A hangutánzó szó állati, emberi vagy természeti hangjelenséget felidéző lexikális elem.A. Jászó 2007, 252. o.

Nem tévesztendő össze a hangjelenség tulajdonképpeni, nem nyelvi utánzása a hangutánzó szóval, ugyanis az utóbbi beilleszkedik a nyelv fonológiai rendszerébe, és olykor a nyelvtani rendszerébe is.Dubois 2002, 334. o.

Jellegzetes vonása a hangutánzó szónak az, hogy természetes motivációja lévén kivételt képez azon szabály alól, mely szerint a nyelvi jel általában önkényes, azaz nincs kapcsolat a hangtani alak és aközött, amit jelent.A. Jászó 2007, 157. o.Kálmán – Trón 2007, 18. o.

A hangutánzó szó körülhatárolása

A hangutánzó szó körülhatárolása nem egységes a különböző nyelvek grammatikáiban és különböző nyelvészeknél.

A magyar nyelv grammatikáiban megtalálható egyrészt a „hangutánzó mondatszó” terminus, másrészt a „hangutánzó szó”, amely alatt a hangjelenségeket felidéző igéket, főneveket és más szófajokhoz tartozó szavakat értik.Gerstner 2006, 462–464. o.

Más nyelvekben a „hangutánzó mondatszónak” a görög ὀνοματοποιία, az angol nyelvben onomatopoeia alakban használt szó felel meg,Bussmann 1998, 836. o., onomatopoeia szócikk. de alatta nemcsak mondatszót értenek, hanem a mondatszó alakjával mondatba illeszthető szót is.

Egyes grammatikákban a hangutánzó mondatszót az indulatszó egyik kategóriájának tekintik, például a francia nyelv grammatikáiban,Pl. Grevisse 1964, 1002. o. a horvát nyelvéiben,Pl. Barić 1997, 283. o. a szerb nyelvéiben,Pl. Klajn 2005, 174. o. a román nyelvéiben.Constantinescu-Dobridor 1980, 245. o.Avram 1997, 291. o.Bărbuță 2000, 210. o. A magyar grammatikákban ingadozás tapasztalható a kérdésben. Például Gerstner 2006 megemlít hangutánzó indulatszavakat a hangutánzó szavakról szóló alfejezetében, mely ilyen igékről és főnevekről szól, de nem foglalkozik velük az indulatszavakról szóló alfejezetében. A. Jászó 2007 külön mondatszó-kategóriákként kezeli az indulatszavakat és a hangutánzó mondatszókat,A. Jászó 2007, 251–252. o. de nála is megjelenik a „hangutánzó indulatszó” terminus a gyermeknyelvről szóló fejezetben.A. Jászó 2007, 693. o. Több nyelvészeti szótárban is látszik ilyen ingadozás. Például Bussmann 1998 azt állítja, hogy „az indulatszavaknak gyakran hangutánzó jellegzetességeik vannak”,Bussmann 1998, 582. o., interjection szócikk. de a hangutánzó mondatszót nem határozza meg mint az indulatszó egyik kategóriáját. A Dubois 2002-ben sem jelenik meg a hangutánzó mondatszó az indulatszó egyik kategóriájaként,Dubois 2002, 334. o., onomatopée szócikk. viszont az „interjection” szócikkben megemlíti, hogy egyes indulatszavak hangutánzó mondatszókból származnak.Dubois 2002, 253. o. Crystal 2008-ban nincs szócikk a hangutánzó mondatszóról, és az „interjection” szócikkben sem említi meg.Crystal 2008, 249. o.

Nem tisztázott, hogy az indulatszavak közé tartoznak-e olyan emberi artikulálatlan hangos megnyilvánulások, amelyek más szófajokhoz tartozó szavakkal kifejezett mondatszók szinonimái, például az írásban ühüm-ként visszaadott igen értékű szó. Balogh 1971 az ilyeneket hangutánzó szavaknak tekinti,Balogh 1971, 99. o. A. Jászó 2007 pedig az indulatszókkal rokonoknak nevezi.

A körülhatárolás kérdéséhez tartozik az állatok hívására, terelésére és űzésére használt szavak státusza is. Egyesek az indulatszókhoz sorolják őket: sicc,A. Jászó 2007, 251. / šic,Barić 1997, 283–284. o.; Klajn 2005, 174. o. zât.Avram 1997, 293. o. Gerstner 2006 szerint ezek „az indulatszavak és a hangutánzó szavak […] sajátos csoportját alkotják”.Gerstner 2006, 464. o.

Felidézett hangok

A hangutánzó mondatszók a következő kategóriákba tartozó hangokat adják vissza: állati hangok: kikirikí, nyihaha, miau; emberi artikulálatlan hangok: cupp, hapci, hukk; természeti hangok: bumm, durr, puff, kipp-kopp.

