Branislav Kerac (Újvidék, Jugoszlávia, 1952. szeptember 7. –) képregényrajzoló. Az 1970-es évek közepétől akció, kaland és western elemeket is ötvöző munkáival újította meg a jugoszláv képregényeket. Kezdetben alkotásai nagy részét jó barátja Svetozar Obradović írta, ám idővel maga vette át képregényei forgatókönyveinek készítését és írását.
Pályafutása A gyermekkortól a professzionális korszakig Már 4 éves korában elkezdett skicceket készíteni vázlat-füzetébe (ezek még ma is fellelhetőek nála), de nyilván ezek még nem művészi igénnyel készült alkotások voltak (néhol-néhol kivehető egy-két alakzat, jármű, például villamos). Szerencsére egy újvidéki szobrász, a szomszéd Dejan Bešlin, felfigyelt a Baneban megbúvó tehetségre, és az első tanácsokat ő adta a fiatal alkotónak, hogy hogyan kell a ceruzát helyesen tartani, használni, mik illetve milyenek az alakzatok. Amíg a barátok labdáztak és játszottak, addig Branislav a rajz-tudását fejlesztette.
Az általános iskola negyedik osztályába járt, amikor Svetozar Obradović-tyal életre szóló barátságot kötött, s azon versenyeztek vele, hogy ki tudja jobban átmásolni/átrajzolni a Kit Carson, Kansas Kid és Roy Rank képregényeket. Habár Svetozar nem tartott ki sokáig e hobbi mellett, a Branislav után csak Banenak becézett fiú türelmesen gyakorolt, hogy minél közelebb kerüljön példaképeihez (Hal Foster, Dan Barry, Masherot, Jesus Blasco, Sergio Tarquinio, rajzolók, akiknek a munkáit az akkori Kekec, Politikin zabavnik és Crtani romani lapok közölték). A Plavi vjesnik, a Strip-Strip és a Lykos Strip zabavnikja a jugoszláv képregény nagyjaival is megismertette Banet, olyanokkal, mint Beker, Radilović, Maurović, Navojev és Solovjev.
A Zenit magazin jugoszláviai megjelenése (1965. augusztus 21-én jelent meg az első száma, heti 1 alkalommal került kiadásra, s 1968. május 11-én, a 143. résszel szűnt meg, kezdetben amerikai és brit újságok képregényei jelentek meg a lapban, majd, francia-belga eredetű képregények, végül pedig a Marvel kiadó sorozatai, mint például a Thor vagy a Fenegyerek) és idősebb John Romita Daredevil-je (Fenegyerek) hatalmas befolyást tett rá. A Kekecben megjelenő Jerry Spring képregény (francia-belga képregény, 1954-ben jelent meg először a Spirou-ban) „egyszerű rajzaival” azonnal a kedvenceivé közé emelkedett, különösen az apacsok ábrázolása tetszett Banenak. 1967-68 táján komolyabban is elkezdett foglalkozni képregényekkel, forgatókönyvet írt, képsorokat rajzolt tintával, hangeffektekkel (sőt tussal is alkotott, ceruzarajz nélkül).
A rajz-tanárnő fiatalkorában egyetlen egy alkotását sem állította ki, sőt, a rajz-szakkörbe sem hívta meg soha Banet. Ami még viccesebb volt, hogy a barátoknak és iskolai lapoknak is készített rajzokat, amíg a kispajtások a Bane által rajzolt házi feladatra mind ötös érdemjegyet kaptak, addig a saját neve alatt készített munkái 4- illetve 4+-os osztályzatot kaptak. De végül év végén Bane mindig 5-ösre lett lezárva. 1970 és 1975 között számos képregényoldalt rajzolt, amelyeket elajándékozott (ezek közül nem egy napjainkban aukciós oldalon található). Utólag elgondolva, a legjobban egy 12 oldalas, majdnem befejezett, Zlatna garda (Arany gárda, egyfajta Bosszú Angyalai/Bosszúállók feldolgozás Dušan király idejéből) című képregény 1. részének „eladományozását” sajnálta a legjobban, amelyet egy olyan illetőnek adott, akinek az az ég világon semmit sem jelentett. Amikor 20 évvel később Bane összefutott ezzel a személlyel, s megkérdezte tőle, megvan-e még a képregény, annak fogalma sem volt arról, hogy miről van szó.
