Prudentius

Aurelius Prudentius Clemens, röviden Prudentius (348 – 405 után) hispániai származású római keresztény költő és császári tisztviselő. A késő ókori keresztény latin költészet egyik legjelentősebb szerzője, aki a klasszikus latin irodalom műfajait, versformáit és retorikai eljárásait bibliai, dogmatikai, erkölcsi és vértanú-tiszteleti témák szolgálatába állította.M. P. Cunningham: „Prudentius”. In: Berard L. Marthaler (főszerk.): New Catholic Encyclopedia. 2. kiadás, 11. köt. Detroit: Gale, 2003, 791–792. o.Gustave Bardy: „Prudence”. In: A. Vacant – E. Mangenot – É. Amann (szerk.): Dictionnaire de théologie catholique. XIII/1. Párizs: Letouzey et Ané, 1936, 1075–1079. hasáb.

Életére vonatkozó ismereteink szinte teljesen saját költeményeiből, mindenekelőtt műveinek 405 körül összeállított gyűjteményéhez írt Praefatio című előszavából származnak. Születési helye, hivatali tisztségeinek pontos jellege és halálának időpontja nem állapítható meg teljes bizonyossággal. A források nem beszélnek pogányságból való megtéréséről; önéletrajzi visszatekintése inkább a világi becsvágytól az aszketikusabb élet és a vallásos költészet felé fordulást mutatja be.Prudentius: Praefatio, 1–45. In: H. J. Thomson (szerk., ford.): Prudentius. I. köt. Loeb Classical Library 387. Cambridge, Massachusetts: Harvard University Press, 1949.

Legismertebb műve, a Psychomachia az erényeket és a bűnöket megszemélyesítő, végigvezetett allegorikus elbeszélés korai és nagy hatású példája. A költemény a középkori irodalomban, kéziratfestészetben és monumentális művészetben is meghatározóvá tette az erények és vétkek harcának képi rendszerét.Marc Mastrangelo: The Roman Self in Late Antiquity: Prudentius and the Poetics of the Soul. Baltimore: Johns Hopkins University Press, 2008.

Élete

Származása és műveltsége

Prudentius 348-ban született Hispania Tarraconensis tartományban. A pontos helyet nem nevezi meg. A kutatás gyakran Calagurrist, a mai Calahorrát tekinti a legvalószínűbb szülőhelynek, de Caesaraugusta, a mai Zaragoza, valamint Tarraco, a mai Tarragona neve is felmerült. Családjáról nem maradt fenn közvetlen adat. A keresztény hitet műveiben magától értetődő örökségként kezeli, és sehol sem ír személyes vallásváltoztatásról; ezért általában keresztény családi háttérrel számolnak.

A tartományi elit tagjaihoz hasonlóan nyelvtani, irodalmi és szónoklattani képzésben részesült, majd jogot tanult. Költészetének klasszikus utalásai és változatos metrumai alapos iskolázottságot tanúsítanak. A műveiben jelen levő jogi és közigazgatási szóhasználat ugyancsak összhangban áll azzal az önéletrajzi közlésével, hogy ügyvédi, majd hivatali pályára lépett.

Közéleti pályája

A Praefatio szerint előbb a törvényszéki szónoklásban próbálta ki magát, később pedig kétszer „nemes városokat” kormányzott. E megfogalmazásból régebbi életrajzai két tartományi kormányzóságra következtettek, de a szöveg nem nevezi meg sem a városokat, sem a tisztségeket, ezért pontos hivatali rangja vitatott. Ezután az uralkodó magasabb méltóságra emelte, és az udvar közelébe rendelte. A császárt rendszerint I. Theodosiusszal azonosítják, a konkrét udvari hivatal azonban nem ismert.

Prudentius közéleti pályája nem állt ellentétben keresztény önazonosságával. Későbbi önvizsgálatában mégis elégtelennek ítélte azokat az évtizedeket, amelyeket a jogi sikereknek, tisztségeknek és társadalmi rangnak szentelt. Az előszó vallomásos hangja a késő ókori keresztény irodalom bűnbánati és alázati nyelvét követi; ezért nem kezelhető egyszerűen egy 392 körül bekövetkezett vallási megtérés életrajzi jegyzőkönyveként.

Visszavonulása és római útja

Ötvenes éveiben fokozatosan visszavonult a közhivataloktól. Költészetében böjtöt, húsételtől való tartózkodást, virrasztást és imádságot említ, irodalmi munkáját pedig Isten dicséretének és korábbi mulasztásai jóvátételének tekinti. A Cathemerinon egyes darabjai arra utalnak, hogy a mindennapi élet ritmusát — az ébredést, az étkezést, az estét és a nyugovóra térés idejét — vallási elmélkedéssel kívánta megszentelni.

