Az Serco Uni Győr Győr város első osztályú női kosárlabdacsapata.
Története Győri kosárlabda A győri női kosárlabda a 20. század során mindössze egy szezon során, 1961–62-ben képviseltette magát az élvonalban: az újonc Győri Vasas ETO azonban utolsó helyezettként kiesett.
Jogelőd A győri élvonalbeli csapat 2005-ben alakult, a Ventwest-Foton Sopron Győrbe költözésével.Profi női kosárlabda Győrben Így jogelődjének számít a Foton-Sopron, amely a 2002–2003-as szezonban alakult meg, a Bajai Bácska felvásárlásával, amely csapat azonban szakmailag a Soproni Postás utódjának számít, mely élén az a Fűzy András állt, aki jelenleg is a győri csapat vezetője.
2005–2013 A 2005-ös alakulás után 2011-ig erős középcsapatnak számított a Győr. Az első szezonban elért 9. hely után minden évben bejutottak a legjobb 8 közé, két 4. helyet is szerezve. 2011–2012-ben aztán megjött az áttörés: a csapat bejutott a kupadöntőbe, ahol vereséget szenvedett, majd az alapszakasz 2. helyéről indulva megnyerte a bajnokságot. A következő évben a címvédés nem sikerült, az alapszakasz és a kupa 2. helye után a rájátszásban is a 2. helyre jutottak.
A busztragédia 2013. szeptember 7-én a csapat edzőmérkőzésre tartott Sopronba, amikor a 85-ös főúton Kapuvár közelében a csapatbusz egy személyautóval ütközött és az oldalára dőlt. A balesetben 9-en kiestek a buszból, közülük Fűzy Ákos vezetőedző és Tapodi Péter klubigazgató elhunyt, Natasa Kovacsevics lábfejét amputálni kellett, további 6 fő súlyos, 6 utas és a busz sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett.Gyász: Fűzy Ákos és Tapodi Péter elhunyt a győri női kosarasok balesetébenMegkezdődött a győri kosarasok buszbalesetének a pere
A tragédia miatt a 2013–2014-es bajnokságot átszervezték, hogy a Győr a bajnokság közben be tudjon csatlakozni. A szezont végül a 6. helyen zárták.
Eredmények Magyar bajnokság Magyar bajnok: 2011–2012 Ezüstérmes: 2012–2013, 2015–16, 2022–23, 2023–24 Bronzérmes: 2014–2015, 2017–18
Magyar kupa Ezüstérmes: 2012, 2013, 2025 Bronzérmes: 2017, 2018
Bajnoki helyezések az élvonalban ÉvCsapatnévHely1961–1962 Győri Vasas ETO 14. 2003–2004 Röhnisch-Foton Sopron 7.2004–2005 Ventwest-Foton Sopron 10. (kizárták)2005–2006 Rába Quelle-Foton-Veritas Győr 9.2006–2007 SEAT-Foton Győr 8.2007–2008 SEAT-Foton Győr 7.2008–2009 SEAT-Foton Győr 4.2009–2010 SEAT-Lami-Véd Győr 4.2010–2011 SEAT-Lami-Véd Győr 5.2011–2012 UNI SEAT Győr 18px|1.2012–2013 Hat-Agro UNI Győr 18px|2.2013–2014 Hat-Agro UNI Győr 6.2014–2015 CMB-Cargo UNI Győr 18px|3.2015–2016 CMB-Cargo UNI Győr 18px|2.2016–2017CMB-Cargo UNI Győr4.2017–2018CMB-Cargo UNI Győr18px|3.2018-2019UNI Győr MÉLY-ÚT4.2019-2020UNI Győr MÉLY-ÚTfélbeszakadt2020-2021UNI Győr MÉLY-ÚT3.2021-2022UNI Győr5.2022-2023SERCO UNI Győr2.2023-2024SERCO UNI Győr2.
Nemzetközi szereplés
ÉvSorozatGyőzelem/vereség 2008 Eurokupa 1/5 2009 Eurokupa 1/5 2010 Eurokupa 7/3 2011 Eurokupa 7/3 2012 Euroliga 3/11 2013 Euroliga 16 közé jutott 2014 Euroliga 0/10 2015 Eurokupa 0/4 2016 Eurokupa 0/62017Euroliga1/132018Eurokuparájátszás első kör2018-2019Eurokupa2/42019-2020Eurokupa2/4
Edzők Magyar András: 2005. szeptember – 2006. április Kulacs Zoltán: 2006. április Gálos László: 2006. augusztus – 2008. februárTörténet Tapodi Péter: 2008. február – 2012. június Fűzy Ákos: 2012. július – 2013. szeptember Szentendrei Áron: 2013. szeptember – 2014. január Bencze Tamás: 2014. január – 2014. júniusBencze Tamás régi-új feladata (Portré) Völgyi Péter: 2014. július – 2018. március Sandro Orlando: 2018. március - 2018. november Milos Pavlovic: 2018. november - 2019. december Merim Mehmedovic: 2019. december - 2020. április Iványi Dalma 2020. április -
Jelenlegi keret * Utolsó módosítás: 2020. augusztus 29. 2020-2021 UNI Győr MÉLY-ÚTJátékosokEdzőkPosztMezszámOrszágNévMagasságÉletkorKorábbi csapat2-38Révész Boróka178 cm2000. május 16. utánpótlás19Baffy Fanni169 cm2000.utánpótlás4-512Mansaré Anna188 cm1992. január 8. Atomerőmű KSC Szekszárd3-413Török Ágnes183 cm1998. január 23. utánpótlás230Dombai Réka179 cm2002. szeptember 16. Vasas SC4-555Barnai Judit189 cm1994. január 17. NKE-FCSM Csata1-2Aya Keita173 cm2002. december 2. utánpótlás3Dubei Debóra183 cm1997. január 4. Sopron Basket2Weninger Virág179 cm1997. június 20. Sopron Basket1Brianna Kiesel170 cm1993. július 8. Artego Bydgoszcz 5Beatrice Mompremier193 cm1996. augusztus 8. Connecticut Sun 4Kadri-Ann Lass190 cm1996. november 24. Wisla Krakow Vezetőedző
Iványi Dalma
Edző(k)
Megjegyzés, jelmagyarázatA vastagon szedettek válogatott játékosok. Forrás
Távozó(k)
Ygueravide Sandra (Lille ), Czank Tímea (Újbuda), Taylor Asia (Clarinos ), Dúl Panka (TFSE-MTK - kölcsönbe)
Források
Jegyzetek
További információk A csapat hivatalos oldala
Kategória:Győr sportélete Kategória:Magyar kosárlabdacsapatok