Schön Gábor, születési nevén: Goldberger Gábor (Budapest, 1896. szeptember 17. – Budapest, 1919. december 18.) joghallgató, kommunista pártmunkás, 1919-es Magyarországi Tanácsköztársaságban Korvin Ottó beosztottja és a budapesti politikai nyomozók főnöke.
Élete 1896-ban született. Schön Jeremiás fogadta örökbe,1919-es fogolytörzskönyve alapján apja neve: Schön Jenő. anyja Engel Sarolta.HU BFL - VII.102.a - forradalomutan - 1919 - 591 Az első világháborúban 2 évet szolgált a fronton majd jogot tanult. A Magyarországi Tanácsköztársaság alatt belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába és Lenin-fiú lett. Közvetlen főnöke Korvin Ottó volt, aki kinevezte a fővárosi politikai nyomozók főnökének. Schön nevéhez fűződik Dobsa Miklós 19 éves zászlós meggyilkolása, ő bízta meg Cserny Józsefet, hogy ölje meg:Vörös Könyv 1919. Szerk. Gerencsér Miklós. Lakitelek, 1993, Antológia Kiadó.
Tárgyalása és kivégzése A proletárdiktatúra bukása után Schön rendőrkézre került. 1919 novemberével kezdődött a büntetőtárgyalása, ahol több társával együtt tárgyalták az ügyüket Váry Albert főállamügyész vezetésével:Ma kezdődik a terroristák bűnügyeinek főtárgyalása. Huszadik Század, 1919 november.
Schönt és 13 társát (köztük Cserny Józsefet a Lenin-fiúk parancsnokát) kötél általi halálra ítélték. Schön nevelőapja azt kérte a bíróságtól, hogy fosszák meg a vezetéknevétől, ezért a bíróság Schönt átkeresztelte Goldberger Gáborra.Nyírvidék 40. évfolyam, 271. szám - Hírek 1919. december 3. A halálbüntetést 1919. december 18-án végrehajtották a Margit körút 85. szám alatti fogházban.Halálesete bejegyezve a Bp. I.-II. ker. állami halotti akv. 1684/1919. folyószám alatt.
Kapcsolódó szócikk Vörösterror
Megjegyzések
Jegyzetek
Források HU BFL - VII.102.a - forradalomutan - 1919 - 591 Schön Gábor. Magyar Életrajzi Index. Petőfi Irodalmi Múzeum. Hozzáférés ideje: 2016. március 19.
További információk HU BFL - XVI.3 - fogoly - 1919 - 3318
HU BFL - VII.12.b - 1920 - 180079 Huszár_Károly : A vörös rémuralom Magyarországon, mtdaportal.extra.hu
Kategória:1896-ban született személyek Kategória:1919-ben elhunyt személyek Kategória:KMP-tagok Kategória:Magyar Tanácsköztársaság Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Kivégzett magyar személyek Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:Meggyilkolt kommunisták