Macusita Nobuharu (Szaitama, 1993. október 13. –) japán autóversenyző. A 2016-os Formula–1-es szezon folyamán a McLaren-Honda teszt- és fejlesztőversenyzője volt.
Pályafutása 2005-ben kezdett gokartozni, ahol több hazai szériát is megnyert. 2011-ben a Formula Pilota China szériába lépett fel, ahol végül a 4. helyen zárt. 2012-re a Formula Challenge Japan-ba szerződött és megnyerte a bajnokságot. A következő két évben a Japán Formula–3-at erősítette. Előbb az 5. lett, majd megnyerte ezt a szériát is.
GP2 2015-re a GP2-be szerződött az ART Grand Prix-hoz. Csapattársa a későbbi bajnok, Stoffel Vandoorne volt. Az első futamon már rögtön az első sorból rajtolhatott, de az első dobogóig egészén ausztriáig kellett várnia. Később, a magyar nagydíjon felállhatott a dobogó legfelső fokára. Végül a 9. helyen végzett a bajnokságban.
Super Formula 2018-ra visszatért japánba, a Super Formula sorozatba, a Docomo Team Dandelion Racing csapatánál. Az év végi összetettben a 11. helyezést szerezte meg, mindössze 7 ponttal. Legjobb eredménye Motegiből egy 4. hely volt.
2020 novemberében, miután kiszállt az Formula–2-ből visszatért a szériába a B-MAX csapatával a 2020-as évad utolsó három hétvégéjére.
Formula–2 2017-ben az újjáalakuló FIA Formula–2 bajnokságban szerelt ugyancsak az ART színeiben. Első győzelmét a spanyolországi sprintversenyen, a másodikat pedig a magyarországi sprintversenyen szerezte. Ezeken kívül további két alkalommal állt a dobogóra Monacóban és Olaszországban. Utóbbin az első rajtkockából indulhatott. Az összetett pontvadászatot a 6. helyen zárta 131 egységgel.
2018 végén a Carlin csapata bejelentette, hogy Macusita 2019-re visszatér a bajnokságba a csapat versenyzőjeként. Az osztrák versenyen életében először intette le a kockás zászló elsőként egy főfutamon, majd Olaszországban is az első gp-n tudott győzedelmeskedni. Az orosz nagydíj sprintfutamán Nyikita Mazepin nekicsapódott és nagy sebességgel a pályát övező védőfal alá csúszott. Kórházba szállították, de ott megállapították, hogy egyik pilótának sincs komolyabb sérülése, így mindketten rajthoz állhattak a szezonzáró versenyen, abu-dzabiban.
2020. február 17-én a holland MP Motorsport bejelentette, hogy leszerződtették az újonc Felipe Drugovich mellé a 2020-as évadra. Augusztus 15-én a spanyol nagydíj főfutamán a 18. helyről rajtolhatott, majd több remek taktika után 5 körrel a vége előtt megelőzte az élen haladó Cunoda Júkit, amivel átvette a vezetést és szezonbeli első futamgyőzelmét aratta. 2020. szeptember 22-én a holland istálló hivatalosan bejelentette, hogy közös megegyezéssel Macusita elhagyta a csapatot. Helyére a HWA-tól érkező Giuliano Alesit igazolták le az idény hátralévő részére.
Eredményei Karrier összefoglaló Szezon Bajnokság Csapat Verseny Győzelem Pole Leggyorsabkör Dobogóshelyezés Pont Helyezés 2011 Formula Pilota China Super License 10 1 1 2 4 89 4. 2012 Formula Challenge Japán 12 5 1 5 10 91 1. 2013 Japán Formula–3-as bajnokság HFDP Racing 15 0 0 0 5 43 5. 2014 Japán Formula–3-as bajnokság HFDP Racing 15 6 5 5 9 102 1. 2015 GP2 ART Grand Prix 22 1 0 1 3 68.5 9. 2015–16 MRF Challenge Formula–2000 MRF Racing 4 2 1 3 2 80 6. 2016 GP2 ART Grand Prix 20 1 0 4 2 92 11. Formula–1 McLaren Honda Fejlesztőpilóta 2017 Formula–2 ART Grand Prix 22 2 1 2 4 131 6. 2018 Super Formula Docomo Team Dandelion Racing 6 0 0 0 0 7 11. 2019 Formula–2 Carlin 22 2 1 3 5 144 6. Euroformula Open 2 0 1 1 1 20 18. 2020 Formula–2 MP Motorsport 17 1 0 1 1 42 15. Super GT Autobacs Racing Team Aguri 2 0 0 0 0 7 23. Super Formula Buzz Racing B-Max 4 0 0 0 1 16 15.
