Szlovákia parlamentjének összetétele 2016-tól A választási eredmény mindenkit meglepett,Fico nyert, de nagy meglepetéseket hozott a szlovák választás – Index, 2016. március 5. mert a közvélemény-kutatások mást jósoltak.Mennyire lőttek mellé a közvélemény-kutatók? – Bumm.sk, 2016. március 11. Meglepetés volt a Smer és a Háló rossz szereplése, a KDH kiesése, a SaS második helye, Boris Kollár három hónappal korábban alakultSme rodina/Család vagyunk – így fogják hívni Boris Kollár új pártját – Körkép.sk, 2015. november 11. pártjának és a szélsőjobboldali Marián Kotleba-féle pártnak a bejutása.Szegények és fiatalok kedvence Marian Kotleba – Magyar Nemzet, 2016. március 15. Nem csak a politikusok, de a választók majdnem fele sem volt elégedett az eredményekkel.Felmérés: a lakosság 43 százalékának nem tetszik a választások eredménye – Új Szó, 2016. március 26.

A választást az addig egyedül kormányzó Irány – Szociáldemokrácia nyerte, de nem szerzett elég mandátumot a többséghez, ezért koalíciókötésre kényszerült a Szlovák Nemzeti Párttal, a Most–Híddal és a Hálóval.Aláírták a négypárti koalíciós szerződést Szlovákiában – Népszabadság, 2016. március 22. A miniszterelnök ismét Robert Fico lett, a négy párt miniszterjelöltjeiből pedig 2016. március 23-án megalakult a harmadik Fico-kormány. A kormánykoalíciót ideológiailag egészen különböző pártok alkotják: egy szociáldemokrata, egy szlovák nacionalista, egy kereszténydemokrata magyar-szlovák vegyespárt, és egy kis gazdasági liberális párt.Szupertitkos a koalíciós szerződés, a partnerek meg hallgatnak, mint a csuka – Paraméter.sk, 2016. március 24.

Andrej Danko, a négy év után a parlamentbe visszakerült SNS elnöke lett a szlovákiai parlament elnöke. Alelnökök: Bugár Béla, a Most–Híd elnöke, Andrej Hrnčiar (Háló), Turócszentmárton addigi polgármestere, Martin Glváč (Smer–SD) és Lucia Nicholsonová (SaS).

A Háló, amely a második Fico-kormány korrupciós ügyeire koncentrálta kampányát, meggyengült a koalíciókötés miatt: több vezetője csalódott, hogy az ígéretekkel szemben Fico mellé álltak, és kilépett a pártból.Beblavý, Macháčková és Petrík kilépnek a Siet'ből – Új Szó, 2016. március 14.Beblavý és társai kilépnek a pártból, de nem adják vissza mandátumukat – Körkép.sk, 2016. március 17. Ugyancsak a koalíciókötés miatt lépett ki a Most-Hídból Simon Zsolt alelnök.A Híd Országos Tanácsa elfogadta az új kormányt, Simon Zsolt kilépett a pártból – Paraméter.sk, 2016. március 19.

A gyenge választási eredmény miatt lemondott Berényi József, az MKP elnöke,Berényi lemondott – Új Szó, 2016. március 7. később pedig a párt egész elnöksége.Lemondott az MKP elnöksége – Origo, 2016. április .2

Jegyzetek

Külső hivatkozások A választások hivatalos honlapja Közvélemény-kutatási eredmények grafikonon ábrázolva – Teraz.sk A választási eredmények interaktív térképen – Denník N

Kategória:Szlovákia politikai élete Szlovakiaiparlamenti