Csúai japán császár (仲哀天皇;Hepburn-átírással: Chúai tennó) más néven Taraszi Nakacuhiko no Szumeramikoto Japán tizennegyedik császára a hagyományos öröklési sorrend szerint. Uralkodásának ideje 192-től 200-ig tartott. Ő az első császár, aki a korábbi uralkodónak Szeimu császáranak nem a fia, hanem az unokaöccse volt.
Élete Chúai a történészek szerint „mitikus uralkodó”, aki akár létezhetett is, de életéről igen keveset tudunk. Igazolásához vagy tanulmányozásához nem áll rendelkezésre elegendő információ. A huszonkilencedik császár Kinmei császár uralkodása (509–571) az első, amelyet a korabeli történettudomány igazolni tud. Habár a korábbi császárok neve és uralkodásának ideje általánosan elfogadott, „hagyományosan” igazolni mégis csak a Jamato uralkodóház ötvenedik uralkodójának Kanmu császárnak uralkodása idején (737–806) sikerült.
Nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a tennó megnevezést már Csúai korában is használták. A mai Japánnak egy kis területén élő nemzetséget irányíthatott, mint törzsfőnök vagy nemzetségvezető. A Chúai Tennó nevet halála után kapta.
A Kodzsiki és Nihonsoki szerint Ódzsin császár apja volt. Régészeti bizonyítékok alapján Ódzsinról úgy hiszik, hogy valóban élt, de életrajza hiányos.
Kapcsolódó szócikkek Japán császárainak listája Tennó Japán Kodzsiki Nihonsoki Hacsiman
Jegyzetek
Források
Aston, William George. (1896). Nihongi: Chronicles of Japan from the Earliest Times to A.D. 697. London: Kegan Paul, Trench, Trubner Brown, Delmer M. and Ichirō Ishida, eds. (1979). Gukanshō: The Future and the Past. Berkeley: University of California Press Chamberlain, Basil Hall. (1920). The Kojiki. Read before the Asiatic Society of Japan on April 12, May 10, and June 21, 1882; reprinted, May, 1919 Ponsonby-Fane, Richard Arthur Brabazon. (1959). The Imperial House of Japan. Kyoto: Ponsonby Memorial Society Titsingh, Isaac. (1834). Nihon Ōdai Ichiran; ou, Annales des empereurs du Japon. Paris: Royal Asiatic Society, Oriental Translation Fund of Great Britain and Ireland Varley, H. Paul. (1980). Jinnō Shōtōki: A Chronicle of Gods and Sovereigns. New York: Columbia University Press
Fordítás
Kategória:Japán uralkodók Kategória:A 140-es években született személyek Kategória:200-ban elhunyt személyek