A szó koreai nyelven a „történelmi drámákat” jelöli, legyen az hagyományos színmű, film vagy televíziós sorozat. A nem koreai nyelvű irodalomban a szó leggyakrabban kifejezetten a filmeket és sorozatokat jelöli.
1923-ban készült el az első történelmi filmnek tartott The Story of Chun-hyang, japán rendezésben, de az első koreai hangosfilm is történelmi film volt. A koreai filmgyártás fénykora az 1950-es évektől az 1980-as évekig tartott, ekkor számos is készült, mint például 1955-ös -adaptációja. Az 1960-as években a történelmi melodrámák voltak mérvadóak, valamint a harcművészeti filmek. Az 1970-es években a mozi hanyatlani kezdett, az 1980-as években pedig már annyira a televízió vette át a hatalmat, hogy a moziba erotikus történelmi filmekkel próbálták meg visszacsábítani a nézőket. Az 1990-es évekből filmjeit, valamint a The Legend of Gingko és a The Eternal Empire című filmeket lehet kiemelni. A 2000-es évektől a filmek ismét fénykorukat élik a mozikban, 2012 és 2015 között például öt olyan alkotást is vetítettek, amelyek nézőszáma meghaladta a tízmilliót. A valaha volt legsikeresebb koreai film is : az Admirális – Aki legyőzte Japánt 17,6 millió eladott jeggyel zárt 2014-ben.
Az első televíziós sorozatot az állami KBS csatorna tűzte műsorra 1962-ben címmel. Az 1960-as évek trendjével ellentétben az 1970-es években a drámai történelmi személyek helyett nemzeti hősöket ábrázoltak inkább, mint például vagy király. Az 1980-as évek legmeghatározóbb klasszikusa a („Csoszon ötszáz éve”) című sorozat volt. Az 1990-es években bár számos minőségi történelmi sorozatot vetítettek, a hagyományos, palotaintrikákat bemutató alkotások nézettsége meg sem közelítette az új formátumú modern sorozatok nézettségét. A 2000-es években született meg a „fúziós ” műfaja, ami megváltoztatta a történelmi sorozatok műfaját Koreában, olyan művekkel, mint a Ho Dzsun, a vagy A palota ékköve.
A legnépszerűbb témákat a koreai folklór egyes elemei, a híres, hírhedt vagy tragikus életű hercegek, királyok, a nemzeti hősök és a híres nők szolgáltatják mind a filmek, mind a televíziós sorozatok számára.
Története
thumb|200px|A 1955-ös posztere
A kezdetek Az első nak nevezhető koreai film a The Story of Chun-hyang („ története”) 1923-ban készült és a japán Hajakava Kosú (早川孤舟) rendezte. A koreai folklór egyik legnépszerűbb története a -történet, vissza-visszatérő alap a koreai filmművészetben, több mint egy tucat film és több televíziós sorozat is készült belőle. Mérföldkövek is fűződnek hozzá, 1935-ben című alkotása az első koreai hangosfilm. 1940-től a koreai filmek száma megcsappant, a japán gyarmati filmpolitikának köszönhetően jobbára csak propagandafilmeket volt szabad készíteni, sok filmrendező elmenekült az országból, akik maradtak, azoknak be kellett állniuk a pro-japán táborba, a háború végét követően pedig jobbára a felszabadulást ünneplő alkotások készültek, történelmi témájúak nem nagyon.
A koreai háborút követően az 1950-es években a történelmi filmekre a romanticizmus volt jellemző, gyakran női szereplőkre koncentrálva. Ennek oka a színházakban keresendő: népszerűek voltak a nagyszabású koreai operák, amelyeket aztán egy-egy sikeres évadot követően mintegy vászonra adaptáltak. Mivel ezek a történetek az emberi sorsokra, küzdelmekre, érzésekre koncentráltak, a történelmi háttér szinte irreleváns volt. Ezért is inkább a homályos három királyság időszakát preferálták, amiről jóval kevesebbet lehetett tudni, mint a vagy a korról, így nem kellett a történelmi pontossággal foglalkozni. Olyan művek születtek ekkor, mint az 1956-os (왕자호동과 낙랑공주, „Hodong herceg és Nangnang hercegnő”), mely Korea sajátos Rómeó és Júlia-történetét dolgozza fel.
Az 1950-es évektől az 1980-as évekig tartó korszakot , a „koreai Hollywood” fénykorának tartják, évente száznál is több filmet forgattak ebben az időszakban. A rendkívül sikeres történelmi filmek, mint 1955-ös -adaptációja, (김기영) (양산도, angol címén Yangsan Province) című melodrámája, vagy 1959-es (고종황제와 의사 안중근, angol címén King Gojong and martyr An Jung-Geun) című filmje fellendítették a történelmi filmek iránti igényt.
