A lugosi csata 1695. szeptember 21-én zajlott le a Temes vármegyei Lugostól délkeletre, Lugoshely község határában, a Temes folyónál. A Szent Liga szövetségében harcoló Habsburg- és német-római császári haderő az 1695. évi hadjáratban I. Frigyes Ágost szász választófejedelem parancsnoksága alatt Temesvár ostromát tervezte, és Péterváradnál várta az oszmán főerő felbukkanását, II. Musztafa szultán főserege azonban a Maros völgye felé vonult, Erdély és Felső-Magyarország megtámadásának szándékával. A császári fősereghez tartó Johann von Veterani tábornagy, erdélyi főparancsnok Lugosnál foglalt állást, hogy elzárhassa az Erdély felé törő oszmánok lehetséges útvonalait a Vaskapu-szoros, Lippa, Dobra és Karánsebes felé. A császári hadvezetés súlyos belső ellentétei és a fővezér hibás döntései nyomán a fősereg visszavonult Csanádra. Az erdélyi hadtest magára maradt a teljes oszmán főerővel szemben. Helytállásával megmentette Erdélyt az oszmán elözönléstől, de súlyos vereséget szenvedett, maga Veterani tábornagy is elesett a csatában. A császáriak egész 1695-ös hadjárata eredménytelen maradt, a törökök meghiúsították Temesvár ostromát.
Előzmények A kétfrontos háború miatt 1692–1693-ban a törökellenes hadjáratok alig hoztak eredményt a Habsburgok számára. A birodalmi haderő java a rajnai fronton harcolt. Az általános helyzet a törököknek kedvezett, az új nagyvezír, Ali pasa utasítására a török-tatár hadak Debrecenig portyáztak, Caprara tábornagy tehetetlenül állt velük szemben. Brit és holland kereskedelmi érdekek miatt elmaradt a bécsi udvar és Velence által sürgetett közös tengeri hadművelet a Dardanellák ellen. Lipót császár az angol Lord Paget és a holland Heemskersk közvetítésével béketárgyalásokat kezdett a Portával, sokáig eredménytelenül. 1692-ben a császáriak bevették Nagyváradot, 1693-ban Heister tábornok elfoglalta Borosjenőt és Világost, de Belgrád ostromát a törökök visszaverték. 1694-ben a császáriak elfoglalták Gyulát. I. Péter orosz cár is nagyobb erővel avatkozott be a háborúba. A Porta békülékenyebbé vált.
II. Ahmed szultán azonban 1695. február 6.-án meghalt, helyét unokaöccse, II. Musztafa foglalta el. A hosszú idő után börtönből szabaduló uralkodó harcias kiáltványt tett közzé, mely szerint Nagy Szulejmán nyomdokába lépve fegyverrel akarja visszaszerezni az elpuhult uralkodók hibájából elvesztett birodalmi területeket. A török flotta támadásba lendült, 1695. február 9–18 között két csatában megverte a velencei hadiflottát és visszafoglalta Khiosz (Chios) szigetét, a tatárok pedig Lembergig és Halicsig vezettek sikeres pusztító hadjáratokat. Ali pasa nagyvezért a janicsárok meggyilkolták, helyét Elmas Mohamed pasa vette át.
Az 1695-ös hadjárat A török sikerek miatt a császári hadvezetés erélyes támadó hadjárat indítását határozta el. Célként Belgrád vagy Temesvár elfoglalása kínálkozott. Guido von Starhemberg tábornokot, a Duna–Dráva–Száva közének parancsnokát március 10-én utasították, hogy erősítse meg Péterváradot. Ernst Rüdiger von Starhemberg tábornagyot, az Udvari Haditanács elnökét és a nyugati frontról visszatért Caprara tábornagyot arra utasították, adjon meg minden támogatást Veterani tábornagynak, Erdély katonai kormányzójának, hogy május végén ostrom alá vehesse Temesvárt. Veterani azonban még júliusban sem kapta meg az ígért erősítést.
A császári haderő java a nyugati fronton harcolt a franciák ellen. A hadjárathoz szükséges felszerelés, létszám kiállítása, a főparancsnok személyének megtalálása nehézségekbe ütközött. A császár külföldi segélyhadakra szorult. I. Frigyes Ágost szász választófejedelem, 8000 katona küldéséért cserébe azt kívánta, a császár őt magát bízza meg a hadjárat főparancsnokságával. Lipót császár beleegyezett, bár tudatában volt, hogy a 25 éves, tapasztalatlan „Erős Ágost” alkalmatlan komolyabb hadvezetési feladatokra. (Badeni Lajos őrgróf, a nyugati front parancsnoka és szövetségesei hevesen tiltakoztak ottani kinevezésének terve ellen). A bajt fokozta, hogy Frigyes Ágost mellé az idős és passzivitásra hajló Caprara tábornagyot nevezte ki.
