Az 2010-ben bemutatott japán animációs fantasy film Jonebajasi Hiromasza rendezésében és Mijazaki Hajao és Niva Keiko írásában. Producere Szuzuki Tosio volt, és a Studio Ghibli gyártásában készült. Zenéjét Cécile Corbel szerezte.
A film Mary Norton Elvitte a manó című könyve alapján készült, középpontjában egy csenőmanó-család áll, akik egy családi ház padlója alatt és falaiban élnek titokban, és az emberektől vesznek kölcsön dolgokat a túlélésük érdekében. A film főszereplőit Sida Mirai, Kamiki Rjúnoszuke, Ótake Sinobu, Miura Tomokazu, Takesita Keiko, Kiki Kirin és Fudzsivara Tacuja szeijúk szólaltatják meg.
Japánban 2010. július 17-én mutatták be a mozik a Toho forgalmazásában. Az első angol változatot a brit StudioCanal készítette, és 2011. július 29-én adta ki az Egyesült Királyságban. Az Egyesült Államokban a Disney jelentette meg új angol szinkronnal 2012. február 17-én. Magyarországon a Digi Film tűzte műsorára magyar szinkronnal, elsőként 2015. november 5-én.
Az Arrietty pozitív fogadtatásban részesült, a kritikusok dicsérték az animációt és a zenét. Japánban a 2010-es év legtöbb bevételt hozó filmje lett, világszerte 145,6 millió dollárt jövedelmezett. Számos díjat elnyert, köztük a Japán Filmakadémia díját „Legjobb animációs film” kategóriában.
Cselekmény Egy tinédzser fiú, Só visszaemlékezik arra a felejthetetlen nyári hétre, amelyet anyja szülőházában töltött nagynénjével, Szadakóval és a cseléddel, Haruval. Ahogy Só első nap megérkezik a házhoz, megpillantja a macskát, Niját (Niya), amint valamit üldöz a bokrok között, de felhagy vele, miután egy varjú támad rá. Só egy pillanatra észrevesz egy mozgó valamit, aki Arrietty, egy fiatal csenőmanó lány, aki épp most tér vissza otthonába egy földalatti légrácson keresztül.
Éjszaka Arrietty apja, Pod az anya, Homily aggódása ellenére magával viszi lányát első csenőútjára cukorért és zsebkendőért. A padló alatt és a falakban kiépített utakon juthatnak el észrevétlenül a ház egyes helyiségeibe. Miután a konyhában sikeresen szereznek cukrot, egy üreges falon keresztül egy elektromos árammal és konyhai edényekkel is felszerelt, pompás babaházba érnek, amelyben minden eszköz használható. Mindez Só szobájában található, aki az ágyában fekszik, de még ébren van. Arriettyék épp egy zsebkendőt próbálnak elemelni az éjjeliszekrényről, mikor Só kedvesen megszólítja őket. Ijedtében Arrietty elejti a kockacukrot, majd csendben, válasz nélkül távoznak apjával.
Következő nap Só egy kis cetlivel ahhoz a légrácshoz helyezi a kockacukrot – amelyet Arriettyék előző éjjel elejtettek –, ahol először megpillantotta Arriettyt. A csenőlány rá is bukkan, de apja figyelmezteti, hogy létezésüknek titokban kell maradnia az emberek előtt. Ennek ellenére Arrietty kilopakodik meglátogatni Sót a szobájában. A kockacukrot ledobja a földre, hogy jelezze jelenlétét. Anélkül, hogy megmutatná magát, azt kéri Sótól, hogy hagyja békén a családját, mert nincs szükségük a segítségére. Visszatérve Arriettyt rajtakapja apja. Pod és felesége, Homily rájönnek, hogy felfedezték őket, ezért el kell költözniük. Ráadásul Arriettyre látogatásakor egy varjú is rátámad – szerencsétlenségére az ablakon lévő szúnyoghálóba beszorulva –, aminek következtében a Haru is sejteni kezdi, hogy csenőmanók laknak a házban. Só megtudja Szadakótól, hogy az ősei már feljegyezték az aprónépek létezését a házban, a babaházat is az ő számukra készíttették, de azóta még nem sikerül megpillantani egyetlen csenőmanót sem.
Pod sérülten tér vissza egy csenőútról Spiller, egy csenőfiú segítségével, akivel útközben találkozott. Spiller elmondja, hogy van a környéken több hely, ahová mehetnének. Mialatt Pod lábadozik, Só eltávolítja a padlót és kicseréli a csenőmanók konyháját a babaházból kiemeltre, megmutatva, hogy maradásukat szeretné. Ezzel azonban nem kevés pánikot és rombolást okoz, s csak felgyorsítja távozásukat.
