Az Újasszír Birodalom i. e. 911 és i. e. 612 között fennálló vaskori állam volt az ókori Mezopotámia területén. Az asszírok az i. e. 10. századra konszolidálták azokat a területeket, amelyek a bronzkor végén a középasszír uralkodó, I. Tukulti-Ninurta (i. e. 1244–1208) uralma alatt álltak. Ekkor a legfontosabb cél a Földközi-tenger és Anatólia felé vezető kereskedelmi útvonalak ellenőrzése és az arámi törzsek visszaszorítása volt, amelyek folyamatosan beszivárogtak az asszír területekre. Az első uralkodó, aki a hagyományos határokon túl vezette seregét, II. Assur-nászir-apli volt.
III. Sulmánu-asarídu uralkodását minden téren az intenzív katonai tevékenység jellemezte. III. Tukulti-apil-ésarra drasztikus reformokat foganatosított és jelentős katonai sikereket ért el. V. Sulmánu-asarídu több fontos közigazgatási újítást vezetett be, megszüntette az Assur és Harrán (Szín holdisten kultuszközpontja) szent városai által birtokolt kiváltságokat. Uralkodása végén lázadás robbant ki, és II. Sarrukín szerezte meg a hatalmat. II. Sarukkín idejében Asszíria már nagyhatalom volt, túl egy komoly belső válságon, amelyet az okozott, hogy a közigazgatási struktúrák nem boldogultak az egyes udvari tisztviselők által megszerzett túlzott befolyással. Az ő idejében kezdődött az Újasszír Birodalom legvirágzóbb korszaka, hadjáratait a birodalmi közigazgatás újjászervezése és központosítása kísérte, amit nagyarányú deportálások és az erőteljes gyarmatosítás eszközével valósított meg. Mai hírnevét azonban az új királyi székhely, Dúr-Sarrukín építkezési munkálatainak köszönheti.
II. Sarukkín csatában halt meg, ami abban a korban az istenek dühének jele volt, ezért utóda, Szín-ahhé-eríba elhagyta a fővárost, és nekilátott, hogy újjáépítse Ninivét, amely ezután a birodalom fővárosává vált. Itt az asszír történelem talán leggrandiózusabb építkezési és várostervezési programját valósította meg, teljesen átformálva Istár szent városát. Uralkodása alatt a fő stratégiai célpont Babilon volt. Az asszírok által kinevezett uralkodók, valamint az elámiak által támogatott helyi uralkodók közötti folytonos összetűzések miatt Szín-ahhé-eriba úgy döntött, hogy komolyabban beavatkozik, és miután a koronaherceget elrabolták és megölték, lerombolta a várost. Később egy palotaforradalomnak esett áldozatul, amelyet egyik fia szervezett, akit testvére, a jövendő uralkodó, Assur-ah-iddína miatt kizártak a hatalomból. Assur-ah-iddína terjeszkedő politikát folytatott és újjáépítette Babilont. Seregeit egészen Egyiptomig vezette, és az egyik hadjárat során vesztette életét. A trónt ezután a leghíresebb asszír király, Assur-bán-apli szerezte meg, aki közel 40 évig uralkodott. Az ő megbízásából készültek a birodalom legszebb művészeti alkotásai, és óriási könyvtárat gyűjtött össze. Halála után azonban a birodalom nem egészen két évtized alatt teljesen összeomlott.
Kezdetek Az ókori Közel-Kelet történetét az i. e. 1. évezred elejétől az i. e. 7. század végéig az Újasszír Birodalom uralta. Katonai erejét felhasználva fokozatosan terjesztette ki fennhatóságát Irán nyugati részétől a Földközi-tengerig, Anatóliától Egyiptomig meghatározva a térség politikáját és gazdasági életét. A birodalomnak ezt a fejlődését az tette lehetővé, hogy tehetséges és energikus uralkodók váltották egymást a birodalom trónján, akik az államszervezési feladatok mellett hódító hadjáratokat vezettek. A birodalom fejlődése nem volt folyamatos és töretlen, és csak az i. e. 8. század közepétől jellemezte tudatos és szisztematikus államszervezés. Az Újasszír Birodalom története két fő részre osztható, az első szakaszban (i. e. 934–745) érvényesítették a közép-asszír korszakból származó felső-mezopotámiai területi igényeiket, a második szakaszban (i. e. 745–610) óriási területeket foglaltak el a Perzsa-öböl térségétől a törökországi Kommagénéig. Az i. e. 12. és az i. e. 10. század zavaros viszonyai miatt az asszíroknak fel kellett adniuk Szíria északkeleti részét, amelyet a közép-asszír korban foglaltak el. Az itt létrehozott adminisztratív központok azonban megmaradtak, és a helyi asszír-barát uralkodók is a helyükön maradtak. Függetlenségük mértéke nem tisztázott, az is lehetséges, hogy az asszírok ezeken a területeken elvesztették minden hatalmukat. A vidéket az arámiak uralták, akik egyes városokban is befolyást szereztek. Az asszírok által folyamatosan uralt terület körülbelül 21 ezer négyzetkilométer volt a Tigris folyótól keletre Assur és Ninive városával. 240. old.
