Hermann Löns (Culm, 1866. augusztus 29. – Loivre, Reims közelében, 1914. szeptember 26.) német író, költő és újságíró.
Életrajza
Friedrich Wilhelm Löns (1832–1908) tanár és Klara Cramer (1844–1896) fiaként született Kulmban 1866-ban. Deutsch-Kronában nőtt fel, majd a család 1884-ben visszaköltözött Vesztfáliába, mivel apja Münsterben talált munkát. 1886-ban érettségizett, majd apja kívánságra orvostudományt hallgatott a münsteri egyetemen. 1887-től a greifswaldi egyetemen tanult, majd 1888 novemberében Göttingenbe ment, később visszatért Münsterbe. 1891 őszén otthagyta az egyetemet és az újságírói pályát választotta. A kaiserslauterni Pfälzische Presse munkatársa lett. Később a Reußische Volkszeitungnál dolgozott, ám alkoholizmusa miatt onnan három hét után elbocsátották. Ezután a Hannoveraner Anzeiger tudósítója lett. Első írói sikerét 1906-ban a Mein braunes Buch-hal aratta. Ezután több regényt is írt, az egyik legsikeresebb az 1910-ben kiadott Der Wehrwolf volt. Az első világháborúban önként jelentkezett katonai szolgálatra, ám először gyenge fizikuma miatt elutasították. Végül mégis felvételt nyert a hadseregbe és 1914. szeptember 26-án Loivre-nál vesztette életét.
Hermann Löns költő hagyatéka Walsrode helytörténeti múzeumában található.
Művei bélyegkép|jobbra|Bronzszobra Walsrodéban (2006) Próza Mein grünes Buch (1901) Mein braunes Buch (1907) Der letzte Hansbur (1909) Dahinten in der Heide (1909) Mümmelmann (1909) Der Wehrwolf (1910) Das zweite Gesicht (1911) Der zweckmäßige Meyer (1911) Kraut und Lot (1911) Da draußen vor dem Tore (1911) Haidbilder (1912) Auf der Wildbahn (1912) Mein buntes Buch (1913) Goldhals (1914) Widu (1917) Die Häuser von Ohlenhof (1917) Aus Wald und Heide (1920) Aus Forst und Flur.
Költemények Mein goldenes Buch (1901) Mein blaues Buch (1909) Der kleine Rosengarten (1911) Junglaub Erwartung Das Scheiden
Magyarul
Az ordas; ford. Turóczi József; Genius, Bp., 1922 (A regényírás művészei) A két arc; ford. Várkonyi Titusz; Genius, Bp., 1922 (A regényírás művészei) A második arc; ford. Farkas Zoltán; Franklin, Bp., 1923 (Külföldi regényírók)
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Német írók Kategória:1866-ban született személyek Kategória:1914-ben elhunyt személyek Kategória:Német újságírók Kategória:Német költők