A loszár (tibeti: ལོ་གསར་, wylie: lo-gsar, nepáli: ल्होसार) a tibeti kifejezés az újévre. A tibeti lo jelentése „év, kor”, a szár jelentése „új, friss”. A loszár Tibet, Bhután egyik fontos fesztiválja, amelyet szintén ünnepelnek bizonyos kisebbségi csoportok Nepálban és Indiában.BBC - Religion & Ethics - Losar, bbc.co.ukFestival Nepal 2014: Tamu, Sherpa: Gyalpo Losar 2014 Nepal, imnepal.com A tibeti újév előtt ünneplik a Nyi Su Gu napot, amely az év utolsó éjszakáján van.
A loszár összesen 15 napig tart, amelyek közül a legfőbb ünnepségek az első három napon vannak. Az első napon készítik a csangkol nevű alkoholos italt (tibeti sör). A második nap a király ünnepe (gyalpo loszár). A loszárt hagyományosan megelőzi az ötnapos Vadzsrakílaja. Mivel az ujgurok átvették a kínai naptárt, és a mongolok és a tibetiek pedig az ujgur naptárt vették át, ezért a loszár közel esik vagy egybeesik a kínai és a mongol újév napjával, azonban a loszár egyedül tibeti hagyománya, amely időben megelőzi az indiai és a kínai behatásokat. Eredetileg a loszár ősi ünnepe kizárólag téli napfordulóra esett, csak a gelug iskola egyik korábbi vezetője változtatta meg a dátumot, hogy megegyezzen a kínai és a mongol újévvel.
A jolmó, a serpa, a tamang, a gurung, a bhutia, a monpa, a serdukpen emberek és más egyéb himalájai népek is ünneplik a loszárt, azonban a himalájai országoknak megvan a saját újévi ünnepük is. A loszárt ezen felül a világ különböző tájain is ünneplik a tibeti buddhizmus követői.
Története bélyegkép|jobbra|Loszár ünnep Lhászában (1938) A loszár megünneplése megelőzi időben a buddhizmus tibeti megjelenését, és visszavezethető egészen a bon vallás korai időszakáig. Ebben a korai bon hagyományban minden télen spirituális ceremóniát rendeztek, amelyben az emberek nagy mennyiségű tömjént ajánlottak fel a helyi szellemek, istenségek és védelmezők lecsillapítása érdekében (tibeti: chos skyong szanszkrit: dharmapala). Ez a vallási fesztivál később egy évente megrendezésre kerülő buddhista fesztivállá alakult, amelyről úgy tartják, hogy a Jarlung-dinasztia királya, Pude Gungyal idejéből származik az eredete. Állítólag akkor kezdődött az ünnepség, amikor egy Belma nevű öregasszony ismertette a holdállást követő időmérést. Ez az ünnep a barackfa virágzásakor volt a Lhokha Jarla Sampo régióban ősszel. Ekkoriban fejlődtek ki Tibetben bizonyos művészeti alkotások, az öntözési rendszer, az ércből készült fémmegmunkálás és a hídépítés. A szertartások ezeket az újításokat voltak hivatottak megünnepelni, és ezeket tekintik a loszár ünnep elődjének. ceremonies which were instituted to celebrate these new capabilities can be recognized as precursors of the Losar festival. Később, amikor az öt fizikai elemre alapozva bevezették a csillagászat alapjait, a földművesek ünnepe átalakult újévi fesztivállá, és ez ma a loszár.
A loszárt úgy is nevezik, hogy bal gyal lo. A bal jelentése „Tibet”, a gyal jelentése „király”, a lo-é pedig „év”. A tibeti újévet az első király trónra kerülése óta ünneplik a tibetiek. Innen ererd a bal gyal lo kifejezés.
A 14. dalai láma (1998: p. 233) a következőképpen foglalta össze a necsung orákulummal történő értekezést loszárkor:
Hagyományok bélyegkép|jobbra|340px|Gumpa tánc előadás Lacsung városban loszár ünnepkor
A tibeti naptár tizenkét hónapja közül a loszár ünnep az első hónap első napján kezdődik, ám a kolostorokban az ünneplések a 12. hónap 29. napján kezdődnek. Ez a tibeti szilveszter napja. Ezen a napon a kolostorok különleges szertartásokat végeznek a védelmező istenségekért (púdzsá) és felkészülnek a loszár ünneplésére. A hagyomány szerint ezen a napon különleges tésztalevest készítenek (guthuk) kilenc összetevőből, például szárított sajt és különböző gabonák. Különböző töltésű cipókat is készítenek, például csilis, sós és rizses, de akad köztük szenes és gyapjas is. A cipókba rejtett titkos töltések vicces megjegyzést jelentenek az ember személyiségével kapcsolatban. Ha például valaki csilit talál a cipójában, az azt jelenti, hogy az illető fecsegős. A fehér színű töltéseket (só, gyapjú, rizs) pozitív jelzésnek tekintik. A fekete szén jelentése erősen negatív.