1960-as évek Az 1960-as évek történelmifilm-sikerei mögött jobbára olyan alkotások álltak, amelyek más közegben már sikeresnek bizonyultak, például a korábbi évtizedekben népszerű rádiójáték formájában, vagy pedig színdarabként, operaként vagy regényként láttak először napvilágot. Ilyen volt például az 1961-es (장희빈), az 1968-as (내시, Eunuch) vagy az 1969-es Women of Yi Dynasty (이조 여인잔혹사, ). Ebben az időszakban az '50-es évekhez képest a konzervatívabb légkör volt uralkodó, ami részben köszönhető Pak Csong Hi diktatúrájának is. Ennek megfelelően a történelmi melodrámák voltak mérvadóak, azonban akadtak olyan kivételek is, mint Shaw Brothers-inspirálta harcművészeti filmjei. Ebben az időben kezdtek a -kor felé fordulni, a királyok és hivatalnokok közötti kapcsolatot bemutatni, amivel az elkövetkezendő évtizedekre meghatározták a történelmi filmek jellegét. A nézők ebben az időszakban már a megtörtént események feldolgozására voltak kíváncsiak, inkább mint homályos, régmúlt legendákra. Korábban a modern élet újdonsága miatt a nézők a megszokott, ismert régi dolgokat keresték a történelmi filmekben, a hatvanas évekre azonban már megszokták a modern életmódot, így ezek a filmek is inkább a dekadens vagy újszerű történeteket preferálták.
1962-ben került képernyőre a KBS csatornán az első történelmi televíziós sorozat, azaz , a (국토만리) (김재형) rendezésében, mely a királyság idejében játszódott.
1970-es évek
Az 1970-es években a televíziókészülékek terjedésével a tévésorozatok száma is megnőtt, és akárcsak a mozivásznon, itt is érezhető volt az országot vezető rezsim politikai ideológiája, melynek következtében a drámai történelmi személyek helyébe nemzeti hősöket helyeztek, mint például vagy király. Az ekkor vetített ok jobbára legendákkal vegyítették a történelmet. Ennek fő oka az volt, hogy a megnövekedett kereslet miatt a napi epizódokkal vetített sorozatok forgatókönyvéhez átböngészni a handzsával (kínai írásjegyekkel) írt történelmi dokumentumokat szinte lehetetlen vállalkozás lett volna, valamint a legendákat könnyebb volt dramatizálni. thumb|200px| (이보희), az főszereplője 2010-ben A mozik a televíziózás beindulásának hatására hanyatlani kezdtek, a történelmi filmek közül csupán kettőnek sikerült kasszasikert aratnia: 1971-es (성웅 이순신) című filmjének, valamint sokadik -feldolgozásának. A kritika jól fogadta viszont az olyan kosztümös alkotásokat, mint a Gate of Woman (홍살문, ; r: , 변장호; 1972), az An Executioner (망나니, Mangnani; r: , 1974), a Concentration of Attention (집념, ; r: , 최인현; 1976) vagy az A War Diary (난중일기, ; r: , 장일호; 1977).
1980-as évek
Az 1980-as évek legkiemelkedőbb klasszikusa a (조선왕조500년, „Csoszon ötszáz éve”) című sorozat volt, mely nyolc évig futott, 11 különálló sorozattal, összesen mintegy 800 résszel és a -kor történelmét mutatta be. A sorozat érdekessége, hogy a hivatalos -kori feljegyzésekre hagyatkozott (egyes források szerint liberális módon) és gyakran vitatott, ellentmondásos témákat, eseményeket is bemutatott. A sorozatot a A palota ékkövét is jegyző készítette. Ezzel szemben az állami KBS csatornán futó (개국, „Az alapítás”) című sorozat, amely király államalapítását mutatta be a Twitch Film szerint „teljesen úgy kezelte azt, ahogyan magához ragadta a trónt, mintha mennyei manna lenne (több módon is 80-as évekbeli politikai hatalomra emelkedéséhez hasonlítva).”
