Charles Marc Hervé Perceval Leclerc (; Monte-Carlo, 1997. október 16. –) monacói autóversenyző. A 2016-os GP3-szezon és a 2017-es FIA Formula–2 szezon bajnoka. 2018-ban az Alfa Romeo Sauber csapat pilótájaként szerepelt először a Formula–1-ben. 2019-től a Scuderia Ferrari versenyzője.

Pályafutása Gokart Leclerc 2000-ben kezdte autóversenyzői pályafutását, 2005-ben, 2006-ban és 2008-ban pedig megnyerte a francia PACA Gokart-bajnokságot. 2009-ben francia kadett bajnok lett, majd 2010-ben a KF3 elnevezésű korosztályos bajnokságban és a Junior Monaco Kart Kupában versenyzett. 2011-ben is a KF3 géposztályban indult és megnyerte a Nemzetközi Automobil Szövetség és a Nemzetközi Gokart Bizottság által szervezett Világkupát. Még ebben az évben Nicholas Todt menedzsmentcégének tagja lett. 2012-ben a gyári támogatású ART Grand Prix színeiben megnyerte a WSK-euroszéria elnevezésű bajnokságot. 2013-ban Max Verstappen mögött lett második a Gokart Európa-bajnokság pontversenyében. Formula Renault 2.0 2014-ben Leclerc a Formula Renault 2.0 Alps-ban versenyzett a Fortec Motorsports színeiben és két győzelmet aratott, összesen hét dobogós helyezést szerzett, a bajnokságot pedig a második helyen zárta Nyck de Vries mögött. Ebben az évben hat futamon rajthoz állt a Formula Renault 2.0 Európa-kupában és két dobogós helyezést ért el, a Nürburgringen és a Hungaroringen is másodikként intették le a kockás zászlóval. Formula–3 Európa-bajnokság Leclerc 2015-ben a Formula–3-as bajnokságban indult, a Formula–3 Európa-bajnokságban a Van Amersfoort Racing csapat színeiben versenyzett. A Silverstone-ban tartott idénynyitón mindjárt a pole pozícióból indulhatott, igaz az eredetileg az első rajtkockát megszerző Felix Rosenqvistet utólag kizárták a technikai előírások megsértése miatt. A hétvége harmadik futamán első győzelmét is megszerezte Antonio Giovinazzi és Jake Dennis előtt célba érve. A következő, hockenheimi fordulóban újra megnyerte a harmadik futamot, újoncként négy győzelmet szerzett, valamint tizenhárom alkalommal állhatott a pódiumra, a bajnokságot pedig a negyedik helyen zárta. 2015 novemberében második lett a Makaó nagydíjon. GP3 2015 decemberében Leclerc az ART Grand Prix csapatával a szezon utáni tesztelésen is részt vett, majd 2016 februárjában Nyck de Vries, egy héttel később pedig Leclerc szerződtetését jelentette be a csapat. A csapattal három győzelmet szerzett a szezonban és megnyerte a bajnokságot. A következő héten a Prema Powerteam bejelentette, hogy szerződteti Antonio Fuoco mellé a következő évi GP2-es szezonra, ami végül átszervezéseket követően már Formula–2 néven indult útjára.

Formula–2 230px|left|bélyeg|Leclerc a Formula–2 jerezi fordulóján a célvonalon áthaladva 230px|right|bélyeg|A bajnokság monzai versenyhétvégéjén Bahreinben mutatkozott be az újonnan induló kategóriában és bár megszerezte az első rajtkockát, a futamon csak a harmadik helyen végzett. A második, fordított rajtrácsos sprintfutamon a Prema Powerteam rossz gumistratégiája miatt a 14. helyre esett vissza, de innen is vissza tudta magát küzdeni az élmezőnybe, és az utolsó körben Luca Ghiottót megelőzve megnyerte a versenyt. A következő futamon, a Circuit de Barcelona-Catalunyán is az élről kezdhette az első versenyt, amit meg is nyert.

