Ante Čačić (Zágráb, 1953. szeptember 29. –) horvát labdarúgóedző.

Pályafutása Ante Čačić játékos pályafutása nem mondható jelentősnek, már fiatalon, 33 évesen vezetőedzőként dolgozott. Pályája elején az NK Dubrava és az NK Inter-Zaprešić sikeresen feljutott az első osztályba, de irányította a Zadar, az NK Osijek, a Slaven Belupo és a Croatia Sesvete csapatát is.

A 2002-03-as szezonban Čačić az Inter Zaprešićet a regionális bajnokságból a másodosztályba vezette. 2003 márciusában lemondott, miután öt pontos hátrányban volt csapatával a bajnok Istra mögött. A helyére kinevezett Ilija Lončarević azonban végül feljuttatta az Intert az élvonalba. Lončarevićot líbiai szövetségi kapitánynak nevezték ki 2005-ben, az asszisztensének pedig Čačićot kérte fel. A 2005-ös spanyolországi Mediterrán Játékokon az U20-as csapattal bronzérmet szerzett.

2006 júniusában Čačić visszatért Horvátországba és a Kamen Ingrad vezetőedzője lett. 2006 októberében ismét átvette az Inter Zaprešić vezetését, miután a klubtól elbocsátották Srećko Bogdant. A 2006-07-es idény végén csapatával feljutott az élvonalba, de a következő szezon gyengén kezdte a csapat és 2007 augusztusában menesztették. 2011 októberében Čačićot a Lokomotiva Zagreb élére nevezték ki.

2011. december 23-án fél évre aláírt a Dinamo Zagrebhez, ahol végül 2012 novemberéig ült a kispadon. Ezt követően a NK Sesvete és a szlovén NK Maribor vezetőedzője volt. 2015 szeptemberében Niko Kovacot váltotta a horvát válogatott élén, és bár edzősége idején több ellentmondásos döntést hozott, kivezette a válogatottat a 2016-os Európa-bajnokságra. 2017 október 7-én menesztették állásából, miután a horvát csapat a 2018-as világbajnoki selejtezők során csoportjában a második helyre esett vissza és kikapott Izlandtól valamint Törökországtól is.

Edzői Statisztika Legutóbbi frissítés 2017. október 6-án

CsapatNemzet–tól–igMérlegMGY DVRGKGGKGyőzelem %Maribor 2013. június 5. 2013. szeptember 29.188553018+1244, 44Slaven Belupo 2014. november 4. 2015. május 30. 229583025+540.91Lokomotiva 2015. június 3. 2015. szeptember 21.146262327−442, 86Horvátország 2015. szeptember 22. 2017. október 6. 2515644616+3060,0 Összesen7938182312686+4048,10

Jegyzetek

Források

Kategória:Horvát labdarúgóedzők Kategória:1953-ban született személyek Kategória:Élő személyek