Az császári főerő augusztus elején Péterváradnál gyülekezett. , 8000 szász és 4000 dán katona alkotta, sereggel vonuló magyar és horvát nemzeti csapatok létszámát nem jegyezték fel.
Az 1695-ös hadjárat haditerve szerint Frigyes Ágost főseregének Péterváradnál, erődített állásokban kellett bevárnia és visszavernie az oszmán támadást, majd Temesvár ostromára vonulnia. Belgrád ostromának tervét ejtették, ostromtüzérség hiányában. A létszám elégtelenségét mutatja, hogy a Török-Kanizsánál álló, a Tisza és a Maros védelmét ellátó Schlick tábornok hadtestét is a fősereghez rendelték, az ő helyét is Veterani tábornagy 8000 fős erdélyi hadteste vette át.
A török fősereg Belgrádnál gyülekezett. II. Musztafa szultán augusztus 10-én érkezett a csapatokhoz. Eredetileg az 1694-es (sikertelen) hadjárathoz hasonlóan most is Pétervárad ellen akart indulni, de a megerődített császári tábor felderítése után, augusztus 11-én úgy döntött, nem kockáztatja meg az ostromot, ehelyett Felső-Magyarország és Erdély megtámadását rendelte el. A török haditerv szerint a fősereg Temesváron át a Maros mentén nyomul előre, beveszi Lippát és visszafoglalja Nagyváradot. Belgrád védelmére maradt vissza, ez a helyőrség a dunai török flotillával közösen Titel és Szeged elleni támadásokkal segíti a fősereget. Ha Nagyvárad ostroma nehézségbe ütközik, a fősereg nagy arányú portyázó hadjárattal vonul Debrecenig, onnan Erdélyen és Havasalföldön át tér haza.
A főseregek mozgása a csata előtt A törökök Pancsovánál hajóhidat építettek, és augusztus 25-én a sereg átkelt a Dunán. A manőver meglepte Frigyes Ágostot, aki Pétervárad elleni támadásra számított. Augusztus 26-án Frigyes Ágost haditanácsa úgy döntött, a fősereg a Maros felé vonuljon, és az Erdélyből Lippa felé közeledő Veterani-hadtesttel egyesüljön, akadályozva a szultán Erdély elleni hadműveletét. A vonulás útvonalát illetően vita alakult ki. A vidéket jól ismerő Sigbert Heister tábornagy azt javasolta, hogy a sereg a Tisza jobb partján vonuljon, és Ó-Kanizsánál keljen át a bal partra. Frigyes Ágost Becsénél akart átkelni, és a legrövidebb úton nyomulni Lippa felé. A haditanács az ő javaslatát fogadta el. A sereg augusztus 29-én Péterváradról indult, 30-án Óbecsénél hidat vert és átkelt a Tiszán. Augusztus 31-én felderítőik azt jelentették, hogy a Lippa felé vezető utak állapota a további haladást lehetetlenné teszi. Az ellenség közelségétől tartó Frigyes Ágost szeptember 1-jén visszafordította a sereget, 2-án visszatértek a Tisza jobb partjára, itt a fáradt csapatoknak egy napi pihenőt engedélyezett. Hat napot elvesztegetett, ez alatt a velük párhuzamosan vonuló török sereg jelentős előnyhöz jutott.
Szeptember 4–9 között a császári sereg öt oszlopban haladva elérte Ó-Kanizsát. Itt Frigyes Ágost hírt kapott, hogy a törökök szeptember 6-án elérték Lippát. (Arról azonban már nem tudott, hogy szeptember 7-én a törökök rohammal bevették a várat, kis létszámú őrségét, Daróczy Endre parancsnokkal együtt lemészárolták). A kapott hír birtokában a császáriaknak Lippa felmentésére és a Veteranival való találkozásra kellett indulniuk, hogy az ellenséget harapófogóba szoríthassák. A haditanács azonban most (a legrövidebb út helyett) a Maros jobb partján, Csanádon át történő vonulásról döntött, élelmezési problémák miatt. Szeptember 10-én elindultak, de a mocsaras vidéken a császáriak eltévedtek, és túlhaladtak Magyarcsanádon.
A visszafordulás újabb időveszteséggel járt, szeptember 12-én értek Csanádra, itt átkeltek a Maros bal partjára, innen vonultak tovább Lippa felé. Szeptember 13-án a sereg Nagylakra ért. Frigyes Ágost itt kapott hírt Lippa elestéről. A fővezér határozatlanságát jelzi, hogy újabb egy nap pihenőt adott csapatainak. Veteranihoz futárt küldött, igyekezzék egyesülni a fősereggel. Szeptember 15-én igen lassú menetben indultak tovább Lippa felé.