Leclerc hazai versenyén nem szerzett pontot; bár az élről indult, egy kerékfelfüggesztési hiba miatt fel kellett adnia a futamot. A sprintversenyen így csak a mezőny végéről indulhatott, majd kiesett miután ütközött Norman Natóval. A bajnokságban ennek ellenére megtartotta vezető helyét, bár ő maga "rendkívül kiábrándítónak" értékelte a teljesítményét.

Bakuban egymást követő negyedik alkalommal is az első helyre kvalifikálta magát. A versenyt öt körrel hamarabb intették le a tervezettnél, Leclerc a leggyorsabb kört futva nyert, a trófeát akkor elhunyt édesapjának ajánlotta. A sprintversenyen csak a nyolcadik kockából indult, majd a mezőnyben csatázott Oliver Rowlanddel és Nyck de Vries-szel. Ezt követően megelőzte Nicholas Latifit és Jordan Kinget is, és bár megelőzte a vezető Natót is, utólag megbüntették, mert figyelmen kívül hagyta a sárga zászlós figyelmeztetést, így végül a második helyen végzett.

Ausztriában az élről indulva nyerte meg a főversenyt, a sprintfutamon azonban kiesett, miután összeütközött csapattársával, Fuocóval. Silverstoneban újra övé lett a pole pozíció, immár hatodszor sorozatban, ezzel pedig megdöntötte Stoffel Vandoorne 2014-es és 2015-ös rekordját. A futamon elsőként intették le. Magyarországon nem sikerült az élről indulnia és az első fordulóban csak egy 12. helyet tudott szerezni. A sprintversenyen negyedik lett.

Belgiumban ugyan újra az élről indulhatott, de a versenyből kizárták, a második körben pedig csak 5. lett. Az utolsó előtti, jerezi hétvégére 59 pontos előnnyel érkezett. Megszerezte idénybeli nyolcadik első rajtkockáját, majd a versenyen a lágy gumiabroncsokkal jelentős előnyt autózott ki a vetélytársakkal szemben. Végül egy biztonsági autós szakasz miatt visszaesett, kemény védekezésre kényszerült, de megtartotta pozícióját és győzelmével megszerezte a bajnoki címet. 19 évesen 356 naposan ő lett a géposztály történetének legfiatalabb bajnoka – a GP2-es időszakot is beleértve –, valamint Nico Hülkenberg óta ő lett az első versenyző aki újoncként lett bajnok a szériában. Ez korábban még Nico Rosbergnek és Lewis Hamiltonnak sikerült rajtuk kívül.

Formula–1 230px|left|bélyeg|Leclerc első Formula–1-es autó vezetése a 2016-os brit nagydíj első szabadedzésén 230px|right|bélyeg|A 2017-es maláj nagydíj első szabadedzésén

2016 márciusában bejelentették, hogy a Leclerc egyike lesz a Ferrari pilótanevelő programjának két tagjának, akik fejlesztő- és tesztpilótai feladatokat kaphatnak a Formula–1-es Haas és Sauber csapatoknál. A 2016-os brit nagydíjon a Haas-szal tesztelt és sokan úgy gondolták, ha megnyeri a GP3-as bajnokságot, akkor Valtteri Bottashoz és Danyiil Kvjathoz hasonlóan egyből lehetőséget kap a királykategóriában. Ezt később Günther Steiner, a Haas csapatvezetője cáfolta, mondván, hogy Leclerc 2017-ben a Formula–2-ben versenyez.

A 2017-es magyar nagydíjat követően tesztelte a Ferrari SF70H modelljét és az év második felében rendszeresen tesztlehetőséget kapott a Saubertől.

2018

2017. december 2-án a Alfa Romeo Sauber F1 Team hivatalosan is bejelentette, hogy 2018-ban Leclerc lesz Marcus Ericsson csapattársa. Olivier Beretta 1994-es szereplése óta ő lett az első monacói versenyző a Formula–1-ben. Első pontjait a negyedik futamon, az azeri nagydíjon szerezte meg, ahol a hatodik helyen ért célba. A következő futamon, a spanyol nagydíjon az egy pontot érő tizedik helyen végzett.

