észak-koreai énekesnő, a Moranbong Band vezetője.

Pályafutása 1977-ben született Phenjanban. Az 1990-es évek végén kezdte pályafutását a Vangdzseszan Könnyűzenei Együttes majd a Pocshonbo Elektronikus Együttes énekeseként, az utóbbi feloszlásakor a Moranbong Bandhez csatlakozott. 2005-ben vált országszerte ismertté „Excellent Horse-Like Lady” (준마 처녀; ) című számával.

2006-ban állítólag feleségül ment egy észak-koreai katonatiszthez.

2012-ben pár hónapig feleségének () hitték, amíg az utóbbi neve napvilágot nem látott.

2015 decemberében a Moranbong Band többi tagjával Kínába látogatott, ahol a dél-koreai Yonhap News riporterei megpróbáltak beszélgetést kezdeményezni vele. Amikor az állítólagos kivégzéséről kérdezték, elmosolyodott, és azt kérdezte a tudósítóktól: „Ti honnan jöttetek?”

Pletykák kivégzéséről 2013 augusztus végén egy álhírben halálhírét keltették, állítólag egy szexfilmben való szereplésért végezték ki több volt énekestársával együtt. És habár az énekesnő haláláról szóló pletykákat az észak-koreai hírügynökség határozottan tagadta, a nyugati sajtóorgánumok kizárólag az álhírt közölték.

Több mint fél év után egy észak-koreai tévéadásban ismét felbukkant, így bebizonyosodott, hogy a haláláról szóló hírek hamisak voltak.

Jegyzetek

Külső hivatkozások YouTube - Excellent Horse-Like Lady

Kategória:Észak-koreaiak Kategória:1977-ben született személyek Kategória:Élő személyek