A Sokos Hotel Viru szálloda Észtország fővárosában, Tallinnban. 1972-ben nyitották meg. Napjainkban a finn S Group a tulajdonosa.
Története Finnországból 1965-ben indult újra a kompjárat, amivel külföldiek, elsősorban finnek kezdtek Tallinnba látogatni. Tervezése 1966-ban kezdődött. Henno Sepmann és Mart Port észt építészek tervezték. A belsőépítészeti tervezést Väino Tamm, Vello Asi, Loomet Raudsepp, Taevo Gans és Kirsti Laanemaa végezte. Építését 1969 júliusában kezdte el a finn Repo Oy cég. 1971-ben azonban a cég csődbe ment. A finn kormány presztízsberuházásként kezelte az építési projektet, ezért új kivitelezőt kerestek. Az építkezést végül a Haka Oy cég fejezte be 1972-ben. A sikeres projektet követően finn cégek további építési megbízásokat kaptak a Szovjetunióban.
1972. május 5-én nyitották meg. Átadásakor ez volt az Észt SZSZSK legmagasabb épülete. Első igazgatója Albert Šokman volt. A szállodát a külföldi turistákat kiszolgáló Inturiszt (a Szovjetunió állami utazási ügynöksége) üzemeltette. Az Olümpia szálloda 1980-as megnyitásáig ez volt Tallinn legnagyobb és legmodernebb, a nemzetközi szabványoknak is megfelelő szállodája. Az éttermi választéka és a nyugati italok a hétköznapi emberek számára egyfajta álomnak tűnt. A szovjet állampolgárokat és a külföldi vendégeket távol tartották egymástól, külön emeleteken helyezték el őket, de még a vacsora is eltérő időpontokban volt. A második emeleten található bár (Valuuta Baar) az egyetlen volt az észt területen, amely amerikai dollárt is elfogadott. Hivatalosan tilos volt, de a gyakorlatban jelen volt a prostitúció és a feketepiaci kereskedés is. Mivel az 1984-es olimpiát a szovjet tévében nem közvetítették, ezért a moszkvai elit közül többen a szállodába utaztak, ugyanis Tallinban fogható volt a finn tévéadás.
Tekintettel arra, hogy a szovjet időszakban ez volt Tallinn külföldiek számára fenntartott szállodája, a KGB lehallgatóközpontot működtetett benne. Erre a célra a 23. emelet le volt zárva. A lifteknek a 23. emeletre még gombja sem volt. 1975-re a 23. emeleti rádióterem teljesen felszerelt volt korszerű vevőkvel, felvevő eszközökkel és a KGB moszkvai központjához közvetlen vonalakkal. A tetőn elhelyezett érzékeny antennák lehallgathatták a hajóadásokat a tengeren, és rádióadásokat tudtak felvenni Helsinkiből, amely 80 km-re van. Lehallgatóberendezéssel 60 szobát láttak el, emellett az étterem több asztalába is mikrofont építettek. A KGB 1991 augusztus végén egyetlen éjszaka alatt a titkos anyagokkal együtt elhagyta a szállodát. Miután a szálloda alkalmazottjai bementek az addig lezárt területre, megtalálták a szétszórva otthagyott berendezéseket és a vezetékeket. Hivatalosan azonban csak 1994-ben dokumentálták a rejtett szobákat és felszereléseket.
A szállodát 2003-ban a finn S Group vásárolta meg. Egy átlagos európai szállodává alakult át, modern kényelmi szolgáltatásokkal. Az egykori lehallgató központból 2011-ben KGB-múzeumot alakítottak ki.
A hotelnek olyan világhírű vendégei is voltak, mint Elizabeth Taylor és Neil Armstrong.
Jellemzői A szálloda besorolása szerint 4 csillagos hotel. A 22 emeletes épületben 516 szoba található, ezek közül három lakosztály. Két étteremmel rendelkezik. A Merineitsi az első emeleten, az Amarillo étterem a földszinten található. Emellett bár és konferenciatermekkel rendelkezik. A szálloda a Viru väljak 4. szám alatt található, az Óváros közelében, mintegy 100 m-re a Viru-toronytól és 550 m-re a tallinni Városház tértől. A tallinni kikötőtől fél km-re, a repülőtértől 4 km-re található. Az épületet összekapcsolták a 2004-ben megnyitott Viru Keskus bevásárlóközponttal.
Jegyzetek
Források A Hotel Viru a SkyCraperPage-n
További információk A Hotel Viru honlapja
Kategória:Szállodák Kategória:Tallinn építményei