A 400-as évek elején Rómába utazott. Az út gyakorlati okát nem ismerjük, de költeményeiből kitűnik, hogy felkereste az apostolok és a vértanúk sírjait, templomokat és emlékhelyeket. A Peristephanon több római tárgyú darabja e tapasztalatok után keletkezhetett. Leírásai a késő 4. és kora 5. századi vértanú-tisztelet, zarándoklatok, szentélyek és képi díszítések fontos, bár költői természetű tanúi.Michael Roberts: Poetry and the Cult of the Martyrs: The Liber Peristephanon of Prudentius. Ann Arbor: University of Michigan Press, 1993.Paula Hershkowitz: Prudentius, Spain, and Late Antique Christianity: Poetry, Visual Culture, and the Cult of Martyrs. Cambridge: Cambridge University Press, 2017.

Prudentius 405 körül rendezte gyűjteménybe műveit, és ekkor írta eléjük az 57. életévére utaló Praefatiót. Ez az utolsó biztosan keltezhető életrajzi adat. Halálának helye és éve ismeretlen; annyi állapítható meg, hogy 405 után halt meg, valószínűleg Hispániában.

Történeti és vallási háttér

Prudentius alkotói korszaka a Római Birodalom vallási intézményeinek gyors átalakulására esett. A 4. század végén a niceai hitvallással összhangban álló kereszténység egyre szorosabban kapcsolódott a császári államhoz, miközben a hagyományos római kultuszok jogi és anyagi támogatása fokozatosan megszűnt. A folyamat nem egyetlen rendelet vagy összecsapás eredménye volt: a birodalmi politika, a senatori hagyományok, a helyi vallásgyakorlat és a különböző keresztény irányzatok egyaránt alakították.Hermann Tränkle (szerk., ford.): Prudentius: Contra Symmachum – Gegen Symmachus. Fontes Christiani 85. Turnhout: Brepols, 2008.

E viták jelképes ügyévé vált a Győzelem oltára, amely a senatus üléstermében állt. Gratianus 382-ben eltávolíttatta az oltárt és megvonta a hagyományos kultuszok egyes állami juttatásait. Symmachus, Róma városának praefectusa 384-ben beadványban kérte II. Valentinianustól az oltár visszaállítását és a korábbi támogatások helyreállítását. Ambrus milánói püspök két levélben válaszolt érveire, és a császár elutasította a kérelmet.

Prudentius két könyvből álló Contra Symmachum című költeménye nem közvetlenül a 384-es beadvány után, hanem valószínűleg 402–403 körül készült. A költő ezért egy már évtizedekkel korábbi vitát emelt szélesebb történetfilozófiai és vallási összefüggésbe. Első könyve a római többistenhit és áldozati kultusz bírálata, a második Symmachus érveinek részletes cáfolata. Prudentius több ponton Ambrus gondolatmenetét követi, de a vitát saját római hazafiságával kapcsolja össze.

Felfogásában a kereszténység nem Róma történeti küldetésének megsemmisítése, hanem annak beteljesítése. A birodalom törvényei és intézményei szerinte különböző népeket fogtak össze egy közösséggé, a keresztény hit pedig e politikai egységnek egyetemesebb erkölcsi irányt adhatott. A mű ezért egyszerre hitvita, a keresztény császárság eszmei igazolása és a római múlt újraértelmezése. Prudentius ugyanakkor nem fogadta el kritikátlanul a római hagyomány minden elemét: különösen élesen ítélte el a gladiátorjátékokat.

Költészete

Klasszikus formák keresztény tartalommal

Prudentius a klasszikus római költészet örökösének tekintette magát. Szókincsének, képeinek és fordulatainak fontos előzménye Vergilius, Horatius, Lucretius és Juvenalis, de műveiben nem egyszerű utánzásról van szó. Az eposz, a lírai óda, a tanköltemény, a himnusz és a költői invectiva formáit úgy alakította át, hogy azok a Szentírás történeteit, a keresztény tanítást és az erkölcsi életet fejezzék ki.

