Jan Kounen (születési neve: Jan Coenen) (Utrecht, 1964. május 2.–) holland származású francia filmrendező, producer és forgatókönyvíró.

Munkássága Jan Kounen felsőfokú tanulmányait a nizzai Dekoratív Művészetek Iskolájában végezte, ahol első filmjeit forgatta. 1988-ban tett mesteri diplomát plasztikus ábrázolásból.

Az 1990-es évektől kezdve videóklipeket is készített, például az Erasure nevű angol pop-együttes, az Elmer Food Beat és az Assassin francia formációk számára.

1997-ben forgatta első egész estés mozifilmjét Dobermann címmel, Joel Houssin műve alapján, Vincent Cassel és Monica Bellucci szereplésével.

7 év után, 2004-ben forgatta második mozifilmjét Blueberry címmel Jean Giraud képregénye alapján. Vincent Cassel mellett Michael Madsen és Juliette Lewis is játszik a filmben.

A következő évben, 2005-ben jelent meg Más világok című dokumentumfilmje, ami a perui Amazonas-völgyben élő Shipibo-Conibo indiánok sámánisztikus kultúráját, spirituális törzsi szokásait mutatja be. A film kapcsolódik a korábbi Blueberry filmhez is.

Ebben a misztikus ihletettségben született 2006-ban a Darshan : Az ölelés című új dokumentumfilmje, ami Ammáról, egy indiai nőről szól, akit szentként tisztelnek Indiában és vannak, akik kilométereken át vándorolnak, hogy az ölelésében részesüljenek (Darshan). A film rendkívül látványdús.

Filmográfia

Rendező Mozifilmek 1997 : Dobermann 2004 : Blueberry 2007 : 99 frank 2009 : Coco Chanel és Igor Stravinsky Dokumentumfilmek 2004 : Más világok 2005 : Darshan : Az ölelés 2015 : Vape Wave Tévéfilm 2013 : A gólyák repülése Rövidfilmek 1986 : Jeff Blizzard kalandjai, 16 perces, fekete-fehér 1986 : The Broadsword 1986 : Soft, animációs film 1987 : Het Journaal, rajzfilm 1987 : Het Virus, animációs film 1989 : Gisèle Kérozène 1990 : L'Âge de plastic 1994 : Capitaine X 1994 : Vibroboy 1996 : Le Dernier Chaperon rouge 2006 : 8 – Panshin Beka története 2012 : Hűtlenek – Ultimate Fucking rész Videóklipek 1990 : Chihuahuas 1990 : Elmer Food Beat – Le plastique c'est fantastique 1990 : Pauline Ester – Le monde est fou 1992 : Erasure – Lay All Your Love On Me 1992 : Erasure – S.o.s. 1992 : Erasure – Voulez-Vous 1994 : Erasure – Always 2000 : Assassin – Touche d'espoir

Forgatókönyvíró 1994 : Kapitány X  1994 : Vibroboy 1996 : Az utolsó vörös gardedám  2004 : Blueberry (Jean-Michel Charlier és Jean Giraud képregénye alapján)

Producer 1994 : X Kapitány 1994 : Vibroboy 2004 : Más világok (D'autres mondes – Other Worlds) (dokumentumfilm)

Színész 1989 : Gisèle Kérozène 1996 : Je suis ton châtiment, mint Guillaume Bréaud 1997 : Dobermann : férfi a bankban 2004 : Blueberry: Billy 2007 : 99 frank: néző a moziban 2013 : Neuf mois ferme

Író 2005 : Víziók : A sámánizmusról, a Blueberry  és a Más világok kiegészítésére 2006 : Amma karjai között , előzménye Darshan : Az ölelés 2007 : 99 frank : Használati kézikönyv a hiperfogyasztói társadalomhoz 2008 : Növények és sámánizmus : Beszélgetések az ayahuascáról és az ibogáról 2011 : Belső utazások napjlója. Orvosi Ayahuasca, egy kézikönyv

Jegyzetek

Források

Interview vidéo de Jan Kounen à propos de ses courts métrages sur le site 1kult Interview vidéo de Jan Kounen à propos de Coco Chanel et Igor Stravinsky sur le site 1kult Master class de Jan Kounen à propos du court-métrage Citizen Hero de Christophe Perie 1/2 Master class de Jan Kounen à propos du court-métrage Citizen Hero de Christophe Perie 2/2 Jan Kounen sur l'Internet Movie Database

Kategória:Francia színészek Kategória:Francia filmproducerek Kategória:Francia filmrendezők Kategória:Francia forgatókönyvírók Kategória:1964-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Utrechtiek