Fórián-Szabó Zoltán (Budapest, 1941. február 22. – Kecskemét, 2015. november 23.) piarista szerzetes, fizika-kémia szakos tanár, plébános.

Családja, tanulmányai 1941-ben született Budapesten egy kecskeméti hatgyerekes családban. A háború után tértek vissza a kecskeméti házukba.

A kecskeméti Piarista Általános Iskolában kezdett tanulni, amit a szomszédos Piarista Gimnáziumban folytatott. 1959-ben leérettségizett, majd augusztus 27-én belépett a piarista rendbe. Párhuzamosan végezte a Kalazantinum Piarista Hittudományi Főiskolát és az ELTE Természettudományi Karának kémia-fizika tanári szakát, ahol 1968-ban szerzett diplomát. Az előző évben, 1967. február 24-én szentelték pappá.

Tanári, szerzetesi munkája Tanárként az első tanévét (1967–68) Kecskeméten kezdte, majd a budapesti Piarista Gimnáziumba küldték, ahol harminc éven keresztül tanított, ezalatt hat osztálynak volt osztályfőnöke. Néhány évig a Magyar Rendtartomány vezetőségében dolgozott, nyolc évig a házfőnöki feladatokat is ellátta: a rendtársak életfeltételeiről és élelmezéséről gondoskodott, valamint a rendház berendezéseinek karbantartásával, javíttatásával, felújíttatásával foglalkozott.

Nem csak a diákjai tárgyi tudását fejlesztette, hanem igyekezett a férfias helytállásra, az életre nevelni őket. Az iskolai tanórák mellett rendszeresen szervezett hétvégi kirándulásokat, nyári kerékpáros, evezős- és vitorlástúrákat, őszi és téli gyalogtúrákat, amik közösséggé formálták az osztályokat. bélyegkép|Fórián-Szabó Zoltán piarista szerzetes-tanár, 1981

Piarista Iskolaépítő és Fenntartó Kht. 1997-től a tanítást abbahagyva a Piarista Iskolaépítő és Fenntartó Közhasznú Társaság ügyvezető igazgatójaként a piarista rend rendszerváltás után visszakapott épületeinek felújításával kapcsolatos teendőket menedzselte. A szegedi új piarista iskola építését szervezte, a budapesti Duna-parti nagy piarista épület déli részének felújítását irányította, melyben a Sapientia Hittudományi Főiskola kapott helyet.

Plébánosként 2003-ban nyugdíjba ment, ekkor Kecskemétre, a Szentháromság Plébániára helyezték plébánosnak. A város hívőinek lelki vezetését, a fiatalok pasztorációját, hitoktatást, valamint elsőáldozásra, bérmálásra, házasságra felkészítés feladatait végezte.

2015 januárjában a Keresztény Közéletért Alapítvány Varga Lászlóról elnevezett „Keresztény Közéletért”-emlékéremmel ismerte el „a magyarságot felemelő, testet és lelket építő tanítását, az emberi szabadság tiszteletének és szeretetének példaadását, a hit és a kultúra megtartásában végzett munkáját”.

2015. november 23-án hosszan tartó betegség (melanóma) után elhunyt. A kecskeméti közgyűlés egyperces néma felállással tisztelgett emléke előtt.

Források

További információk

Fórián-Szabó Zoltán: Nagyböjti lelkigyakorlat, Baja-Belvárosi Rk Plébánia 2015.márc.26.; 2015.márc.27.; 2015.márc.28.

Nekrológ Fórián-Szabó Zoltánról a Piarista Rend honlapján Tízsorosok – Fórián–Szabó Zoltán bemutatása Híres emberek idézetei: Fórián-Szabó Zoltán piarista szereztestanár

Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1941-ben született személyek Kategória:2015-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar piarista szerzetesek Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:Piarista diákok Kategória:Kecskemétiek