Tajti Mátyás (Budapest, 1998. június 2. –) magyar labdarúgó, posztját tekintve középpályás. A román élvonalbeli Csíkszereda játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban A Puskás Akadémiában nevelkedő középpályás 2014-ben, 15 éves korában járt próbajátékon a Barcelonánál és a Real Madridnál is, majd mindkét csapat ajánlatot tett érte, ám a fiatal játékos végül a katalán egyesületet választotta. Két éven át futballozott a katalánok utánpótlás csapatában, majd 2016 nyarán a több játéklehetőség miatt elhagyta klubot. Július 10-én a Málagához írt alá, első idényében annak ifjúsági csapatában, az Atlético Malagueñóban lép pályára, többek között az utánpótlás játékosoknak kiírt UEFA Ifjúsági Ligában.

A 2017-2018-as bajnoki szezonban bajnoki címet szerzett a Málaga tartalékcsapatával a Tercera Divisiónban, azaz a spanyol negyedosztályban.

2018. július 17-én a Diósgyőri VTK csapatához írt alá, ahol édesapja, Tajti József volt a klub sportigazgatója, edzője pedig Fernando Fernández lett, akivel a Málagánál dolgozott már együtt.

Diósgyőri VTK A magyar élvonalban a bajnokság második fordulójában mutatkozott be; július 28-án csereként 16 percet játszott a Puskás Akadémia elleni 2-2-es bajnokin. Első gólját a nyolcadik fordulóban szerezte a Mezőkövesd ellen, csapata azonban 4–2-es vereséget szenvedett. Csapata alapembereként összesen 29 bajnokin lépett pályára és öt gólt szerzett, annak ellenére, hogy a szezon második felében több kisebb sérülés hátráltatta. 2019-2020-as szezon elején négy bajnokin szerepelt a diósgyőri csapatban, az átigazolási időszak utolsó napjaiban Lengyelországból érdeklődtek iránta.

Zagłębie Lubin 2019. szeptember 2-án három évre aláírt a Zagłębie Lubin csapatához. 2020. február 9-én csereként debütált a Piast Gliwice elleni bajnoki mérkőzésen. Mindössze három bajnokin kapott lehetőséget a csapatnál, 2020 júniusában felbontották a szerződését.

Zalaegerszegi TE 2020. július 4-én aláírt a Zalaegerszegi TE csapatához. 2023. július 10-én bejelentették, hogy 1 évvel meghosszabbították Tajti szerződését.

Újpest 2023. augusztus 27-én az Újpest szerződtette. Szeptember 1-jén mutatkozott be a Kisvárda ellen csereként, ahol az ő szögletéből győztes gól született.

FK Csíkszereda 2026 februárjában a Csíkszereda szerződtette.

A válogatottban 2015 tavaszán az U17-es magyar válogatott tagjaként szerepelt a 2016-os U17-es Európa-bajnokság selejtezőjének elitkörében, majd az U18-as válogatottnak is rendszeresen tagja volt. Szeptemberben meghívást kapott az U19-es válogatottba is, azonban a Barcelona nem engedte el a válogatott összetartására.

2017-ben Michael Boris szövetségi edző nem hívta be az U19-es válogatott Európa-bajnoki selejtezőkre, mondván a csapat nélküle is sikeres volt és lehet.

2018 júniusában a német edző meghívta az azeriek elleni felkészülési találkozóra az U21-es válogatottba. A találkozó eredménye 3–3 lett, a magyar csapat harmadik gólját Tajti szerezte.

Statisztika Klubcsapatokban 2026. szeptember 11-i állapot szerint.

KlubSzezonBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokDiósgyőri VTK2018–1929520—3152019–2042——42Összesen33720—357Zagłębie Lubin2019–203000—30Összesen3000—30Zalaegerszegi TE2020–2123120—2512021–2226420—2842022–2326241—3032023–2441—2061Összesen7988120899Zalaegerszegi TE II2020–2140——402021–2232——32Összesen72——72Újpest2023–2423230—2622024–2518210—1922025–267110—81Összesen48550—535Újpest II2025–2630——30Csíkszereda2025–2650——502026–276010—70Összesen11010—120 Teljes karrier 184221612020223

Sikerei, díjai Klubcsapatokkal Zalaegerszegi TE Magyar kupagyőztes (1): 2022–23

Jegyzetek

Források

További információk

Adatlap az UEFA Youth League honlapján

Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:A DVTK labdarúgói Kategória:A Zagłębie Lubin labdarúgói Kategória:A ZTE labdarúgói Kategória:Az Újpest FC labdarúgói