Az év utolsó napja a kolostorokban a tisztálkodás napja és a készülődésé az újévre.About Buddhist Holy Days , hayagriva.org.au Az épületekben felkerülnek a legszebb díszítések és gazdag felajánlásokat tesznek, amelyet úgy neveznek, hogy „láma loszár”. Hajnalban a Namgyal kolostor szerzetesei felajánlanak a Palden Lhamo védelmező istenség részére egy áldozati tortát (tibeti: tor ma)<ref>Rywiki.tsadra.org</ref> a főtemplom tetején. A dalai láma vezetésével, a három nagy kolostor apátjai, a lámák, a reinkarnálódott tanítók, avagy tulkuk, a hivatalnokok és más tiszteletbeli méltóságok összegyűlnek az ünnepségre és együtt imádkoznak, közben a Namgyal kolostor szerzetesei recitálják a Palden Lhamo-nak szóló könyörgést. A szertartás végén átvonulnak a „szamszara és nirvána kitűnősége” elnevezésű terembe, ahol a hagyományos tasi delek üdvözléssel köszöntik egymást, amelynek jelentése „kedvező jóllét”. A dalai lámának pirított árpakapszulát (tibeti: ril bu) kínálnak újévi jókívánság gyanánt, majd jókívánsági táncokat adnak elő tánccsoportok. Ezután két idősebb szerzetes buddhista filozófiai vitát folytat a színpadon, amelynek végén az erre az alkalomra írt szerencsehozó szöveget szavalják. Felkérik a dalai lámát és a tan minden hordozóját, hogy sokáig maradjanak a szamszárában (létforgatag), hogy megvilágosodott tanítóként sokáig segíthessék az érző lények életét.
Az ünnep második napját úgy nevezik, hogy a király loszárja (gyalpo loszár)'', ugyanis hivatalosan ez a világi gyülekezet ünnepe. A dalai láma és a kormánya üdvözli az egyházi és a világi méltóságokat. A harmadik naptól kezdve a világi és az egyházi emberek mind megkezdik az ünneplést, amely Tibet sok részén legalább tizenöt napig tart. Indiában (elsősorban a buddhisták által sűrűbben lakott államokban, mint Arunácsal Prades, Szikkim, Himácsal Prades, valamint a kasmíri Ladak régió) mindez csupán három napot jelent, de vannak más országok is, ahol a loszár csupán egynapos.
A világ egyéb tájain a tibeti buddhisták körében a háromnapos loszár ünnepekor üdvözlik egymást az emberek, együtt mondanak imádságokat és egyéb rendezvényeket tartanak, ahol együtt lehetnek.Venerable Salden, Namgyal Monastery (2000). The Story of Tibetan New Year , buddhapia.com olvasva: Losar, 2008
Dátumai A tibeti naptár egy szolunáris naptár. A loszárt az első holdhónap elsőtől harmadik napjáig ünneplik.
Gergely-naptár szerinti év A Rabdzsung 60 éves ciklusa szerinti évTibeti évLoszár dátum***Neme, eleme és állata2008rab byung 17 lo 222135Február 7.Férfi föld egér/patkány**2009rab byung 17 lo 232136Február 25.Nő föld ökör2010rab byung 17 lo 242137Február 14.Férfi vas tigris2011rab byung 17 lo 252138Március 5.Nő vas mezei nyúl/nyúl**2012rab byung 17 lo 262139Február 22.Férfi víz sárkány2013rab byung 17 lo 272140Február 11.Nő víz kígyó2014rab byung 17 lo 282141Március 2.Férfi fa ló2015rab byung 17 lo 292142Február 18/19.Nő fa birka/kecske**2016rab byung 17 lo 302143Február 9.Férfi tűz majom2017rab byung 17 lo 312144Február 27.Nő tűz madár/kakas**2018rab byung 17 lo 322145Február 16.Férfi föld Dog2019rab byung 17 lo 332146Február 5.Nő föld disznó/vaddisznó**2020rab byung 17 lo 342147Február 24.Férfi vas egér/patkány**
* megjegyzés: a rabdzsung (wylie: rab byung) a tibeti naptár 60 éves ciklusa, amelyet 1027-ben kezdtek, és jelenleg tart a 17. ciklusa. ** megjegyzés: ezen évek neveinek többféle fordítása létezik. *** megjegyzés: egyes nemzetközi közösségek többé-kevésbé ugyanakkor ünneplik a loszárt, mint Ázsiában. Például, egy olyan évben, amikor a loszár február 1-jén kezdődik az ázsiai időzónákban, az Egyesült Államokban ez eshet január 31-re is. A loszár ünneplése három napig tart.
Kapcsolódó szócikkek Nepáli naptár Holdújév Tibeti csillagászat Tibeti naptár Tibetiek
Jegyzetek
Kategória:Nepáli kultúra Kategória:Bhutáni kultúra Kategória:Tibeti fesztiválok Kategória:Buddhista ünnepek Kategória:Újév