16 éves volt, amikor a Dnevnik kiadójánál próbálkozott, mint szövegbeíró/szövegszerkesztő. A szerkesztőségben nem fogadta más, mint Mitar Milošević, a kiadó főszerkesztője, aki arról érdeklődött, hogy Bane mennyire ért e munkához. Miután Bane azt jelezte, hogy még soha nem foglalkozott ilyen feladattal, de szívesen megpróbálná azt, Mitar megmutatott néhány kész képregényt és elmagyarázta, hogy hogyan készülnek azok. A főszerkesztő azt javasolta, hogy Bane írja a szöveget egy papírra, vágja ki, majd ragassza rá a képregény megfelelő részére. Kerac örömmel vitte haza első munkáját, amelynek azonnal neki is látott. Amikor elkezdte írni a szöveget, amelyhez különleges tollat (rapidograf) használt, szétfolyta szöveg. Csak később derült ki, hogy rossz papírt használt Bane, illetve vonalzót és más eszközöket is használni kell ilyen esetben. Nem volt mit tenni, a feladat nem sikerült és azt gondolva, hogy a képregényt vissza kell vinni, Bane bátorságot gyűjtött, visszaszolgáltatta azt, s elmondta a főszerkesztőnek, hogy sajnos kudarcot vallott. Milošević egyszerűen összegyűrte a papírt, majd úriember módjára elbeszélgetett a két fél. Habár retorzió nem érte Banet, de az első útja a képregények világában nem volt túl dicsőséges.
Az egészségügyi szakközépiskola fogtechnikus szakát végezte el, ekkoriban már minden nap rajzolt képregényeket a kézilabdázás és zenei foglalatosságai mellett. Sokféle és fajtájú képregényt rajzolt, nagyrészt a képújságokban megjelenő sztripek stílusát másolta kezdetben. Amikor Talpraesett Tomot (Lucky Luke) olvasott, akkor valami humoros western képregényt rajzolt, de ezek az első művek 1-2 oldal után elég gyorsan abbamaradtak, így több száz ilyen megkezdett alkotása volt. A legfőbb probléma a hozzáállással volt. A fentebb jelzett Zenit magazin hozta meg az áttörést, amikor is látta, hogy sok időt fecsérelt olyan dolgokra, ami a képregények szempontjából jelentéktelen, túlságosan a realizmusra törekedett, így saját stílust alakított ki ebben az időszakban.
Az általános iskolában szinte mindenki olvasott képregényt, de a szakközépiskolában már alig volt olyan diák, aki ilyen hobbival foglalatoskodott volna. Akik olvastak képregényeket, azok közül is alig voltak olyanok, akik maguk is ceruzát ragadtak volna, hogy rajzoljanak. Bane rajztudásának köszönhetően a szaktantárgyakból mindig jó osztályzatokat kapott, így a rajzolás iránti szeretetet kiválóan tudta hasznosítani.
Nyilvánvalónak tűnt, hogy a Belgrádi Fogorvostudományi Karon fogja majd folytatni tanulmányait. Első évben kémiából megbukott, második évben azért csúszott, mert nem akart egy békát felboncolni. A szociológiai és katonai felkészítő tárgyak „lelkesítő” tanulása mellett (amelyeknek ki tudja, milyen fontosságuk volt egy fogorvos számára), Bane 1977-ben úgy döntött, hogy az egyetem helyett inkább a rajzolással fog foglalatoskodni, így ekkor született meg az a mondása is, hogy „lesz inkább egy átlagos rajzoló, mint rossz fogorvos”. Belgrád nem hagyott mély nyomot benne több okból sem. Bane ideje nagy részét az évfolyamtársaival együtt tanulásra fordította, másokat nagyon nem ismert a fővárosban, és a karon tanulók nagy része sem belgrádi volt. Az anyagi kiadások is jelentősek voltak ebben az időszakban, többször is előfordult, hogy édesanyja teljes fizetését az albérletre (pontosabban 1 szoba) kellett költeni, így alig maradt bármi fajta összeg kulturális rendezvényekre.
Az első komolyabb alkotása, a Poručnik Tara (Tara hadnagy) előtt mindössze egy rövidebb komplett, befejezett képregénye volt. Ifjúsági, zenéhez köthető téma volt e képregényben és mivel Bane muzikával is foglalatoskodott, nem állt tőle messze a dolog. A Tvrđava (Vár) képregénye volt az első, amelyet elvitt egy kiadónak, a Forumnak, megmutatni. A Marvel kiadó stílusában készült mű, ami akkoriban nem volt túl közkedvelt a szerkesztőségben. A szerkesztő minden esetre a művészeti iskolát végzett technikai vezetőhöz irányította Banet, aki finom stílusban, miután megtekintette az alkotást, azt közölte, hogy „Kisfiam, belőled sohse lesz rajzoló!”.