A császári fősereg és Veterani manővereinek híre a szultánhoz is eljutott. A katonai ügyekben járatlan II. Musztafa pánikba esett, hogy a fontos lippai erősség elfoglalásával serege két tűz közé kerülhet, és arra utasította a megdöbbent nagyvezírt, hogy az egész török fősereget azonnal fordítsa vissza Temesvár felé. Ez szeptember 13-ról 14-re virradó éjjel megtörtént. A sietve visszavonuló törökök a hadizsákmány és a hadi készletek nagy részét is hátrahagyták, vagy elégették.
Szeptember 15-én Frigyes Ágost egyszerre két hírt kapott: egyfelől a török fősereg gyors visszavonulásáról, másfelől arról, hogy a belgrádi török helyőrség különítménye körülzárta Titelt. Frigyes Ágost – nem törődve Sigbert Heister és a többi császári tábornok tiltakozásával – úgy döntött, az egész Maros-menti hadműveletet leállítja és hadseregét visszavonja Csanádra, sorsára hagyva Veterani csapatait és egész Erdélyt. A simulékony Caprara a választófejedelem mellé állt, és csak arra volt hajlandó, hogy „szükség esetén” Veterani megsegítésére Jenő felé indít 3 lovas ezredet és 3 gyalogos zászlóaljat. Szeptember 16–18 között a fősereg egészen Makóig vonult vissza. A haditanács tagjai, köztük Heissler és Heister tábornokok folyamatosan protestáltak az intézkedés ellen. Heister vállalta, hogy személyesen hajlandó 5 lovas ezreddel egyenesen Lugosra vágtatni, Veterani felmentésére.
A visszavonulás kezdésekor, szeptember 18-án jött a hír, hogy a belgrádi török csapatok elfoglalták Titelt, a szultáni fősereg pedig már úton van Veterani csapata és az Erdélybe vezető hágók felé. A fővezér ekkor úgy döntött, hogy Heister táborszernagy 5 lovas ezreddel a Maros mentén a legrövidebb úton induljon Veterani felé, a császári fősereg pedig vonuljon vissza kiindulási pontjára, Péterváradra. A képtelen parancs mögött sokan Caprara tábornagynak Veterani tábornaggyal szembeni féltékenységét és ellenséges érzelmeit sejtik. A harctéri sikereivel fiatalon hírnevet és dicsőséget szerzett Veterani személye sok tehetségtelen tábornok szemében szálka volt. A feltételezést erősíti, hogy Caprara – a haditanácsi határozattal ellentétesen – visszarendelte Heistert, helyette Corbelli altábornagyot küldte Veteranihoz, azzal az utasítással, hogy nagy kerülővel, Jenőn át vonuljon Lugos felé, és ne a legrövidebb úton, a Maros mentén.
Másnap, szeptember 19-én az a hír jött, hogy a frissen elfoglalt Titelt elhagyták a törökök, és Belgrádba vonultak vissza. Frigyes Ágost ekkor ismét megmásította előző döntését, mondván, Caprara és a vezérkar őt félrevezette, és eltérítette a haditerv fő céljától. Guido von Starhemberget a teljes gyalogsággal visszaindította Pétervárad felé, ő maga a teljes lovassággal (16 ezreddel) Veterani felmentésére kívánt indulni. Indulását azonban csak szeptember 21-re tűzte ki.
Veterani tábornagy hadmozdulatai A fősereg péterváradi gyülekezésével egy időben (augusztus közepén) Veterani tábornagy az erdélyi hadtesttel (7000 lovassal, 8 század gyalogossal) Tótváradra vonult, kiegészítve Antonije Znorić alezredes szerb nemzeti felkelő csoportjaival. Gyalogságának egy része Karánsebest szállta meg, Pfeffershofen báró, tábornok parancsnoksága alatt. Veterani itt kapta a parancsot, hogy csapataival vonuljon a Maros felé induló fősereg elé. Temesvár térségében kellett volna találkozniuk, még a felmentő török fősereg odaérkezése előtt. Veterani azonban ehelyett Lugosnál állította fel csapatait, mert attól tartott, hogy ha ő a parancs szerinti irányban (nyugatnak) elvonul, a török főerő a hátába kerülhet és akadálytalanul benyomulhat Erdélybe az őrizetlenül maradt hegyszorosokon keresztül. A lugosi állás alkalmas hely volt bármilyen irányú török előnyomulás megakasztására, innen Veterani segítséget adhatott Lippa, Dobra, Karánsebes megtámadása esetén, de megvédhette a Vaskapu környékét és az Erdélybe vezető hágókat is.