A televízió által kínált változatos műsorok és programok miatt a koreai mozinak egyetlen kiútja maradt: olyan műfajjal csábítani be a nézőket, amelyet a televízió képernyőjén nem láthatnak: az erotikus filmekkel. Ezen filmek jó része pedig történelmi körítésű volt, és sikereket is aratott a kasszáknál, mint például az (어우동, 1985) vagy a (뻐꾸기도 밤에 우는가, Does the Cuckoo Cry at Night; 1985). Bár ezekkel az erotikus történelmi filmekkel el lehetett csábítani a nézőket, a mozifilmek ideje leáldozóban volt Dél-Koreában, ugyanakkor küszöbön állt a televíziós megújulása a műfajnak.
1990-es évek thumb|200px| (안성기), a The Eternal Empire főszereplője 2009-ben Az 1990-es évek elején a mozifilmek sorában szinte nem találni történelmi filmeket, kivéve talán (배창호) Kkum (꿈, Dream; 1990) című filmjét. 1995-ben készült el a kiváló kritikákat kapó The Eternal Empire (영원한 제국, ). A film azért különleges, mert általában ha ezen időszakát (18. század) dolgozzák fel, akkor a rizsládában megfullasztott koronaherceg szenvedéseire koncentrálnak, ez a film azonban a herceg megölésének politikai következményeit helyezi előtérbe. Bár a történelmi film normáitól eltérő mesélésű alkotás nem vonzotta a nézőket, a Grand Bell Awardson nyolc díjat kapott, beleértve a legjobb film és a legjobb rendező díját is. Ebben az időszakban filmjeit lehet még kiemelni, valamint az 1996-os The Legend of Gingko című alkotást.
A '90-es években számos minőségi futott a televíziókban, például a (한명회, 1994), a (장녹수, 1995), a Tears of the Dragon (용의 눈물, ; 1996–1998) vagy a King of the Wind (대왕의 길, ; 1998). A nézettség azonban nem érte el a modern sorozatokét, alig volt olyan történelmi sorozat, ami elérte a 30%-os küszöböt (összehasonlításképp: a Sandglass című sorozat nézettsége 50,8% volt).
2000-es évek thumb|200px|, a Moon Embracing the Sun főszereplője a sorozat sajtótájékoztatóján thumb|200px| színésznő mint király leánya a The Princess’ Man című sorozat poszterfotózásán A 2000-es évek elején a televíziózásban a műfaja főképp az időseket vonzotta a képernyők elé. A fiatalok számára vonzóbbak voltak a modern sorozatok, amelyekhez könnyebben tudtak viszonyulni. A komplikált történetű, archaikus nyelvezetű, idősebb színészeket felvonultató történelmi sorozatok unalmasak voltak a fiatalabb generációk számára. A változás producer nevéhez fűződik, aki leszerződtette a fiatal és sikeres t (최완규) a Ho Dzsun (허준) forgatókönyvének megírására. A sorozat nem száraz történelmi eseményekre, háborúkra fókuszált, hanem az emberekre, azon belül is a legendás -kori királyi orvos személyére és az érzelmekre. Ezzel megszületett a „fúziós ” műfaja, ami megváltoztatta a történelmi sorozatokat Koreában. 2003-ban került képernyőre a (다모), főszereplésével, mely az első HD-ben forgatott koreai sorozat volt. Az alkotás egyesítette a trendi doramák irányvonalát a hongkongi akciófilmek wire-fu akciójeleneteivel, miközben fiktív történetet mesélt el egy valós történelmi korban.
Az évtized eleji történelmi sorozatok között igazán nagy nemzetközi sikert az ugyancsak -rendezte 2003-as A palota ékköve aratott, amelyet 91 országban tűztek műsorra a televíziók (köztük Magyarország is), és mintegy 103,4 millió dolláros bevételt hozott az MBC-nek. A sorozat témaválasztásában újdonságot hozott: olyan női főszereplőt helyezett a középpontba, aki eltért a hagyományos ok női főszereplőitől. Korábban királyi ágyasok, hódító szeretők vagy éppen a konfuciánus eszményeket megtestesítő erkölcsös anyák voltak a főszereplők, és a női nézőket ezek a történetek már nem vonzották. Ezzel szemben A palota ékkövének középpontjában egy köznépből származó nő áll, aki első női királyi orvosa lett. Ezt a történetet pedig kombinálták a koreai udvari ételek színes világával, olyan elegyet alkotva, amely nem csak Koreában, de külföldön is rendkívüli sikereket aratott. Ugyancsak nagy belföldi és jelentős külföldi sikereket ért el a , ami 51%-os nézettséget ért el 2007-ben, valamint hétmillió dolláros külföldi eladással zárt. Számos népszerű került a képernyőkre ezt követően, például a , A királyi ház titkai, a Hong Gildong, a , a Moon Embracing the Sun, A császárság kincse vagy a Jungnjongi narusa.