Az i. e. 10. század utolsó harmadában a helyzet megváltozott amikor az asszírok megkezdték szabályos időközönkénti hadjárataikat először nyugat felé, hogy visszafoglalják korábbi földjeiket az arámiaktól. Az elfoglalt területeket ezután benépesítették, és a városokat adminisztrációs központokká fejlesztették ahonnan a régiót kormányozták. Fejlesztették az infrastruktúrát is, a Hábúr folyó mellett csatornákat építettek, ezzel lehetővé tették az áruszállítást, valamint rendbe hozták a közép-asszír korban épített úthálózatot, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsenek az anyaországgal.
Asszíria felemelkedésében az az igazán figyelemre méltó, hogy vele egy időben a Közel-Kelet többi térsége ekkor még nem lábalt ki az i. e. 1000 körüli, a bronzkorból a vaskorba való átmenettel együtt járó demográfiai és gazdasági visszaesésből, 49. old. az úgynevezett arámi sötét korból. Az, hogy a korai újasszír uralkodók nagy létszámú hadsereget tudtak toborozni a hódító hadjáratokhoz, majd a meghódított területeken is asszírokat telepítettek le, arra utal, hogy az országban ekkor nagyon erős népességnövekedés történt, miközben az arámi vándorlás szétzilálta a korábbi hatalmi centrumokat, apró királyságok és fejedelemségek jöttek létre, elsősorban az újhettita királyságok. Az uralkodók felismerték, hogy határaik védelmében folyamatosan expedíciókat kell szervezniük az északi és a keleti hegyvidékeken, valamint Észak-Mezopotámián át az Eufrátesz folyóig és még azon is túl. II. Assur-dán A legkorábbi újasszír királyok olyan területekre vezettek hadjáratokat, amelyeket elődeik egyszer már elfoglaltak, ezért a helyi uralkodókat az asszír uralom ellen lázadóknak tekintették. Ekkor a hadjáratok még nem mindig voltak a szó szoros értelmében hadjáratok, sokszor csak felvonulások, erődemonstrációk, 222. old és a birodalomhoz csatolt területeken általában kormányzóként meghagyták a korábbi uralkodókat. II. Assur-dán (i. e. 935 – 912) uralkodása alatt már felismerhetőek az asszír katonai tevékenység jellegzetes vonásai. Nagy figyelmet fordított az északi területekre, ahol a hegyes vidék nehézzé tette az uralom fenntartását, viszont közel feküdt az asszír hátországhoz, és itt voltak a fontos útvonalak is a nélkülözhetetlen fémlelőhelyekhez. Nyugaton az arámiak ellen hadakozott, keleten pedig a Zagrosz-hegység egy része volt döntő fontosságú a biztonság és a karavánutak ellenőrzése szempontjából. Assur-dán fektette le azokat az alapvető stratégiai és ideológiai eszméket, amelyeket az utána következő uralkodók részletesen kidolgoztak. II. Adad-nirári thumb|250px|Asszíria II. Adad-nirári uralkodásának végén A folyamatos, több irányból érkező arámi betörések és az asszír hadjáratok ellenére az asszír anyaország gyakorlatilag érintetlen maradt, befolyása az i. e. 10. század végén kezdett el növekedni II. Adad-nirári (i. e. 911 – 891) uralma alatt, aki elfoglalta Kathmuit, Naszibinát (mai Nisibis) és Hanigalbatot, megszerezve ezzel a Hábúr-régiót. 159. old. A győzelmek hatalmas mennyiségű hadizsákmányt jelentettek Asszíriának. Többször is ugyanazokra a területekre vezetett hadjáratot, amelyeket apja már korábban megtámadott. 224. old.
