A Richard Nixon-merénylet című filmet Niels Mueller rendezte 2004-ben. A főszerepet Sean Penn játszotta. A film alapötletét Samuel Joseph Byck merénylete ihlette, aki 1974. február 22-én a Baltimore–Washington nemzetközi repülőtéren megpróbált eltéríteni egy repülőgépet. Az volt a terve, hogy az eltérített gépet a Fehér Ház felé irányítsa majd és megölje Richard Nixont.

Cselekmény Samuel Bicke több mint egy éve külön él feleségétől és három gyermekétől. Bár a felesége elhatárolódott tőle, mégis reménykedik a családjával való megbékélésben. Miután egy bútoráruházban eladó lett, az első fizetését megkapva rendszeresebben keresi fel a családját. Viszont szembesülnie kell azzal, hogy a felesége továbbra is elutasítja a közeledését.

A munkája sem felelt meg neki. Samuel egyre jobban undorodott a hamis eladói mentalitástól és terveket sző saját vállalkozás beindítására. Azonban ahhoz, hogy a banktól kölcsönt kérjen mobil gumiabroncs üzletének a beindításához, induló tőke szükséges. A bank megvizsgálja a hitelkérelmét, majd elutasítja.

A felesége beadja a válókeresetet, a munkáhelyét elveszíti, a hiteligénylés elutasítása után vagyon nélkül marad reménytelen jövővel. Vereségének okát a társadalmi rendszer egyre több igazságtalanságában látja.

Ennek a korszaknak a képmutatását Richard Nixon testesítette meg számára. Az amerikai elnök ugyanis annak ellenére, hogy újbóli indulásának választási kampánya során megígérte az amerikai csapatok visszavonását Vietnámból, mégis újabb katonákat küldött a háborúba. Bicke a tévében hallott hazugságok miatt elhatározza az amerikai elnök meggyilkolását. Azt tervezi, hogy nekimegy repülőgéppel a Fehér Háznak.

Szereplők +SzerepSzínészMagyar hang (2006)Samuel J. BickeSean PennKaszás Attila Marie Andersen BickeNaomi WattsLétay DóraBonny SimmonsDon CheadleCsík Csaba KrisztiánJack JonesJack ThompsonPapp JánosMartin JonesBrad William Henke Tom FordNick SearcyVárkonyi AndrásJulius BickeMichael WincottJuhász GyörgyHarold MannMykelti WilliamsonMae SimmonsApril GraceÖnmaga (archív felvétel)Richard Nixon Versényi László

Fordítás

Jegyzetek

Források

Kategória:2004 filmjei Kategória:Amerikai filmdrámák Kategória:Mexikói filmdrámák Kategória:Richard Nixon