Wagner Richárd (Kecskemét, 1905. március 21. – Szeged, 1972. április 1.) geográfus, klimatológus, tanszékvezető egyetemi tanár, dékán, a föld- és ásványtani tudományok doktora (1967).

Élete Szegeden 1929-ben szerezte meg földrajzi oklevelét, ezután Németországban, Münchenben tanult, 1931-ben doktorált a szegedi egyetemen, ahol később mint tanársegéd, majd 1938-tól fogva adjunktusi beosztásban tanított a földrajzi tanszéken. 1946-ban habilitálták magántanárrá a meteorológiából, egy év múlva általános földrajzból, majd még ugyanebben az évben intézeti tanár lett. 1953-tól közel 20 éven át vezette a tanszékét, 1957 és 1958-ban a kar dékánja. Pályafutása során különböző bizottságokban működött, 1928 és 1945 között a Szegedi Alföldkutató, 1950-től 1961-ig az MTA Földrajzi Főbizottság, 1950 és 1954 között pedig a Botanikai Bizottságban, a Meteorológiai Bizottságban 1960 és 1972 között. Szerkesztette a szegedi Acta Climatologicát, ő szervezte meg Szegeden az Éghajlattani tanszéket.

Főbb művei

A magyar Alföld szélviszonyai (Szeged, 1931); A világegyetem és a Föld (Budapest, 1942); A Körösök és a Maros csapadékviszonyai (Szeged, 1943); Légkörtan és klimatológia (Budapest, 1951); A különböző ökológiai viszonyú területek mikroklímamérési módszerei (Budapest, 1955); Éghajlattan (társszerzőkkel; Budapest, 1968).

Kitüntetései

Steiner Lajos emlékérem ezüst fokozat (1955) A felső oktatás kiváló dolgozója (1956)

Jegyzetek

Források

Szegedi egyetemi almanach : 1921-1995. I. köt. (1996). Szeged, Mészáros Rezső. Wagner Richárd lásd 459. p. Szegedi egyetemi almanach : 1921-1970. Szeged, Márta Ferenc – Tóth Károly, 1971. Wagner Richárd lásd 230. p.

Kategória:1905-ben született személyek Kategória:1972-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar földrajztudósok Kategória:Kecskemétiek Kategória:Szegediek