Zánka-Erzsébettábor megállóhely (1991-ig Zánka-Úttörőváros, 1992-ig Zánkafüred, 2021. június 18-áig Zánkafürdő) egy Veszprém vármegyei vasúti megállóhely, melyet a MÁV üzemeltet Zánka településen. A község lakott területétől keletre, külterületek közt helyezkedik el, pár száz méterre délre a zánkai Erzsébet-tábor főbejáratától.
Története A megállóhely 1971-ben, a Zánkai Úttörőváros építésével párhuzamosan létesült, menetrend szerinti járatok az 1972-es menetrendtől állnak meg.
2020-as felújítása A megállóhely 2020-ban teljes körű felújításon esett át, egy későbbre tervezett fejlesztés előrehozott megvalósításával. Erre annak érdekében került sor, hogy a balatoni Erzsébet-táborokba nyaranta érkező több tízezer gyerek és az őket kísérő felnőttek utazási komfortja tovább nőhessen. A munkálatok 2019-ben a régi épület lebontásával kezdődtek, majd annak helyén egy 700 négyzetméteres perontető épült, utóbbi alatt pedig egy kisebb épületben új mosdókat, egy külön megközelíthető akadálymentes mosdót és zuhanyzót, valamint kezelői és üzemi helyiségeket alakítottak ki. A beruházás annak az együttműködési megállapodásnak a részeként valósult meg, ami 2019 tavaszán született a MÁV és az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány között.
Vasútvonalak A megállóhelyet az alábbi vasútvonalak érintik:
Kapcsolódó állomások A megállóhelyhez az alábbi állomások vannak a legközelebb:
Forgalom
Jegyzetek
Források
Kapcsolódó szócikkek Magyarország vasútállomásainak listája
Kategória:Veszprém megye vasútállomásai