Széchényi Lajos, Szétsényi Lajos György Anzelm (Pusztaszántó, 1823. április 21.Rétsági r.k. egyházközség keresztelési anyakönyve, 1823. év. – Nagybajom,Lehetséges, hogy Biharnagybajom. 1908. január) római katolikus plébános.

Élete

Pusztaszántón született, Szétsényi Miklós szolgabíró és Tóth Mária fiaként. A bölcseleti évek után jogot végzett és a megyei életre szánta magát. Patvarista, majd megyei esküdt lett. Mikor éppen szolgabirónak választották meg, akkor választotta a papi pályát; a teológiát a pesti egyetemen végezte, Bémer báró püspök maga mellé vette. Részt vett a magyar újjászületés küzdelmeinek legelső mozgalmaiban a pozsonyi diétákon, mint szemtanú. Majd káplánkodott Csabán, Váradolasziban és Debrecenben. 1855-ben furtai, 1869-ben tenkei, 1873-ban újkígyósi plébános lett. Közben esperes is volt. 1891-ben tiszteletbeli kanonokká neveztetett ki. 1898-ban aranymiséje alkalmából a Vaskorona-rend III. osztályával tüntette ki a király.

Mint pesti növendékpap 1846-47-ben költeményeket írt a Munkálatokba.

Műve Egyházi beszéd, melyet az újkígyósi temetőben épült sírbolti kápolna és keresztút ünnepélyes fölszentelésekor mondott jún. 3. 1869. Pest, 1869.

Jegyzetek

Források

További információk Magyar Sion 1892. 391. old. Magyar Állam 1908. 19. szám

Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:1823-ban született személyek Kategória:1908-ban elhunyt személyek