Publius Decius Mus, a Decius plebeius gens tagja, i. e. 340-ben consul, aki Titus Livius szerint a veserisi csatában feláldozta magát Róma sikeréért. bélyegkép|jobb|Jacob Matthias Schmutzer képe P. Decius Mus önfeláldozásáról.

Harcolt az első samnis háborúban, Marcus Valerius Corvus Arvina consul irányítása alatt.William Smith, editor. Dictionary of Greek and Roman Biography and Mythology, p. 1123. (1870) I. e. 340-ben Titus Manlius Torquatusszal consullá választották meg. Consulsága idejére esett a latin háború, mely során Livius szerint feláldozta önmagát a seregért, az ún. devotio révén. A veserisi csata előtt mindkét consul áldozatot mutatott be az isteneknek. Manliusét az istenek elfogadták, Decius Musé esetében azonban az áldozati állat májának egyik mezőjében bevágást találtak, ám ezt leszámítva az istenek az ő áldozatát is elfogadták. Livius szerint ekkor Mus azt mondta: "Minden rendben van, [...] ha tiszttársam kedvező jósjeleket kapott!"Titus Livius: VII 9–10. In: uő: A római nép története a város alapításától. Budapest, 1982. A balszárnyat Mus, a jobbszárnyat Titus Manlius kapta. Kezdetben mindkét szárny állta a harcot, azonban hamarosan a latinok a második sort alkotó princepsek vonaláig nyomta vissza a hastatusokat, akik az első sort alkották. Ezt látva Mus magához hivatta Marcus Valeriust, a pontifex maximust, és utasította, mondja el az imát, mellyel feláldozhatja magát a seregért. Ezt követően a főpap utasításának eleget téve felvette szegélyes tógáját, befedte fejét, majd kezeit a tóga alatt állához emelte és ráállt a lába alá fektetett gerelyre, majd elmondta az imát: "Ianus, Iuppiter, Mars atyánk, Quirinus, Bellona, Larok, jövevény és hazai istenek, akiknek hatalmatok van rajtunk és ellenségeinken, s ti, halottak istenei! Azért esdek, azért könyörgök hozzátok, fogadjátok kegyesen felajánlásomat, adjatok erőt és győzelmet a quirisek római népének, sújtsátok félelemmel, rémülettel, halállal a quirisek római népének ellenségeit. E szavakkal kifejezett ígéretem szerint a quirisek római népéért, államáért, seregéért, legióiért, segédcsapataiért, magammal együtt felajánlom az alvilág isteneinek és a Földnek az ellenség legióit, segédcsapatait."i. m.

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Consulok az i. e. 4. században Kategória:Római politikusok