Hadjáratainak új iránya Babilónia felé vezetett, ám betörései nem okoztak komoly károkat. A Tigristől keletre és az Eufrátesz mentén határőrállomásokat hozott létre, és békeszerződést kötött az Eufrátesz mellett fekvő államokkal. I. e. 891-ben Asszíria és Babilónia körülbelül nyolcvan évig tartó békét kötött, amit dinasztikus házasságokkal erősítettek meg. (Az uralkodók egymás lányait vették feleségül). 225. old. II. Adad-nirári alatt gyakoriak voltak a gyors hadmozdulatok, amiből az következik, hogy hatékony ellátóhálózatot fejlesztettek ki. A meghódított területekre kivetett adót az úton lévő hadsereg ellátására használták fel. Uralma alatt igyekeztek minél több földet művelés alá vonni, és a gazdasági fellendülés is elősegítette a későbbi katonai sikereket. II. Tukulti-Ninurta II. Adad-nírári fia, II. Tukulti-Ninurta (i. e. 890 – 884) keletre és északnyugatra indított hadjárataival megerősítette elődje sikereit, és megnyitotta a fő útvonalat északnyugatra Kis-Ázsia irányába. I. e. 885-ben déli irányba indult el (feltételezhetően a babilóniai uralkodó beleegyezésével, mivel az ellenőrzése alatt álló területekről Asszíria nem kapott adót), majd az Eufrátesz és a Hábúr mentén visszatért Asszíriába. Nem növelte meg a birodalmat viszont érdekes leírást hagyott az utókorra arról a hadjáratról, amikor a fővárosból, Assurból kiindulva bejárta Asszíria területeit. Ez egy erődemonstráció volt, amely során szemlét tartott az alávetett államok fölött, és ellátmányt gyűjtött a hadsereg részére az utak mellett létesített ellátópontokról. A beszámolóból kiderül, hogy ebben az időben mennyire szűkek voltak Asszíria határai. 122. old. A hadjárat során nagy mennyiségű gabonát, szalmát, vasat, bronzot, ónt, ezüstöt, lovakat és öszvéreket zsákmányoltak, valamint számos hadifoglyot ejtettek.
Az Újasszír Birodalom alapjait ezután két egymást követő uralkodó II. Assur-nászir-apli és III. Sulmánu-asarídu rakta le mintegy hatvan év alatt. Ekkorra az asszírok által uralt terület a Zagrosz-hegységtől az Eufráteszig, és a Taurus-hegység lábától a babilóniai határig terjedt. Ezután ez a térség vált a távolabbi hadjáratok kiinduló pontjává. A korábban is komoly problémát okozó arámi törzsek betörései tovább fokozódtak, és amikor II. Assur-nászir-apli és III. Sulmánu-asaridu visszaszerezte a Közép Asszír Birodalom korábbi területeit, makacs arámi ellenállással találta szemben magát. Ez először a mai Diyarbakır körül összpontosult, majd később Damaszkusz lett a szervezője.
II. Assur-nászir-apli 250px|right|thumb|II. Assur-nászir-apli alabástrom sztéléje, London, British Museum
II. Assur-nászir-apli uralkodásának elején minden irányba, de legfőképp nyugatra, szíriai és levantei területekre vezetett hadjáratokat, ahol a kis helyi államok nem fejtettek ki erős ellenállást. Összesen tizennégy hadjáratot vezetett, csapatai sosem járták be kétszer ugyanazt az útvonalat, csak ha valahol lázadás tört ki. Az uralkodó nyugaton védelmet nyújtó ütközőállamok gyűrűjét építette ki. I. e. 887-ben elérte a Libanoni-hegységet és a Földközi-tengert. A hadjárat célja elsősorban nem a hódítás volt, hanem az asszír befolyás határának kijelölése, 160. old. viszont a levantei államok és Asszíria között a viszony kiegyensúlyozatlan maradt, mert Asszíria hatalma és brutális harcmodora állandó fenyegetést jelentett. Az uralkodó nagyszabású építkezésekbe kezdett a területen, erődök sorát hozta létre, hogy nyomatékosítsa az asszír jelenlétet.
A szomszédos államok meghódítása a következő sémát követte: először az asszírok ajándékokat kaptak a városállamok uralkodóitól, akik vazallusokká váltak. Később ha az adót nem fizették rendesen, ez asszír katonai akciót jelentett, amelyet biztos vereség követett. Ezek után egy asszírbarát helyi uralkodót neveztek ki, vagy az országot Asszíriához csatolták, és kormányzót neveztek ki az irányítására. Amikor egy területet provinciává alakítottak, bármilyen messze is feküdt a birodalom központjától, „Assur földjének” részévé vált, lakossága asszír alattvaló lett. A deportálások és az asszír adminisztráció, építészet, valamint a hagyományok meghonosítása a korábban kulturálisan elkülönülő térségeket uniformizálni kezdte, olyan szinten, hogy az anyaországtól távol eső észak-szíriai Harrán vált a birodalom utolsó fővárosává Ninive i. e. 612-es bukása után. 51. old.