Akkoriban egy korábbi szakközépiskolai jóbarátnak, aki a (katonai) Felderítők szövetségének (egyfajta cserkész-egylet) egyik aktivistája volt, eszébe jutott, hogy Bane kiválóan tud rajzolni, és az akkor induló Javor című folyóirat számára beajánlotta Keracot. Egy képregényt kellett rajzolni, így 15 képkockányi anyagot alkotott meg a lap számára. A főszereplő egy névtelen, ügyefogyott alak volt, és finoman szólva is a Gaston (1957-ben jelent meg a Spirou magazinban belga alkotótól) című képregény másolata.
Az első komolyabb alkotások 1975-ben született meg az első komolyabb alkotása, a Poručnik Tara (Tara hadnagy), amelynek társszerzője régi barátja, Svetozar Obradović volt (10 évvel korábbi találkájukat követően, egy véletlen találkozás alkalmával úgy döntöttek, hogy ideje valami maradandót alkotni, az így született művet a Dnevnik kiadónak ajánlották fel publikálásra, amely azt meg is jelentette a Zlatni kliker magazinban). E társ-alkotóval együtt hozták létre a későbbiekben az Oliver, Nindža (Nindzsa), valamint Troje nesalomljivih (A három megtörhetetlen), és a Kobra sorozatokat.
A hazai képregény-alkotások ebben az időszakban eléggé háttérbe voltak szorítva, így Kerac és Obradović valami újat próbált alkotni. Mindketten nagyon szerették akkoriban a western-t, így amikor csatlakoztak a Dnevnik szerkesztőségéhez evidensnek tekintették, hogy majd ilyen képregényt készítenek. Azonban a kiadó nyilvánvalóvá tette, hogy ha hazai alkotásról van szó, akkor az csak partizánokról szólhat. Nem az eszmével és a propagandával volt a gond, hanem azzal, hogy Keracék a Kansas Kidben és más hasonló képregényekben az individuális főszereplőkhöz kötődtek, mint a hazai kiadásokban dívó, katonai csapat-képregényekhez. Így egy olyan Blueberry-hez (belga-francia westernképregény) hasonlító partizán főhőst alkottak, aki kicsit önfejű, kapitányi ranggal rendelkezik, majd lefokozzák. Végül is, nem volt nehéz megalkotni eme képregényt. Ebből a korszakból még érdemes kiemelni az emberi gyengeséget ábrázoló képregényei mellett (például Per Aspera ad Astra vagy Ubedljivo nepobedivi [Teljességgel legyőzhetetlenek]) a Billy The Pljuc westernsorozatot, amely Clint Eastwood, Hagar és Gaston egyfajta keveréke.
Miután professzionálisan is elkezdett képregényekkel foglalkozni, Bane élete megváltozott. 1975-ben kapta meg az első fizetését képregényes munkájáért, ami akkoriban elég jónak számított, a Poručnik Taraért például többet kapott, mint amennyi az édesanyja 3-4 havi fizetése volt. A szülei, miután az egyetemet otthagyta, nem háborogtak sokáig, mert látták, hogy fiuk azzal foglalkozik, amit szeret és abból el is tudja tartani magát. A Poručnik Tara 18. része már akkor jelent meg, amikor a hadkötelezettségét töltötte Kerac, ekkor egy kisebb szünet következett képregényes munkájában. A katonai szolgálat alatt a Politikin zabavnik című magazinnak a Partizan Goran (Goran, a partizán) 2 részét készítette el Petar Aladžić forgatókönyve nyomán.
A hazatérés után újabb 4 rész készült el a Poručnik Taraból a Stripoteka magazin számára, de az alkotók valami újra vágytak. A Dnevnik kiadó sajnos nem volt vevő az újdonságokra, s azt szerette volna, ha a Poručnik Tara képregény folytatódna, de immáron kisebb tiszteletdíjért. Kerac nem fogadta el az új szerződést, ami szerinte tisztességtelen volt, főleg annak fényében, hogy más alkotók bérezését nem csökkentették, illetve más rajzolók, akik gyengébb alkotásokat produkáltak, ugyanolyan vagy még nagyobb díjazásban részesültek, mint ő.