bélyegkép|Kenéz Ernő az 1950-es években. Chiovini Márta fotója Kenéz Ernő magyar opera- és operetténekes (tenor). Számos operai lírai és spinto főszerep mellett gyakran fellépett operettekben is.
Második felesége Chiovini Márta hangversenymester, hegedűművész volt, Bécsbe emigrálása után Heka Etelka írónőt vette feleségül.
Élete
Az általános iskolát a sóshalmi tanyasi iskolában végezte, a középiskolát az orosházi mezőgazdasági középiskolában kezdte el, de a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnáziumban érettségizett. A Szegedi Tudományegyetemen a Gyógyszerészeti Karon szerzett diplomát, és utána Röszkén helyezkedett el gyógyszerészként. 1947-ben a szegedi Állami Konzervatóriumban tanult Luigi Renzi tanítványaként. Első feleségétől, Zakar Zsuzsától, két gyermeke született, elváltak, és 1950-ben Paulusz Elemér szegedi karmester karolta fel.
1952-ben szerződtette a Magyar Állami Operaház. Szeptember 19-én debütált a Pillangókisasszony Pinkertonjaként. Az 1962–63 évadban megvált tőle az intézmény, utoljára június 29-én egy másik Puccini-opera, a Turandot Altoum császáraként lépett fel. Ez év őszétől 1965-ig a kecskeméti Katona József Színház, majd az Állami Déryné Színház tagja lett.
Az 1956-ban készült Gábor diák c. magyar filmben Zenthe Ferenc énekhangja volt.
1971-ben engedéllyel Bécsbe költözött, ahol utolsó feleségével, Kenéz Heka Etelkával egy éttermet vezettek, de röviddel halála előtt hazatért szülővárosába.
Emlékét három dombormű is őrzi szülővárosában. Özvegye adományozott egyet egykori középiskolájának, 1998. december 19-én utolsó lakhelyén, a Szeremlei Sámuel utca 11. kapuja mellett az ugyancsak vásárhelyi szobrász, Návai Sándor alkotását leplezték le (az épület udvarán emlékszobája is van),Az emléktábla adatlapja a Köztérképen 2013. október 3-án a Vásárhelyi Őszi Hetek kezdeteként a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ helyi hírességeket bemutató panteonjában három muzsikus domborművét, Antal Imre zongoraművészét, Ilosfalvy Róbert tenoristáét és a szintén Heka Etelka adományozta Kenézét, Lantos Györgyi alkotását avatták fel.A dombormű adatlapja a Köztérképen
A pályatárs Erdész Zsuzsa így emlékezett rá:
Színházi szerepei
Ludwig van Beethoven: Fidelio – Első fogoly Georges Bizet: Carmen – Don José Benjamin Britten: Peter Grimes – Horace Adams Gaetano Donizetti: Lammermoori Lucia – Lord Artur Bucklaw Erkel Ferenc: Bánk bán – Ottó Farkas Ferenc: Csínom Palkó – címszerep Charles Gounod: Faust – címszerep Kodály Zoltán: Háry János... – Ebelasztin lovag Lehár Ferenc: A víg özvegy – Vicomte Cascade Julij Szerhijovics Mejtusz: Az Ifjú Gárda – Oleg Kosevoj Wolfgang Amadeus Mozart: A varázsfuvola – Fiatal pap; Első őrtálló Modeszt Petrovics Muszorgszkij: Borisz Godunov – Grigorij; Hruscsov Modeszt Petrovics Muszorgszkij: Hovanscsina – Andrej Hovanszkij herceg Poldini Ede: Farsangi lakodalom – Első úrfi Giacomo Puccini: Pillangókisasszony – B. F. Pinkerton Giacomo Puccini: Tosca – Mario Cavaradossi Giacomo Puccini: Turandot – Altoum császár Ribáry Antal: Lajos király válik – Lajos király [ősbemutató] Gioachino Rossini: Tell Vilmos – Rudolf Ifj. Johann Strauss: A cigánybáró – Barinkay Sándor Id. Johann Strauss–Majorossy Aladár: Bécsi diákok – Strauss János Richard Strauss: Salome – Narraboth Richard Strauss: A rózsalovag – Faninal udvarmestere Eugen Suchoň: Örvény – Ondrej Giuseppe Verdi: Rigoletto – Borsa Giuseppe Verdi: Simon Boccanegra – Az íjászok kapitánya Giuseppe Verdi: Otello – Cassio Richard Wagner: Tannhäuser... – Heinrich der Schreiber Richard Wagner: Trisztán és Izolda – Melot Richard Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok – Ulrich Eißlinger Carl Zeller: A madarász – Porkoláb; Ádám
Filmszerepek Gábor diák (Zenthe Ferenc énekhangja) (1956)
Jegyzetek
Források Szabó Éva: Vásárhelytől – Vásárhelyig: emlékképek Kenéz Ernő operaénekes életéből, Hódmezővásárhely, 1999
Kocsis Katalin: Egy elfelejtett tenorista. Kenéz Ernő-emlékház, Hódmezővásárhely, Szeremlei u. 11. = Papageno 2019. október 29. Kenéz Ernő a Magyar Állami Operaház adatbázisában
További információk
Kategória:Hódmezővásárhelyiek Kategória:Bécsiek Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Magyar operetténekesek Kategória:Magyar gyógyszerészek Kategória:1922-ben született személyek Kategória:1998-ban elhunyt személyek Kategória:Tenorok