A hangutánzó mondatszókat gyakran használják ismételten ugyanabban az alakban vagy kisebb változásokkal: pí-pí-pí,A. Jászó 2007, 179. o. kipp-kopp. Egyes nyelvészek ezeket összetett szavaknak tekintik: gogâlț-gogâlț (nyelés hangjának utánzása), pif-paf-puf.Bărbuță 2000, 211. o.

Több nyelvben a hangokat azonosan vagy hasonlóan adják vissza, de nem mindegyikben, és olykor a különbségek nagyon jelentősek annak dacára, hogy a hangutánzó szavaknak természetes motivációjuk van. Példák a kakas hangjára:Abbott 2004 és a Glosbe szótár (hozzáférés: 2017. április 25) nyomán, kivéve a külön jelzett más forrásokból származó szavakat.

+ Nyelv Hangutánzó szó albán kikirikiNewmark, Leonard. Albanian-English Dictionary (Albán–angol szótár). SEELRC. 2005. angol cock-a-doodle-doo belarusz кукарэку [kukarɛku] bolgár кукурику [kukuriku]Pечник на българския език (A bolgár nyelv szótára). A Bolgár Nyelv Intézete. (Hozzáférés: 2017. április 25) cseh kykyrykýslovníky.lingea.cz (cseh–francia szótár). Lingea. (Hozzáférés: 2017. április 25) dán kykeliky eszperantó kokerikoBokarev, E. A. Esperanta-rusa vortaro (Eszperantó–orosz szótár). 2010. (Hozzáférés: 2017. április 25) észt kikerikiiEesti keele seletav sõnaraamat (Észt értelmező szótár). (Hozzáférés: 2023. május 17) finn kukkokiekuuIlmainenSanakirja.fi (finn–francia szótár). (Hozzáférés: 2017. április 25) francia cocorico görög κικιρίκου [kikir'iku] héber קוּקוּרִיקוּ [kukuriku] holland kukeleku horvát kukurikuHrvatski jezični portal (Horvát nyelvi portál). (Hozzáférés: 2017. április 25) indonéz kukuruyukKamus (indonéz–angol szótár). (Hozzáférés: 2017. április 25) izlandi gaggalagó japán コケコッコ [kokekok:o]tangorin. (angol–japán szótár). (Hozzáférés: 2017. április 25) lengyel kukurykuSensagent (lengyel–francia szótár). (Hozzáférés: 2017. április 25) szerb кукурику [kukuriku] macedón кукурику [kukuriku]Дигитален речник на македонскиот јазик (A macedón nyelv digitális szótára). makedonski.info. (Hozzáférés: 2017. április 25) magyar kukurikú, kikirikí német kikeriki norvég kykeliky olasz chicchirichì orosz кукареку [kukareku]dic.academic.ru. (Hozzáférés: 2019. február 19) portugál cocorocó, cocoricóInfopédia (francia–portugál szótár). (Hozzáférés: 2017. április 25) román cucuriguDexonline, cucurigu szócikk. spanyol quiquiriquí svéd kuckeliku szlovák kikirikíslovník.sk (szlovák–francia szótár). (Hozzáférés: 2017. április 25) szlovén kukuriku thai เอ้กอี๊เอ้กเอ๊ก [eki:e:ke:k]Longdo Dict (thai–angol–francia szótár). (Hozzáférés: 2017. április 25) török kukurikuSozluk.net (török–francia szótár). (Hozzáférés: 2017. április 25) urdu kuklooku vietnámi ò-ó-o-o

Az onomatopoeia mondattani viselkedése

Általában mondatszói alakjában a hangutánzó szó nem illeszkedik bele a mondatba, de vannak kivételek. Egyes nyelvekben mondattani funkció nélkül jelennek meg a mondatban, például Tous les insectes ça fait crac quand on les écrase ’Minden bogár krakk hangot hallat, amikor rátaposnak’.TLFi, crac szócikk (Hozzáférés: 2017. április 25).

Ritkábban az onomatopoeia mondatrészként is előfordul. Példák: állítmány: Cioc în ușă! (szó szerint ’Kopp az ajtón!’),Avram 1997, 294. o. Și el, bâldâbâc în apă (szó szerint ’Ő meg [vízbe esés hangja] a vízbe’);Forăscu 2002, I betű, interjecție. alany: Se-auzea câte un […] trosc, pleosc […] ’Egy-egy […] reccs, loccs […] hallatszott’;Bărbuță 2000, 214. o. tárgy: Cloșca cum l-a văzut a început să strige cârr clonc clonc ’A kotló, ahogy meglátta, elkezdett kárálni és kotyogni’; módhatározó: A intrat pâș-pâș în cameră (szó szerint ’Bement [könnyed lépések hangja] a szobába’).

Egy olyan nyelv, mint például az angol, amellett, hogy több hangutánzó mondatszót produkál, mint például a francia, könnyebben is illeszti őket eredeti alakjukban a grammatikai rendszerbe. Ez szófajváltással történik, aminek következtében a szó a mondattani rendszerbe is beilleszkedik. Például a splash fröcskölést utánzó szóból a splash ’fröcskölés’ főnév és a to splash ’fröcsköl’ ige keletkezik. A magyarban így keletkezett néhány állatnév, mint a csér és a kakukk. Másféle hangutánzó mondatszó is válhat főnévvé, például az óra tiktakja szókapcsolatban.

Hangutánzó szavak alkotása

Hangutánzó szavak többnyire szóképzéssel keletkeztek, és ezek főleg igék. Gerstner 2006 szerint a magyar nyelvben ezek nem előzőleg létező szavakból jöttek létre, hanem egy hangutánzó előrész és egy képző egyidejű összetapadása útján. Ilyenek például a nyekken, recseg, fütyül, durrog igék. A képzők elhomályosulásával ezekből később a nyekk, reccs, fütty, illetve durr hangutánzó indulatszókat következtették ki.Gerstner, 2006, 463. o.

A hangutánzó igéket is lehet a felidézett hangfélék szerint osztályozni: állati hangok: mekeg, röfög; állati és emberi hangok: csámcsog, hörög; emberi hangok: dadog, nyafog; természeti hangok, zörejek: csobog, loccsan.

A legtöbb hangutánzó névszó a hangutánzó igékből képzett, például mindegyik olyan főnév, amely az illető ige cselekvését nevezi meg: mekegés, dadogás stb. Más főnevek létrejöhettek: igéből elvonással: lötty, korty; az ige képzőjének tudatos kicserélésével: robaj, zörej; hangutánzó előrészből és képzőből (állatnevek): cinege, pacsirta.

Más grammatikákban úgy vélik, hogy hangutánzó mondatszókból képezhetők egyéb hangutánzó szavak: poc > a pocni ’pattan, pattint, pattog’,Dexonline, pocni szócikk (Hozzáférés: 2017. április 25). vâj > a vâjâi ’zúg, süvölt’,Dexonline, vâjâi szócikk (Hozzáférés: 2017. április 25). splash > splashy ’befröcskölt’, splasher ’kerékpár sárvédője’.

Jegyzetek

Források

A. Jászó Anna (szerk.) A magyar nyelv könyve. 8. kiadás. Budapest: Trezor. 2007a. . (Hozzáférés: 2017. április 25) Abbott, Derek. Animal Sounds (Állatok hangjai). School of Electrical & Electronic Engineering. The University of Adelaide. 2004 (Hozzáférés: 2017. április 25) Avram, Mioara. Gramatica pentru toți (Nyelvtan mindenkinek). Bukarest: Humanitas. 1997. Barić, Eugenija et al. Hrvatska gramatika (Horvát grammatika). 2. kiadás. Zágráb: Školska knjiga. 1997. Bărbuță, Ion et al. Gramatica uzuală a limbii române (A román nyelv mindennapi grammatikája). Chișinău: Litera. 2000. (Hozzáférés: 2017. április 25) Bussmann, Hadumod (szerk.) Dictionary of Language and Linguistics (A nyelv és a nyelvészet szótára). London – New York: Routledge. 1998. (Hozzáférés: 2016. március 18) Dexonline (Hozzáférés: 2017. április 25) Dubois, Jean et al. Dictionnaire de linguistique (Nyelvészeti szótár). Párizs: Larousse-Bordas/VUEF. 2002 (Hozzáférés: 2023. május 17.) Forăscu, Narcisa. Dificultăți gramaticale ale limbii române (Román nyelvi nehézségek). eBooks – Humán tudományok – Bölcsészet, Bukaresti Egyetem. 2002 (Hozzáférés: 2017. április 25) Gerstner Károly. A magyar nyelv szókészlete. Kiefer Ferenc (szerk.) Magyar nyelv. Budapest: Akadémiai Kiadó. 2006. 437–480. o. Kálmán László – Trón Viktor. Bevezetés a nyelvtudományba. 2. kiadás. Budapest: Tinta. 2007 (Hozzáférés: 2017. április 25) Klajn, Ivan. Gramatika srpskog jezika (A szerb nyelv grammatikája). Belgrád: Zavod za udžbenike i nastavna sredstva. 2005. (Hozzáférés: 2023. május 17.)

További információk

Nemzetközi Kutyaugatás Szótár, avagy mit mondanak a kutyák külföldön? (Hozzáférés: 2017. április 25)

Kapcsolódó szócikkek

Hangutánzás Indulatszó

Kategória:Szófajok