A monacói nagydíjon Olivier Beretta 1994-es szereplését követően ő lett az első hazai versenyző, aki rajthoz állhatott Monte-Carlóban. Az ezt követő két futamon, a kanadai és a francia nagydíjon egyaránt a pontszerző tizedik helyen végzett, utóbbi versenyen a 8. rajtpozíciót szerezte meg a mezőny egyik leggyengébbjének tartott Sauberrel. Teljesítményének köszönhetően már a szezon akkori szakaszában is többen úgy vélekedtek, hogy Leclerc 2019-től átveheti Kimi Räikkönen helyét a Ferrarinál. 230px|left|bélyeg|A Saubert vezetve a 2018-as kínai nagydíjon Az ezt követően osztrák nagydíjon ismét bejutott az időmérő utolsó szakaszába, azonban egy sebességváltó csere miatt 5 rajthelyes büntetést kapott a futam előtt. A versenyen a kilencedik, két pontot érő helyen ért célba. A versenyhétvége alatt több nemzetközi sajtóorgánum beszámolója szerint ezekben a napokban a fiatal monacói pilóta két évre szóló szerződést kötött a Ferrarival. A brit nagydíjon, Silverstone-ban is a legjobb tízben végezett az időmérőn, majd a futam rajtját követően végig a pontszerző helyeken haladt, mígnem egy rossz kerékcserét követően a hatodik helyről fel nem kellett adnia a futamot.

Az ezt követő versenyeken nem tudta tovább szaporítani pontjainak számát, a magyar és a belga nagydíjat fel is kellett adnia, utóbbit egy a rajtnál bekövetkező baleset miatt, önhibáján kívül. Az olasz nagydíjon 11. helyen ért célba. A következő futamot megelőzően, szeptember 11-én hivatalossá vált, hogy a következő szezontól ő váltja Kimi Räikkönent a Ferrarinál és lesz Sebastian Vettel csapattársa.

A következő két nagydíjon mindkétszer pontszerző helyen végzett, Szingapúrban 9., a Szocsiban rendezett orosz nagydíjon 7. lett. Az ezutáni versenyek nem alakultak valami fényesen számára, ugyanis a japán nagydíjon, Kevin Magnussen a célegyenes végén túl korán fékezett és a monacói hátulról belerohant. Az orrkúp és felfüggesztés sérült az autónak. Leclerc még visszaért a boxba, de az egyik kanyarban a futam végén leállt alatta a technika és véget ért számára a futam. Az amerikai nagydíjon ismét az egyik Haasal ütközött, ami megforgatta ennek következményeként ismét sérült az autó és a negyedik kör végén feladta a versenyt. Az ezt követő három versenyhétvégén a Sauber annyit erősödött, hogy a mexikói nagydíjon 7. lett. A brazil futam időmérő edzésén behívták a pitbe, hogy az eső miatt ne folytassa száraz gumikon. Ő erre ''nemmel'' felelt és végül egy szenzációs kört összerakva továbbjutott a Q2-be és a versenyen megismételve mexikói eredményét a 7. helyen zárt. abu-dzabi nagydíjon is ezt a pozíciót megszerezve végül az előkelő 13. helyen zárta a bajnokságot 39 pontot gyűjtve és jócskán megelőzve csapattársát Marcus Ericcsont aki csak a 17. helyen zárta az évet.

2019 A szezonnyitó ausztrál nagydíjon Leclerc az ötödik helyen zárta első ferraris versenyét, közvetlenül csapattársa, Sebastian Vettel mögött. A bahreini nagydíj időmérő edzésén megszerezte pályafutása első pole-pozícióját. Ezzel az első monacói nemzetiségű Formula–1-es versenyző lett aki az első rajtkockába kvalifikálta magát, valamint minden idők második legfiatalabb első rajtkockából induló versenyzője Vettel után. A futamon az elrontott rajtját követően hamar újra az élre állt és magabiztos versenyzéssel vezette a mezőnyt egészen a 46. körig, amikor autójának motorja meghibásodott és a mögötte haladó két Mercedes-pilóta, Hamilton és Bottas is meg nem előzte a verseny hajrájában. Harmadik helyével így is megszerezte első dobogós helyezését a szériában.

2020

2021