Sőrés Imre (Rákoscsaba, 1907. január 3. – Budapest, 1986. április 8.) magyar filmdíszlettervező.

Életpályája

Apja asztalosmester volt, anyja napszámos család leánya. A hétgyermekes család az apa korai halála után szerényen élt, a legnagyobb fiú a tanulás mellett hamar dolgozni kezdett az asztalosműhelyben.

1925-ben érettségizett a kőbányai Szent László Gimnáziumban. Ezután az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Főiskolába járt, ahol bútortervezés szakon 1929-ben szerzett diplomát. Még főiskolásként, 1926-ban a Gödöllői járási kiállításon bemutatott magyar lakásterveit aranyéremmel tüntették ki.

1928-ban segéddíszlettervezőként került a filmgyártáshoz. Néhány évig különféle munkákat végzett, építőmester mellett rajzoló, majd díszletmunkás és segédépítész volt. Kisebb pályázatokon fából faragott dísztárgyakkal aratott sikert. 1935-ben lépett be a Hunnia Filmgyárba díszlettervezőként. 1938-tól tervezett és kivitelezett saját díszleteket. A filmgyárban 1957-ig dolgozott. Ezután a Reklámdekor Szövetkezetnél dolgozott nyugdíjazásáig, 1967-ig. Számos budapesti üzlet belső berendezését tervezte, valamint kiállítási standokat, mint például az 1960. évi BNV egyik ajándék pavilonját és a Metrimpex standját az 1962-es kubai kiállításon.

Filmjei A piros bugyelláris|bélyegkép|jobb Tiszavirág|bélyegkép|jobb Gyimesi vadvirág|bélyegkép|jobb Elnémult harangok|bélyegkép|jobb Emberek a havason|bélyegkép|jobb

Megvédtem egy asszonyt (Ráthonyi Ákos, 1938) A piros bugyelláris (Pásztor Béla, 1938) Tiszavirág (Bolváry Géza, 1939) Gyimesi vadvirág (Ráthonyi Ákos, 1939) A miniszter barátja (Bánky Viktor, 1939) Hazajáró lélek (Zilahy Lajos, 1940) Hazafelé (Cserépy Arzén, 1940) Elnémult harangok (Kalmár László, 1940) Ne kérdezd, ki voltam (Balogh Béla, 1941) Egy tál lencse (Farkas Zoltán, 1941) Haláltánc (Kalmár László, 1941) Régi keringő (Bánky Viktor, 1941) A szűz és a gödölye (Zilahy Lajos, 1941) Bob herceg (Kalmár László, 1941) Emberek a havason (Szőts István, 1942) Külvárosi őrszoba (Hamza D. Ákos, 1942) Családunk szégyene (Martonffy Emil, 1942) Szép csillag (Jelinek Imre, 1942) Egy bolond százat csinál (Martonffy Emil, 1942) Heten, mint a gonoszok (Rodriguez Endre, 1943) Makrancos hölgy (Martonffy Emil, 1943) A Benedek ház (Bánky Viktor, 1943) Megálmodtalak (Vaszary János, 1943) Sári bíró (Hegedűs Tibor, 1943) Kerek Ferkó (Martonffy Emil, 1943) Ördöglovas (Hamza D. Ákos, 1943) Egy fiúnak a fele (Hamza D. Ákos, 1943) Ez történt Budapesten (Hamza D. Ákos, 1944) A két Bajthay (Patkós György, 1944) Boldoggá teszlek (Bánky Viktor, 1944) A három galamb (Bán Frigyes, 1944) Tűz (Apáthi Imre, 1948) Tűzkeresztség (Bán Frigyes, 1951) Gyarmat a Föld alatt (Makk Károly, 1951) Teljes gőzzel (Máriássy Félix, 1951) A képzett beteg (Makk Károly, 1952) Első fecskék (Bán Frigyes, 1952) Rákóczi hadnagya (Bán Frigyes, 1953) 2×2 néha 5 (Révész György, 1954) Simon Menyhért születése (Várkonyi Zoltán, Makk Károly, 1954) Egy pikoló világos (Máriássy Félix, 1955) A császár parancsára (Bán Frigyes, 1956) Csigalépcső (Bán Frigyes, 1957)

Díszlettervek

Források

Kategória:Magyar díszlettervezők Kategória:A budapesti Szent László Gimnázium diákjai Kategória:1907-ben született személyek Kategória:1986-ban elhunyt személyek