Wilde János, idegen nyelvterületen Johannes Wilde (Budapest, 1891. június 2. – Dulwich, 1970. szeptember 13.) magyar művészettörténész, egyetemi tanár.
Élete Budapesten kezdte meg egyetemi tanulmányait, 1910-ben átültette magyarra Adolf von Hildebrand A forma problémája című alkotását. 1914 és 1920 között a Szépművészeti Múzeum alkalmazottja volt, eközben pedig 1916-tól kezdve Bécsben tanult, 1918-ban szerezte meg doktorátusát. 1919-ben a Magyarországi Tanácsköztársaság idején a Művészeti Direktórium tagja volt, Antal Frigyes helyetteseként.Wilde János (Budapest 1891. VI. 2 - Dulwich 1970. IX. 13.) művészettörténész, egyetemi tanár A képzőművészeti életet irányító direktórium volt az a szerv, amely szocializálta a magyarországi műkincseket. 1920-tól Bécsben élt. Visszatért Magyarországra, ahol kezdetben múzeumi segédőrként működött, majd ismét Bécsbe utazott, ahol Max Dvořák műveinek kiadásához fogott, melyet csak 1929-ben fejezett be munkatársával, Karl-Maria Svobodával együtt. Mindeközben a Kunsthistorisches Museum segédőrje volt, egészen 1938-ig. 1939-ben Nagy-Britanniába költözött, itt a National Galeryben működött, a következő évben Kanadába vitték, ám 1941-ben már visszatérhetett Angliába, ahol 1947-ben a londoni egyetemen a Courtauld Institute óraadója volt, a következő évtől helyettes igazgatója, 1950-től 1958-as nyugdíjba vonulásáig pedig egyetemi tanára.
Családja Wilde Richárd és Somjágy Rozália gyermeke. 1930. február 6-án Bécsben házasságot kötött Gyárfás Juliannával, Gyárfás Gyula és Beer Erzsébet lányával.
Főbb művei Zwei Modelle Michelangelo's für das Juliusgrab (Jahrbuch, Wien, 1928); Ein ungeachtetes Werk Giorgiones (Jahrbuch der Königlich Preussischen Kunstsammlungen, Berlin, 1931); Michelangelo's „Victory” (Oxford, 1954); Michelangelo's Designs for the Medici Tombs (The Journal of the Warburg and Courtauld Institutes, 1955); The Decoration of the Sixtine Chapel (Oxford, 1958); Italian Paintings and Drawings at 56 Princes Gate (London, 1969); Venetian Art from Bellini to Titian (Oxford, 1974).
Források Wilde János. Petőfi Irodalmi Múzeum. (Hozzáférés ideje: 2016. január 18.)
Wilde János életrajza a Szépművészeti Múzeum weboldalán.
Jegyzetek
További információk Wilde, Johannes. Dictionary of Art Historians. (Hozzáférés ideje: 2016. január 18.) Ferenczy Béni: Wilde János portréja. 1918 (Hozzáférés ideje: 2016. január 18.) Portrait head of Johannes Wilde (?) (recto and verso) Magyar múzeumi arcképcsarnok. Főszerk. Bodó Sándor, Viga Gyula. Bp., Pulszky Társaság-Tarsoly Kiadó, 2002. Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. Bp., Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000. Művészeti lexikon. Fel. szerk. Lajta Edit. Bp., Akadémiai Kiadó, 1965-1968. Szentmihályi János: A budapesti tudományegyetem a tanácsköztársaság idején. Adatgyüjtemény. Budapest, 1959, Tankönyvkiadó Wilde János családjának írt levelei 1915_1917
Kategória:1891-ben született személyek Kategória:1970-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar művészettörténészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Vasárnapi Kör tagjai Kategória:Magyar emigránsok az Egyesült Királyságban Kategória:Magyar muzeológusok