* A szezon jelenleg is zajlik.
Teljes GP2-es eredménylistája (Félkövér: pole-pozíció, dőlt: leggyorsabb kör, a színkódokról részletes információ itt található) Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 Helyezés Pont 2015 ART Grand Prix BHRFEA10 BHRSPR6 ESPFEA11 ESPSPR18 MONFEAKi MONSPR19 AUTFEA4 AUTSPR3 GBRFEAKi GBRSPR19 HUNFEA8 HUNSPR1 BELFEAKi BELSPR15 ITAFEAKi ITASPR15 RUSFEA10 RUSSPR7 BHRFEA2 BHRSPRKi UAEFEA11 UAESPRT 9. 68,5 2016 ART Grand Prix ESPFEA11 ESPSPR8 MONFEA8 MONSPR1 EURFEA6 EURSPRKi AUTFEAEX AUTSPREX GBRFEA6 GBRSPR5 HUNFEA6 HUNSPRKi GERFEA9 GERSPR12 BELFEA11 BELSPR11 ITAFEA11 ITASPR6 MALFEAKi MALSPR7 UAEFEA2 UAESPR4 11. 92
Teljes FIA Formula–2-es eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 Helyezés Pont 2017 ART Grand Prix BHRFEA8 BHRSPR14 ESPFEA4 ESPSPR1 MONFEA3 MONSPR7 AZEFEA12 AZESPR6 AUTFEA6 AUTSPR14 GBRFEA10 GBRSPR8 HUNFEA5 HUNSPR1 BELFEA16 BELSPRKi ITAFEA2 ITASPR7 JERFEA18 JERSPR11 UAEFEA6 UAEFEA4 6. 131 2019 Carlin BHRFEA BHRSPR AZEFEA AZESPR ESPFEA ESPSPR MONFEA MONSPR FRAFEA FRASPR AUTFEA AUTSPR GBRFEA GBRSPR HUNFEA HUNSPR BELFEA BELSPR ITAFEA ITASPR RUSFEA RUSSPR UAEFEA UAESPR 6. 144 2020 MP Motorsport AUT1FEA AUT1SPR AUT2FEA AUT2SPR HUNFEAHUNSPR GBR1FEA GBR1SPR GBR2FEA GBR2SPR ESPFEA ESPSPR BELFEA BELSPR ITAFEA ITASPR MUGFEA MUGSPR RUSFEA RUSSPR BHR1FEA BHR1SPR BHR2FEA BHR2SPR 15. 42
Teljes Super Formula eredménylistája Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Helyezés Pont 2018 Team Dandelion Racing SUZ AUT SUG FUJ MOT OKA SUZ 11. 7 2020 Buzz Racing B-Max MOT OKA SUG AUT SUZ SUZ FUJ 15. 16 2021 B-Max Racing FUJ SUZ AUT SUG MOT MOT SUZ 8. 33,5 2022 B-Max Racing FUJ FUJ SUZ AUT SUG FUJ MOT MOT SUZ SUZ 13. 21 * A szezon jelenleg is zajlik. ‡ A versenyt félbeszakították, és mivel nem teljesítették a táv 75%-át, így csak a pontok felét kapta meg.
Jegyzetek
Külső hivatkozások
Hivatalos honlapja
Kategória:Japán autóversenyzők Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Élő személyek