Makláry János (Budapest, 1907. február 10. – Budapest, 1980. november 18.) magyar színész, érdemes művész.
Életút Makláry Zoltán öccse. 1925-ben került be a Színiakadémiára bátyja ösztönzésére, azonban nem tartották tehetségesnek és ezért elbocsátották. Először Vígszínházban láthatta a közönség epizódszerepben 1927-ben, ezután kilenc évig vidéken játszott. 1936-ban Bárdos Artúr szerződtette a Belvárosi Színházhoz, ahol epizódszerepekben tűnt fel. Élete harmadik színpadi szerepe hozza meg a szakmai elismerést első ízben, a fővárosban, Az ördög cimborája című darabban Törzs Jenő és Csortos Gyula partnereként, Kristóf szerepét a korabeli kritika is kiemelte. 1937–38-ban a Művész Színházban játszott, majd 1939–40-ben a Magyar és az Andrássy úti Színházban lépett fel. 1942-től 1944-ig az Andrássy Színház művésze volt, majd 1945-ben került a Nemzeti Színházhoz, ahol nyugdíjba vonulásáig, 1971-ig játszott.
Fontosabb színházi szerepei
Sírásó (Shakespeare: Hamlet) Kígyós ember (Shakespeare: Antonius és Kleopátra) Keszeg András (Shakespeare: Vízkereszt) Antonio (Beaumarchais: Figaro házassága) Paraszt (Sánta F.: Éjszaka)
Díjai, elismerései
Érdemes művész (1969)
Jegyzetek
Források Színészkönyvtár
További információk
Film kislexikon. Szerk. Ábel Péter. Bp., Akadémiai Kiadó, 1964.
Mudrák József - Deák Tamás: Magyar hangosfilm lexikon 1931-1944. Máriabesnyő-Gödöllő, Attraktor, 2006.
Színházi kislexikon. Főszerk. Hont Ferenc, szerk. Staud Géza. Bp., Gondolat, 1969.
Kapcsolódó szócikkek Rózsa Sándor (televíziós sorozat)
Kategória:Magyar színészek Kategória:1907-ben született személyek Kategória:1980-ban elhunyt személyek Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek