Sztyepan Oszipovics Makarov (, Nyikolajev, 1849. január 8. [régi orosz naptár szerint 1848. december 27.] – Port Arthur közelében, 1904. április 13. [régi orosz naptár szerint március 31.]) orosz tengerésztiszt (altengernagy), feltaláló, oceanográfus, sarkkutató, katonai szakíró és mérnök.
1865-ben osztályelsőként végezte el tanulmányait a szentpétervári Katonai Akadémián, majd a Távol-keleti Flottánál teljesített szolgálatot. 1867–76 között a Balti-tengeren szolgált, 1874-től Andrej Alekszandrovics Popov altengernagy szárnysegédje. 1876 októberétől a Fekete-tengerre helyezték át. Az 1877–78-as orosz–török háború során az általa átépített Velikij knyaz Konsztantyin gőzösről induló torpedónaszádok hajtották végre a világtörténelem első sikeres torpedótámadását a török Intibah hadihajó ellen.
1881-ben részt vett az orosz szárazföldi erők türkmenisztáni hadjáratában, ahol a hadsereg vízi úton való utánpótlását szervezte meg. 1882-ben sorhajókapitányi rangot kapott. 1886–1889 között hajójával, a Vityaz korvettel világkörüli utat tett meg, melyről később könyvet is megjelentetett. Hazaérkezése után ellentengernaggyá léptették elő, 1891-től a Balti Flotta tüzérségi főfelügyelője. 1894-ben a Földközi-tengeren állomásozó orosz flottakötelék parancsnokává nevezték ki, majd 1896-tól altengernagyi rangban szolgált. 1898-ban Angliában és az Egyesült Államokban felügyelte az általa tervezett Jermak jégtörő építését, amivel később Kronstadtból 1899 nyarán északra, a Barents-tengerre hajózott, és a Spitzbergáktól északra egészen a 81. szélességi fokig sikerült eljutnia. 1899-től a kronstadti flottabázis parancsnoka. 1901 tavaszán és nyarán a tengernagy újabb hosszú utat tett a Jermak fedélzetén az északi sarkvidéken, Novaja Zemlja és a Ferenc József-föld északi partjainál.
Az orosz–japán háború 1904-es kitörését követően a Csendes-óceáni Flotta parancsnokává nevezték ki. 1904. április 13-án zászlóshajója, a Petropavlovszk aknára futott, és az admirális a legénység nagy részével együtt életét vesztette.
Származása és korai pályafutása thumb|250px|balra|Sztyepan Oszipovics Makarov szülőháza Nyikolajevben (ma Mikolajiv, Ukrajna) thumb|250px|balra|A fiatal Makarov 1865-ben Sztyepan Oszipovics Makarov 1849. január 8-án (az akkor életben lévő Julián naptár szerint 1848. december 27.) született a mai Ukrajnához tartozó Nyikolajev városában. Apja, Oszip Fedorovics Makarov paraszti családból származott, aki sorozás útján került az orosz haditengerészet kötelékébe. Kötelező szolgálati idejét letöltve a flottánál maradt, ahol szorgalmának és képességeinek köszönhetően tiszti beosztást kapott és fia születésének idején nemesi rangot is nyert az uralkodótól, I. Miklós cártól.
A fiatal Sztyepan Oszipovics apját 1858-ban a Távol-Keletre helyezték át, akivel együtt felesége és a fiatal Makarov is az Amur folyó melletti Nyikolajevszk városába utazott. Az ifjú ugyanazon év őszén itt kezdte meg tanulmányait az egyik helyi iskolában, mely a kereskedelmi flotta számára képzett tengerészeket. Makarov jó eredményeket ért el az iskolában és képességei a kikötő és a haditengerészet Szibériai Flottillájának parancsnokának, Pjotr Kazakevics ellentengernagynak figyelmét is felkeltették, aki pártfogása alá vette. 1861-ben a Sztrelok korvetten, majd a Mandzsur teherhajón teljesített szolgálatot. Az ellentengernagy 1863-ban személyesen kérvényezte a tengerészeti miniszternél, hogy a tehetséges fiatalt vegyék fel a pétervári Tengerészeti Akadémiára, ami a haditengerészet egyik legelitebb tisztképző intézménye volt.
Az akadémiai évek megkezdését követően újabb kiváltságban lehetett része, mikor csatlakozhatott 1863-ban ahhoz a flottakötelékhez, mely Andrej Alekszandrovics Popov altengernagy vezetésével San Franciscóba utazott, az amerikai polgárháború harcaiban az Unió támogatásának demonstrálására. Makarov 1865-ben, osztályelsőként fejezte be tanulmányait Szentpéterváron és a Távol-keleti Flottánál kezdte meg szolgálatát. 1866 novembere és 1867 májusa között a későbbi tengernagy, Fjodor Kern vezette kötelék Aszkold korvettjének fedélzetén Makarov áthajózott Japán érintésével és a Jóreménység foka megkerülésével a balti-tengeri orosz kikötővárosba, Kronstadtba. 1867–76 között a Balti Flotta kötelékében szolgált. 1867-től a Dmitrij Donszkojon teljesített szolgálatot, immár tiszthelyettesként.
1867 októberében publikálta első írásos művét, amely a tengeri navigáció kérdéseiről szólt. Makarov már a kadétéveitől kezdve figyelmesen tanulmányozta a tudomány új felfedezéseit, amerikai útja során is feljegyezte az általa látottakat. 1869-ben a Ruszalka fregatton szolgált, mikor a hajó balesetet szenvedett, és az elsüllyedéstől csak az mentette meg, hogy partra futtatták. Az eset tanulságait levonva Makarov egy tudományos munkában fejtette ki ötleteit a hajók vízalatti sérüléseit minimalizáló ellenintézkedésekről, mely első olyan munkája volt, mely viszonylag komoly visszhangot váltott ki. Makarov a munkájáért, általa kitalált lékponyváért („Makarov-folt”) hadnagyi előléptetést és kétszáz rubel jutalmat kapott, továbbá a hadnagyi ranggal együtt nemesi címet érdemelt ki.
1874-től a Balti Flotta parancsnokának, Andrej Alekszandrovics Popov tengernagynak lett a szárnysegédje. 1876-ban Makarov egy feljegyzést fogalmazott meg az orosz Tengerészeti Minisztérium számára, melyben az ekkor igen gyenge Fekete-tengeri Flotta erejét növelendő egy ún. bárka-anyahajó terveit vázolta fel. Elképzelése szerint egy nagyobb sebességű gőzhajót kellene átalakítani úgy, hogy hordozni tudjon négy darab kisebb, gőzmeghajtású csónakot vagy naszádot, melyek aknákkal (rúdtorpedókkal) vannak felszerelve. Ezek a kis hajók az éj leple alatt vízre bocsátva észrevétlenül megközelíthetnék az ellenséges hadihajókat, melyeket a robbanótöltet segítségével elsüllyesztettek volna. Ez akkoriban elég új elképzelésnek számított, de a haditengerészet vezetője engedélyezte Makarov számára, hogy átalakítsa a Velikij knyaz Konsztantyin gőzhajót. 1876 októberében pedig a Fekete-tengeri Flottához vezényelték át, amivel együtt az átépítés alatt álló hajó parancsnokságát is megkapta.
Az orosz–török háború thumb|210px|balra|Sztyepan Oszipovics Makarov 1877-ben thumb|280px|Makarov hajója, a Velikij knyaz Konsztantyin thumb|280px|A Velikij knyaz Konsztantyin két, gőzzel hajtott torpedónaszádja, a Cseszma és a Szinope elsüllyesztik a török Intibah páncélos hadihajót 1878. január 14-én Az orosz–török háború 1877. április 24-i kitörésekor Makarov éppen hogy be tudta fejezni hajója, a Velikij knyaz Konsztantyin átépítését. A hajó fedélzetén elhelyezett bárkák nevei győztes tengeri ütközeteket (Cseszma, Szinope, Navarino, és Minyer) idéztek. Makarov a hajóit a legjobb minőségű walesi szénnel és álcafestéssel látta el, utóbbi akkoriban merőben új eljárásnak számított. A Fekete-tenger térségében állomásozó orosz flotta elenyésző volt a török flottához képest, és a török vezetés nem is számolt komolyabb orosz támadásokkal.
Makarov első akciójára április 30-ról május elsejére virradó éjszaka került sor, mikor a rúdtorpedókkal felszerelt naszádjai az éj leple alatt támadásra indultak a Batuminál horgonyzó török flottaegység ellen. Makarov az egyik naszád, a Minyer fedélzetén maga is részt vett a támadásban, azonban egy török hajó őrszemei észrevették a támadó csónakokat, és az egész flotta riasztva lett. Az orosz naszádok a nagyobb török csatahajók helyett ekkor az őket felfedező őrhajót próbálták megsemmisíteni, de ez is kudarcba fulladt, így az ellenséges tűz közepette igyekeztek visszavonulni. Május 3-án a Konsztantyin mind a négy bárkával együtt sértetlenül, emberi veszteségek nélkül visszatért Szevasztopolba.