Miután Pod felépül, elindul új otthon után kutatni, Arrietty pedig búcsút vesz Sótól, aki a kertben tartózkodik. Ekkor már meg is mutatja magát a fiú előtt, aki úgy látja, a csenőmanók kihalófélben vannak. Arrietty erre hevesen azt válaszolja, hogy nem fogják könnyen feladni. Só bocsánatot kér, hogy miatta kell elhagyniuk az otthonukat, de hozzáteszi, hogy születése óta szívbetegséggel küzd, s az élete egy néhány nap múlva esedékes műtéten függ, az esélyei pedig nem túl jók. Úgy hiszi már semmit sem tehet, egyszer minden élőlény meghal.
Míg Szadako távol van, Haru felfedezi, hogy a padlót megbontották. Kiássa a csenőmanók otthonát és elkapja Homilyt, majd egy dunsztosüvegbe zárja. Hallva anyja kiáltását, Arrietty otthagyja Sót és a kutatására indul. Elszomorodva a csenőlány távozásától, Só visszaindul a szobájába. Haru bezárja a fiút a szobájába és kihívja a rágcsálóirtókat, hogy élve elkapják a többi csenőmanót. Arrietty Só segítségét kéri; megmentik Homilyt, majd eltüntetik az aprónépek jelenlétének minden nyomát.
Arrietty és családja az éjszaka leple alatt indulnak új otthonuk felé, Nija, a macska figyelmét is felkeltve. Só, aki nem tud elaludni, kimegy a kertbe sétálni, de Nija egy „folyó”-hoz vezeti, ahol a csenőmanók Spillert várják, aki tovább fogja őket vinni. Só egy kockacukrot ad Arriettynek, és elmondja neki, hogy a bátorsága és a csenőmanók túlélésért folytatott küzdelme erőt adott neki, hogy túlélje a rá váró operációt. Arrietty a hajcsatját adja a fiúnak, hogy mindig emlékeztesse rá. A csenőmanók végül Spillerrel egy úszó teáskannában továbbállnak.
Szereplők Szereplő Japán hang Angol hang Magyar hang 1. angol változat (StudioCanal, 2011) 2. angol változat (Disney, 2012) Sida Mirai Saoirse Ronan Bridgit Mendler Hermann Lilla Kamiki Rjúnoszuke Tom Holland David Henrie, mint Shawn Baráth István Ótake Sinobu Olivia Colman Amy Poehler Makay Andrea Miura Tomokazu Mark Strong Will Arnett Berzsenyi Zoltán Takesita Keiko Phyllida Law Gracie Poletti, mint Jessica Zsurzs Kati Kiki Kirin Geraldine McEwan Carol Burnett, mint Hara Andresz Kati Fudzsivara Tacuja Luke Allen-Gale Moisés Arias Berzsenyi Márton rágcsálóirtós Szokol Péter fiú Berzsenyi Benedek főcím, stáblista felolvasása – Endrédi Máté
Megvalósítás A Studio Ghibli 2009. december 16-án jelentette be, hogy a következő filmje a Karigurasi no Arrietty lesz és a következő év nyarán fog megjelenni. Szuzuki Tosio elmondta, hogy a film egy „újoncedző” lesz, rendezőnek Jonebajasi Hiromaszát jelölték ki, aki korábban animátorként dolgozott A vándorló palota, a Ponyo a tengerparti sziklán és a Chihiro Szellemországban filmeken, illetve a Földtenger varázslója helyettes rendezője volt. Mijazakit produkciós tervezőként jelentették be. A film Mary Norton Elvitte a manó című díjnyertes könyve alapján készült, melynek feldolgozását Takahata és Mijazaki már közel 40 éve fontolgatta.
A szereplők hangjait 2010. április 13-án jelentették be. A főszereplőket Sida Mirai (Arrietty) és Kamiki Rjúnoszuke (Só) szólaltatták meg. Sidának ez volt az első szinkronszerepe, míg Kamiki már szerepelt korábban más Ghibli-filmekben, mint a Chihiro Szellemországban és A vándorló palotában.
Megjelenések Japán
Az Arriettyt 2010. július 17-én mutatták be a japán mozik a Toho forgalmazásában. A film hivatalos bemutatására rendezett ünnepségen részt vettek a film szereplőit megszólaltató szeijúk, Jonebajasi Hiromasza rendező és Szuzuki Tosio producer is, Cécile Corbel pedig elénekelte a film betétdalát. Jonebajasi utalt rá, hogy célja az előző Ghibli-film, a Ponyo a tengerparti sziklán több mint 12 milliós rekordnézettségét túlszárnyalni. A bemutatóhétvégén 447 moziban vetítették a filmet Japán szerte.
