Luca Zuffi (Winterthur, 1990. március 27. –) svájci válogatott labdarúgó, a Sion középpályása.
Pályafutása Winterthur Luca Zuffi édesapja, Dario Zuffi is profi labdarúgó volt. Luca az FC Oberwilben kezdett focizni, mivel apja akkor az FC Basel játékosa volt. 1998 nyarán Dario Zuffi visszatért a Winterthurhoz, és mivel a család is hazaköltözött vele, Luca is itt folytatta pályafutását. Az első csapatban a 2006-2007-es szezonban mutatkozott be, a következő idényben pedig rendszeres játéklehetőséget kapott, tizennyolc bajnokin négy gólt ért el. Thun A 2012-13-as Super League szezon elején a Winterthur kölcsönadta az FC Thunnak. Huszonhat bajnokin lépett pályára és bemutatkozhatott a Európa-ligában is. Zuffi mind a hat csoportmérkőzésen pályára lépett, a Thun pedig végleg megvásárolta a játékjogát. Basel A 2014-15-ös szezon kezdete előtt az FC Basel bejelentette, hogy három évre szóló szerződést kötött Zuffival. 2014. július 19-én, egy Aarau elleni 2-1-re megnyert bajnokin mutatkozott be új csapatában. Első gólját 2014. augusztus 9-én szerezte meg a Zürich elleni 4-1-es hazai győzelem alkalmával.
A 2014-15-ös szezon Paulo Sousa irányításával Zuffinak is és a Baselnek is sikeresen végződött. A bajnoki címet sorozatban hatodszor hódította el a csapat és kupadöntőt játszhattak a Sion ellen, igaz ott 0-3-ra kikaptak, sorozatban harmadik kupadöntőjüket elveszítve. A Bajnokok Ligájában továbbjutottak a csoportkörből, a nyolcaddöntőben az FC Porto ejtette ki őket, miközben 2014. december 9-én 1-1-es döntetlent értek el a Liverpool ellen az Anfield Roadon. Zuffi a szezonban huszonkilenc bajnokin, három kupamérkőzésen és hét nemzetközi kupamérkőzésen lépett pályára és hét gólt szerzett.
A következő szezonban Urs Fischer lett a Basel új vezetőedzője, akivel Zuffi együtt játszott a Thunban. Ezúttal az Európa-ligában jutottak el a kieséses szakaszig, Zuffi 2016. február 25-én a St. Jakob-Parkban duplázott a francia AS Saint-Étienne ellen 2-1-re megnyert hazai találkozón. Az ezt követő két bajnoki címet is megszerezték, így Zuffi sorozatban harmadszor, klubja nyolcadszor, összességében huszadik alkalommal lett svájci bajnok. A 2016-17-es Super League szezon végén sikerült elhódítani a kupát is.
Sikerei, díjai Basel Svájci bajnok: 2014–15, 2015–16, 2016–17 Svájci kupagyőztes: 2016–17 Svájci Kupa döntős: 2014–15
Jegyzetek
Külső hivatkozások Profilja a Svájci bajnokság honlapján
Kategória:1990-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Svájci labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az FC Winterthur labdarúgói Kategória:A Thun labdarúgói Kategória:Az FC Basel labdarúgói Kategória:Az FC Sion labdarúgói Kategória:A Swiss Super League labdarúgói