A Velikij knyaz Konsztantyin naszádjai 1877. május 29. éjjelén, ezúttal a sulinai kikötőben újabb akciót kíséreltek meg az ott horgonyzó három nagy török hadihajó, az Iclaliye, a Feth-i Bülend, és a Mukaddeme-i Hayir ellen. A török hajók védelmére hálókat feszítettek ki, melyeken az egyik orosz naszád már a támadás kezdetén fennakadt és saját torpedója robbanásától elsüllyedt. A robbanás felriasztotta a török köteléket, és a kitörő zűrzavarban egyedül a Vlagyimir Rozsgyesztvenszkij és Leonyid Puscsin hadnagyok vezette csónakoknak sikerült megközelíteniük a török Iclaliye hadihajót, torpedóik azonban felrobbantak a hajó torpedó-védő hálójában, nagyobb kárt okozva az orosz hajókban, mint a török hadihajóban. Puscsin hadnagyot társaival együtt elfogták, a török hajót a későbbiekben kijavították.
A későbbiek során az orosz hajók több meglepetésszerű rajtaütést hajtottak végre a török kereskedelmi hajók ellen. A Velikij knyaz Konsztantyin 1877 júniusában négy török teherhajót fogott el és süllyesztett el, az orosz Vlagyimir pedig elfogta és Odesszába vitte a török Aslan-Buhri kereskedelmi hajót. Ezeknek az akcióknak volt köszönhető, hogy a török kereskedelmi hajózás a térségben a háború végéig leállt. A törökök az orosz hadihajók megsemmisítése céljából tíz nagy hadihajót küldtek az odesszai kikötő elé, a hadihajókat azonban nem találták meg és nem kockáztattak meg egy támadást a jól védett kikötő ellen.
Augusztus 11–12-e éjszakáján Makarov hajói újabb támadást kíséreltek meg, ezúttal a Sohumkale kikötőjében álló török hadihajók ellen. Az akció ezúttal is zűrzavarba torkollott, az egyik naszád elsüllyedt, és a másik három is megsérült, de ezúttal az egyik orosz naszádnak sikerült célba juttatnia rúdtorpedóját, amivel megrongálta az Asar-i Tevfik hadihajót. Az oroszok azt hitték, hogy a török hajó a robbanás következtében elsüllyedt. Az akcióért Makarovot kapitánnyá léptették elő és hamarosan nemzeti hősként tisztelték. Az orosz támadások ezzel szemben nem okoztak súlyos veszteségeket a komoly létszámfölényben lévő török haditengerészetnek, de komolyan elbizonytalanította annak vezetését, mely így nem kezdeményezett támadásokat az orosz kikötők és szárazföldi csapatok ellen.
Makarov bárkái, amiket ekkor már a rúdtorpedónál sokkal megbízhatóbb, modernebb önjáró torpedókkal szereltek fel, december 16-án újabb támadást hajtottak végre, ezúttal ismét Batumi kikötője ellen. A támadó naszádok sikeresen behatoltak a kikötőbe, de torpedóik célt tévesztettek. 1878. január 14-ének éjjelén a Konsztantyin két naszádja, a Cseszma és a Szinope ismét bejutott Batumi kikötőjébe, és két torpedóval eltalálták a török Intibah páncélos hadihajót, amely a robbanások következtében elsüllyedt. Ez volt a történelem első sikeres torpedótámadása egy vízfelszíni hadihajó ellen.
Tudományos munkássága a haditengerészetnél A háború orosz győzelemmel való lezárulását követően 1878-ban a nemzeti hőssé avanzsált Makarovot a Szirena torpedónaszád (későbbi nevén No. 21 naszád) terveinek elkészítésével bízták meg, mely már Makarov "bárka-anyahajójánál" jóval korszerűbb volt, és ez szolgáltatta a későbbi orosz torpedónaszádok prototípusát. 1879. május 1-étől Mihail Szkobelev tábornok hívására Makarov részt vett az orosz csapatok turkesztáni hadjáratában, ahol a csapatok vízi úton való ellátását szervezte meg a Kaszpi-tengeren keresztül, Asztrahán és Krasznovodszk (a mai Türkmenbaşy) között. Makarov lelkiismeretesen végezte a ráosztott feladatot, melyért Szkobelev tábornok a Szent György-rendre terjesztette fel, s amit ki is érdemelt. 1881-ben kinevezték a Tamany gőzhajó parancsnokává, mellyel a Boszporusz vidékét tanulmányozta. Tapasztalatait „a Fekete- és a Földközi-tenger vizének cserélődéséről” később, 1885-ben könyv formájában is közreadta, melyért az Orosz Tudományos Akadémia elismerésében részesült.