DVD-n és Blu-rayen a Walt Disney Studios Home Entertainment Japan jelentette meg a Studio Ghibli Collection részeként 2011. június 17-én. A kétlemezes DVD-kiadványon japán hangsáv, valamint japán és angol felirat található. A második lemezen ráadásként a storyboard és az előzetes található meg, emellett Arrietty filmben használt ruhacsipeszének valós rekonstrukcióját is a kiadványhoz csomagolták. A Blu-ray lemezen japán 2.0-s és 5.1-es, francia, koreai, kantoni és mandarin 5.1-es hang mellett japán, angol, francia, koreai, kantoni és mandarin felirat is megtalálható. A DVD-nél lényegesen több extra tartalom lelhető fel, a storyboard, számos előzetes és reklám mellett Mijazaki Hajao- és Jonebajasi Hiromasza-interjú és werkfilmek is megtalálhatók, csakúgy, mint Arrietty csipesze.
Angol nyelvű változatok Az első angol nyelvű változatot az Optimum Releasing (később StudioCanal) mutatta be az Egyesült királyságban 2011. július 29-én. DVD-n és Blu-rayen 2012. január 29-én adta ki. Egy DVD/Blu-ray gyűjtői kiadás is megjelent, hozzá művészeti kártyákkal. A filmet letölthető formában is elérhetővé tették.
Az észak-amerikai elővetítések 2012. január 21-én kezdődtek New Yorkban, s legkevesebb 1200 helyszínen vetítették az Egyesült Államokban. A Walt Disney Pictures forgalmazásában 2012. február 17-től vetítették az amerikai mozik The Secret World of Arrietty címmel. DVD-n és DVD/Blu-ray kombó csomagban a Walt Disney Studios Home Entertainment kiadásában jelent meg 2012. május 22-én Észak-Amerikában. A Blu-rayen ráadás tartalomként a storyboard, előzetesek és reklámok, illetve két zenés videó is fellelhető.
Módosítások a filmen A Disney változatában eszközöltek kisebb módosításokat. Négy szereplő nevét megváltoztatták, így Sóból Shawn, Szadakóból Jessica, Haruból Hara, Nijából pedig Nina lett. A befejezéshez hozzátettek egy monológot, amelyben Só (Shawn) elmondja, hogy többé nem látta Arriettyt, de egy év elteltével, mikor visszatért a házhoz – tehát a műtétje sikeres volt –, boldoggá tették azok a pletykák, amelyek dolgok eltűnéséről szóltak a szomszéd házában.
Magyarország Magyarországon 2012 körül mutatták be a mozik magyar felirattal. A televízióban a Digi Film vetítette szinkronizálva, bemutatója 2015. november 5-én volt.
Filmzene Arrietty’s Song
Az Arrietty’s Song című dalt a francia Cécile Corbel énekli, aki a francia mellett japán, angol, német, olasz és breton nyelven is előadta. Corbel akkor került a Ghibli filmeseinek látóterébe, amikor egy rajongói levelet írt számukra, melyben nagyrabecsülését fejezte ki a stúdió filmjei iránt, csatolva hozzá a saját albumát. Miután meghallgatták az albumot, a stúdiónál érdemesnek találták az együttműködést az előadóval a filmhez.
A dal első hivatalos előadása 2010. augusztus 8-án volt Sibujában, Tokióban az Apple áruházában. A japán filmzenék közül több, beleérte az Arrietty’s Songot, először online jelent meg az iTunes Store, a mora és a Musico webáruházakon keresztül 2009. december 19-én. Ezt követően az összes filmzenét tartalmazó hivatalos album 2010. július 14-én került piacra. Az album legjobb helyezése a 31. volt az Oricon listáin. Az Arrietty’s Songot külön kislemezen is kiadták 2010. április 7-én.
Dallista Arrietty’s Song (digitális letöltés) – 3:26
Helyezés Helyezés (2010)Legjobb helyezésJapán (Billboard Japan Hot 100)98.
Japán filmzenei album Az Arrietty – Elvitte a manó zenéjét Cecile Corbel szerezte és a filmzenei albumon adta ki a Tokuma Japan Communications 2010. július 14-én. A lemezen 22 dal található, köztük a film témazenéje az Arrietty’s Song.
Summertime
A Summertime című dalt Bridgit Mendler adta elő az észak-amerikai változathoz. A szám először 2012. február 1-jén került bemutatásra a Radio Disney-n, majd február 2-án jelentette meg a Hollywood Records digitális letöltés formájában iTunes-on.
Mendler egy Kidzworldnek adott interjújában elmondta: „Nem személyes tapasztalaton alapul [a dal], de azt hiszem az egész nyár, vidámság, ártatlanság dolog összekapcsolható a filmmel és valamivel, amit kedvelnek. A film a képzeletről szól és van néhány jó kép ebben a dalban.”
Zenés videó A dal zenés videóját 2012. január 10-én mutatták be a Disney Channelen. Art Spigel, a Disney Channel Games rendezője rendezte, és a Los Angeles-i Disney Golden Oak Ranch volt a forgatási helyszíne.
Dallista Summertime (digitális letöltés) – 3:01
Helyezés