2016-ban az alábbi fontosabb jogszabályokat alkották meg:
Magyarország 2016. január 1-je és december 31-e között 1235 új jogszabályt fogadtak el. Ez csökkenés az előző évi kereken 1300-hoz képest.
Törvények 2016. évi I. törvény A polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény módosításáról 2016. évi II. törvény A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény, valamint a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról 2016. évi III. törvény Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről az Iraki Köztársaság közötti partnerségi és együttműködési megállapodás kihirdetéséről 2016. évi IV. törvény A Magyarország Kormánya és az Iráni Iszlám Köztársaság Kormánya között a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről 2016. évi V. törvény A Magyarország Kormánya és a Koreai Köztársaság Kormánya között a katonai minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről 2016. évi VI. törvény A Magyarország Kormánya és a Koszovói Köztársaság Kormánya között a nemzetközi közúti személyszállításról és árufuvarozásról szóló Megállapodás kihirdetéséről 2016. évi VII. törvény A Magyarország Kormánya és a Globális Zöld Növekedési Intézet között a Globális Zöld Növekedési Intézet kiváltságairól és mentességeiről szóló jogállási megállapodás kihirdetéséről 2016. évi VIII. törvény A Vegyifegyver Tilalmi Szervezet és Magyarország között az OPCW kiváltságairól és mentességeiről szóló Megállapodás kihirdetéséről 2016. évi XI. törvény A Magyarország Kormánya és a Szlovén Köztársaság Kormánya között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről 2016. évi XII. törvény A postai szolgáltatásokról szóló 2012. évi CLIX. törvény módosításáról 2016. évi XIII. törvény 2016. évi XIII. törvény Az uniós vámjog végrehajtásáról 2016. évi XIV. törvény A Magyarország Kormánya és Mongólia Kormánya között a diplomata és szolgálati/hivatalos útlevéllel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló megállapodás kihirdetéséről 2016. évi XV. törvény A nemzeti otthonteremtési közösségekről 2016. évi XVI. törvény A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény módosításáról 2016. évi XVII. törvény Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény módosításáról 2016. évi XVIII. törvény A társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény és a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról 2016. évi XIX. törvény A Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2015. évi VII. törvény módosításáról 2016. évi XX. törvény A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról 2016. évi XXI. törvény Az Erzsébet-programot érintő egyes törvények módosításáról 2016. évi XXII. törvény A konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény módosításáról 2016. évi XXIII. törvény A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról 2016. évi XXIV. törvény A Magyarország Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a Budapest–Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztése, kivitelezése és finanszírozása kapcsán született Egyezmény kihirdetéséről 2016. évi XXV. törvény A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról 2016. évi XXVI. törvény Az egyes szociális és gyermekvédelmi tárgyú, valamint a megváltozott munkaképességű személyek ellátásait érintő törvények módosításáról 2016. évi XXVII. törvény A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény módosításáról 2016. évi XXVIII. törvény A Magyarország és a Szlovén Köztársaság között a Lendva-patak vízgazdálkodási szabályozása következtében az államhatár megváltoztatásáról szóló Szerződés kihirdetéséről 2016. évi XXXVII. törvény Magyarország Kormánya és a Bahreini Királyság Kormánya közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről 2016. évi XXXVIII. törvény Egyes honvédelmi tárgyú törvények módosításáról 2016. évi XXXIX. törvény Egyes migrációs tárgyú és ezekkel összefüggésben más törvények módosításáról 2016. évi XL. törvény A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, valamint az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény módosításáról 2016. évi XLI. törvény A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról 2016. évi XLII. törvény A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény és a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosításáról 2016. évi XLIII. törvény Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról 2016. évi XLIV. törvény A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény és egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról 2016. évi XLV. törvény A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról szóló 2011. évi XCIII. törvény módosításáról 2016. évi XLVI. törvény A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról 2016. évi XLVII. törvény A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról 2016. évi XLVIII. törvény A népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény módosításáról 2016. évi XLIX. törvény Egyes iskolaszövetkezetekkel összefüggő törvények módosításáról 2016. évi L. törvény Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményében Részes Feleinek 21. Konferenciáján elfogadott Párizsi Megállapodás kihirdetéséről 2016. évi LI. törvény Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény, valamint