A Cathemerinon darabjaiban például az ambrosiánus jambikus dimeter mellett horatiusi eredetű strófaszerkezeteket is alkalmazott. A hexameteres művekben a vergiliusi eposz nyelvét a lelki küzdelem, a teremtés jósága, Krisztus istensége vagy Róma vallási átalakulása kapta meg tárgyául. Ezzel hozzájárult ahhoz, hogy a klasszikus műveltség nyelve a keresztény latin irodalom egyik tartós kifejezőeszközévé váljon.Gerard O’Daly: Days Linked by Song: Prudentius’ Cathemerinon. Oxford: Oxford University Press, 2012.

Nyelv és ábrázolásmód

Verselése tudatosan változatos. A hosszú, retorikailag kibontott mondatok mellett tömör kijelentéseket is használ; képeit gyakran a természetből, a Szentírásból és a vértanúk hagyományaiból meríti. Különösen erős a jelenetek vizuális megformálásában: Péter tagadását, Heródes dühét, a betlehemi gyermekek vértanúságát, Lőrinc kivégzését vagy a lelki harc allegorikus összecsapásait drámai részletességgel jeleníti meg.

A testi szenvedés és az erőszak részletező ábrázolása a Peristephanon és a Psychomachia feltűnő vonása. Ezt a régebbi ízléskritika gyakran terjengősnek vagy túlzónak minősítette. Az újabb értelmezések inkább a művek előadási, áhítati és képi környezetét vizsgálják: a vértanú története nem pusztán elbeszélés, hanem a kultuszhelyhez, az ünnephez, a hallgatóság emlékezetéhez és a győzelmet kifejező késő római képi nyelvhez kapcsolódott.

Műveit többnyire lírai, didaktikus és polemikus csoportba sorolják, de e műfajok gyakran átfedik egymást. A himnusz tanít, a tanköltemény imádságba fordul, a hitvitázó vers pedig történelmi elbeszéléssel és látomásos képekkel érvel.

Művei

Liber Cathemerinon

A Liber Cathemerinon („A napszakok könyve”) tizenkét hosszabb himnuszból áll. Az első hat a nap és a keresztény háztartás ismétlődő alkalmaihoz kapcsolódik: a kakasszóhoz, a reggelhez, az étkezés előtti és utáni imához, a lámpagyújtáshoz és az elalváshoz. A következő darabok a böjtről, Krisztusról, a halálról és feltámadásról, valamint karácsony és vízkereszt ünnepéről szólnak.

A ciklus nem azonos egy későbbi breviárium szabályos zsolozsmarendjével. Inkább a művelt keresztény háztartás és az egyéni áhítat idejét rendezi költői egésszé. A napszakok változása teológiai jelentést kap: a sötétségből felkelő fény Krisztus és a kegyelem jelképe, az étkezés a teremtett javakért mondott hála alkalma, az alvás pedig a halál és a feltámadás képét idézi.

A gyűjtemény egyes részletei később önálló himnuszokként kerültek a nyugati liturgikus hagyományba. Ilyen eredetű többek között a Corde natus ex Parentis, a Quicumque Christum quaeritis, az O sola magnarum urbium és a Salvete, flores martyrum. A római és a mozarab rítus különböző korszakokban eltérő részleteket és átdolgozott szövegváltozatokat használt.

Liber Peristephanon

A Liber Peristephanon („A vértanúk koronáiról”) tizennégy, különböző terjedelmű és metrumú költeményt foglal magában. Hispániai és római vértanúkat ünnepel, köztük Emeteriust és Chelidoniust, Eulaliát, Vincét, Fructuosust és diakónusait, Lőrincet, Cipriánt, Ágnest, továbbá Pétert és Pált. A Romanusról szóló hosszú költeményt a kézirati hagyomány rendszerint a ciklus tizedik darabjaként közli, de eredeti helye vitatott.

A versek nem egységes formájú életrajzok. Elbeszélik a kihallgatást és a kivégzést, megjelenítik a sírt, a bazilikát vagy a helyi ünnepet, és a vértanú győzelmét a jelen idejű közösségi kultuszhoz kapcsolják. Több költemény feltehetően ünnepi felolvasásra vagy éneklésre készült, mások egy zarándok vagy szemlélő megszólalását utánozzák.

A Peristephanon történeti forrásként óvatosan használható. Prudentius korábbi vértanúaktákból, helyi hagyományokból, feliratokból, épületekből és képekből merített, de anyagát a késő ókori költői és hagiográfiai műfaj szabályai szerint formálta. Értéke ezért nem csupán az eseménytörténetben, hanem a 4–5. századi vértanú-tisztelet, közösségi emlékezet és keresztény látványkultúra megismerésében is rejlik.

Apotheosis és Hamartigenia