Az 1989 Taylor Swift amerikai énekesnő és dalszerző ötödik stúdióalbuma. 2014. október 27-én jelent meg a Big Machine Records által. Az 1980-as évek popzenéje ihlette, az az időszak, amelyben született.
Az album nem az énekesnő előző albumaihoz hasonló country zenét tartalmaz, hanem pop zenét, ami eddig távolabb állt tőle. Úgy írta le, hogy az első hivatalos pop albuma. Az 1989 általánosan pozitív kritikákban részesült, ezenkívül 2014 egyik legsikeresebb albuma lett.
Az album elsőként debütált a Billboard 200-as listáján és egy hét alatt több mint 1 millió példányt adtak el belőle. Ezzel rekordot döntött, mint a legelső előadó, akinek három albuma is egymillió példány feletti eladást produkál egy hét alatt. 2016 februárjáig 5,7 milliót adtak el belőle csak az Egyesült Államokban, 8,6 milliót pedig világszerte. Hét kislemez jelent meg róla eddig hatalmas sikerrel.
Az 1989 elnyerte a Grammy díjátadón az év legjobb albuma címet, ezzel Taylor Swift az első olyan női előadóvá vált, akinek két albuma is megnyerte ezt a díjat. Szintén sikerült nyernie a legjobb pop vokál album kategóriában, ami első nagy elismerése pop előadóként. A Shake It Off és a Blank Space című kislemezeket szintén jelölték több kategóriában is. A Bad Blood című kislemezt is jelölték két kategóriában, melyekből az egyiket meg is nyerte. 2020-ban Minden idők 500 legjobb albuma listán 393. helyen szerepelt.
Háttér Swift kiadta negyedik stúdióalbumát, a Redet 2012. október 22-én. Az eladások terén nagy siker volt, elsőként debütált a Billboard 200-as listán és 1 hét alatt több mint egymillió példányt adtak el belőle. Ezzel ő lett az első olyan női előadó, akinek két albuma egymillió példányban kelt el egy hét alatt. Hogy reklámozza albumát, elindult a Red Turné, ami 2013 márciusától szeptemberig tartott. Észak-amerika-i, új-zéland-i, ausztráliai, angliai, németországi és ázsiai stadionok és arénák is voltak az állomások között. Ebben az időszakban a média elkezdett érdeklődni Swift romantikus élete iránt. A turné és a média fürkészése közben elkezdett dolgozni az 1989-en.
Dalszövegírás és stúdiózás
Zene és dalszöveg
Kislemezek 2014. augusztus 18-án Swift kiadta az album első kislemezét, a Shake It Off-ot, amelynek társírói és producerei Martin és Shellback voltak. A videóklipet Mark Romanek rendezte. A klipben profi táncosok szerepeltek és Taylor maga.
November 10-én a második kislemez, a Blank Space is napvilágot látott. A videóklip ugyanezen a napon kiszivárgott, így előrehozták a klip premierjét.
2015. február 9-én jelent meg a harmadik kislemez, a Style.
2015. május 17-én a 2015-ös Billboard díjátadón debütált újabb kislemeze, a Bad Blood, videóklippel. A klipben Swift több barátja is látható, többek között Karlie Kloss, Lena Dunham és Selena Gomez. A dalon Kendrick Lamar is közreműködött, aki szintén szerepel a videóban. Akik úgyszint benne voltak az énekesnő barátai közül: Lily Aldridge, Zendaya, Hayley Williams, Gigi Hadid, Ellie Goulding, Hailee Steinfeld, Jessica Alba, Serayah, Martha Hunt, Ellen Pompeo, Mariska Hargitay, Cara Delevigne és Cindy Crawford, akiknek saját nevük és személyiségük is volt.
A Wildest Dreams az ötödik kislemezként lett kiadva 2015. augusztus 31-én.
2015 decemberében a Billboard magazin közölte, hogy az Out of the Woods lesz a hatodik kislemez. A videóklip 2015. december 31-én debütált a New Year's Rockin' Eve-en. A rádiókba 2016. február 5-étől kezdve játsszák.
A New Romantics 2016. február 23-án debütált a rádiókban, mint az album hetedik kislemeze.
Kritikai fogadtatás Az 1989 többségben pozitív kritikákat kapott. A Metacritic-nél 100 pontból 76 pontot szerzett, ami egy egész jó eredmény. A Rolling Stone egyik embere, Rob Sheffield írta: "Nagyon fura, hevesen érzelmes, féktelenül lelkes. Az 1989 pontosan úgy hangzik, mint Taylor Swift, még ha úgy hangzik, mint amit még sosem csinált." A többi kritika is hasonló volt. Spin a 10-ből 7 ponttal jellemezte, az All Music pedig az ötből három csillagot ítélt az albumnak.
Díjak Az 1989 díjat kapott a 2015 MTV Video Music Awards-on a Bad Blood-ért, ami az év videója lett. A legjobb női videó díja pedig a Blank Space-é lett. A 2015-ös Grammy-n az év albuma lett, majd a 2016-oson is, ezzel az első olyan női előadó lett, aki kétszer is megkapta ezt az elismerést. Az legjobb popvokálalbum kategóriában is győzött. A Shake It Off és a Blank Space számok pedig 3 kategóriában is jelölve lettek.
Az album dalai
Helyezések
Heti helyezések Helyezés (2014–2015) ÁllapotBrazíliai albumok (ABPD)3Kínai albumok (Sino Chart)1Görög albumok (IFPI)11Mexikói albumok (AMPROFON)1Orosz albumok (NFPP)7Dél-Afrikai albumok (RISA)7Taiwan albumok (G-Music)2
Év végi helyezések Helyezés (2014) Állapot Ausztrál albumok (ARIA) 2 Belga albumok (Ultratop Flanders) 71 Belgiumi albumok (Ultratop Wallonia) 198 Kanadai albumok (Billboard) 2Német Albumok (Official Top 100)71Ír albumok (IRMA)7 Japán albumok (Oricon) 34Mexikói album helyezés28 Új-Zéland-i album helyezés 3 UK album helyezés 11 US Billboard 200 3
Helyezés (2015) Állapot Ausztrál albumok (ARIA) 3Kanadai albumok (Billboard) 1 Holland albumok (Mega Charts)http://dutchcharts.nl/jaaroverzichten.asp?year=2015&cat=a 35Német albumok (Official Top 100)56Ír albumok (IRMA)7 Japán albumok (Oricon) 30 Mexikói albumok (AMPROFON) 20 Új-Zélandi Albumok(RMNZ) 5 Swiss albumok (Swiss Hitparade)http://www.hitparade.ch/charts/jahreshitparade 47 UK Album helyezés 6 US Billboard 200 1
Jelenlegi helyezés Helyezés Állapot US Billboard 200 64
Minősítések
Kiadás időpontjai
Jegyzetek
Kategória:Taylor Swift-albumok Kategória:2014 nagylemezei Kategória:Grammy-díjas albumok Kategória:Popalbumok Kategória:Minden idők 500 legjobb albuma (Rolling Stone magazin) Kategória:A Billboard 200 lista első helyezettjei Kategória:A UK Albums Chart listavezetői Kategória:American Music Awards-győztes albumok Kategória:Az ausztrál albumlista első helyezettjei