az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény módosításáról 2016. évi LII. törvény Az állami tisztviselőkről 2016. évi LIII. törvény A pénzügyi közvetítőrendszert érintő egyes törvények módosításáról 2016. évi LIV. törvény A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról 2016. évi LV. törvény Egyes törvényeknek a szövetkezeti hitelintézetek integrációjával összefüggő módosításáról 2016. évi LVI. törvény Az 1956. évi forradalom és szabadságharc utáni leszámolással összefüggő elítélések semmisségének megállapításáról szóló 2000. évi CXXX. törvénynek a semmisség igazolása iránti eljárás hatékonyabb működése érdekében szükséges módosításáról 2016. évi LXVII. törvény Magyarország 2017. évi központi költségvetésének megalapozásáról 2016. évi LXVIII. törvény A jövedéki adóról 2016. évi LXIX. törvény A terrorizmus elleni fellépéssel összefüggő egyes törvények módosításáról 2016. évi LXX. törvény A Budapesten megrendezendő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáról 2016. évi LXXI. törvény A Montenegrónak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről 2016. évi LXXII. törvény Magyarország Kormánya és a Ghánai Köztársaság Kormánya között a diplomata és szolgálati útlevéllel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló Megállapodás kihirdetéséről 2016. évi LXXIII. törvény A külképviseletekről és a tartós külszolgálatról 2016. évi LXXIV. törvény A településkép védelméről 2016. évi LXXV. törvény Az engedély nélkül, személygépkocsival végzett személyszállító szolgáltatáshoz kapcsolódó jogkövetkezményekről 2016. évi LXXVI. törvény A Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény módosításáról 2016. évi LXXVII. törvény A polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény módosításáról 2016. évi LXXVIII. törvény Egyes területrendezési tárgyú törvények módosításáról 2016. évi LXXIX. törvény Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról 2016. évi LXXX. törvény Az oktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról 2016. évi LXXXI. törvény Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról 2016. évi LXXXII. törvény A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény, valamint az energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi XXIX. törvény módosításáról 2016. évi LXXXIII. törvény A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról 2016. évi LXXXIV. törvény A földgáz biztonsági készletezéséről szóló 2006. évi XXVI. törvény módosításáról 2016. évi LXXXV. törvény A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról szóló 2013. évi XXII. törvény módosításáról 2016. évi LXXXVI. törvény A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról 2016. évi LXXXVII. törvény A tőkepiac stabilitásának erősítése érdekében tett egyes kárrendezési intézkedésekről szóló 2015. évi CCXIV. törvény módosításáról 2016. évi LXXXVIII. törvény A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény módosításáról 2016. évi LXXXIX. törvény' A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról 2016. évi XC. törvény Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről 2016. évi XCI. törvény A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságról 2016. évi XCII. törvény A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról 2016. évi XCIII. törvény A szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről 2016. évi XCIV. törvény A határon lefolytatott menekültügyi eljárás széles körben való alkalmazhatóságának megvalósításához szükséges törvények módosításáról 2016. évi XCV. törvény A Magyarország Kormánya és Kuvait Állam Kormánya közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről 2016. évi XCVI. törvény A Magyarország Kormánya és Türkmenisztán Kormánya között a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló Egyezmény kihirdetéséről 2016. évi XCVII. törvény Egyes törvényeknek a tiltott szerencsejáték megakadályozásával összefüggő módosításáról 2006. évi XCVIII. törvény a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól 2016. évi XCIX. törvény a Habsburg Ottó Alapítványról 2016. évi C. törvény az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról 2016. évi CI. törvény az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. törvény, valamint a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény módosításáról 2016. évi CII. törvény az egyes kárpótlással összefüggő törvények módosításáról 2016. évi CIII. törvény Az európai uniós és a nemzetközi bűnügyi együttműködést szabályozó törvények, valamint egyes büntetőjogi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról 2016. évi CIV. törvény A központi hivatalok felülvizsgálatával és a járási (fővárosi kerületi) hivatalok megerősítésével összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint egyes költségvetési szervek feladatainak átadásáról 2016. évi CV. törvény A Nemzetközi Árufuvarozásról szóló Megállapodás SzMGSz és Mellékletei 2015. és 2016. évi módosításaival egységes szerkezetben történő kihirdetéséről 2016. évi CVI. törvény A „Földet a gazdáknak!” Programról 2016. évi CVII. törvény A Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény módosításáról 2016. évi CVIII. törvény Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról 2016. évi CIX. törvény Az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról