Kóan császár (孝安天皇, Hepburn átírással Kōan-tennō), más néven Jamatotarasihikokuniosihito no Mikoto, Japán hatodik császára volt a hagyományos öröklési rend szerint.

Életének és uralkodásának pontos dátumait homály fedi. A hagyomány szerint i. e. 392 és 291 között uralkodott.

Élete Manapság a történészek kétségbe vonják az első kilenc japán császár létezését. Többek szerint Szuizei leszármazottja Szuidzsin lehetett az első, aki valóban élt és uralkodott. Az ő későbbi generációk által adott posztumusz neve lett Kóan tennó.

Kóant a történészek "legendás császárként" jellemzik, életéről csekély mennyiségű forrás áll rendelkezésünkre. Kinmei, a 29. császár (i. sz. 509 k.-571) az első, akinek nevéhez a modern történetírás konkrét évszámokat rendel, noha a korai császárok hagyományosan elfogadott neveit és a velük kapcsolatos évszámokat Kanmu császár (737-806; a Jamato dinasztia 50. uralkodója) uralmáig nem ismerték el.

A Kodzsikiben és a Nihonsokiban mindössze a neve és származása kerül említésre. Úgy tartják, Kósó császár és Joszotarasi no hime (Okicujoszo lánya, az Ovari őse) gyermekeként jött a világra. Kóant a japánok hagyományosan elismerik, mint császárt, ezt bizonyítandó egy miszaszagit, azaz sintó szentélyt is fenntartanak a tiszteletére, annak ellenére, hogy semmi konkrét bizonyíték nem került elő, ami azt igazolná, hogy létező uralkodóról van szó. Kóant úgy ismerik, mint az ötödik olyan császárt akinek nevéhez konkrét legendák nem fűződnek. Összesen nyolc ilyen császárról van tudomásunk (欠史八代, Kessi-hacsidai).

Dzsien (1155-1225; költő, buddhista szerzetes) írásai szerint Kósó császár második fia volt, és Akicusima no miya palotájából, a később Jamato provinciaként ismert Muroban uralkodott.

Kóan császár posztumusz nevet visel, mely minden kétséget kizáróan kínai eredetű és buddhista vonatkozású. Ebből arra következtethetünk, hogy e név használata évszázadokkal a császár vélt uralkodása után lépett életbe, körülbelül a Kodzsiki, a Yamato dinasztia legendás eredettörténetének keletkezése idején.

Kóan sírjának pontos helye nem ismert, de tiszteletére egy miszaszagit, azaz shinto emlékhelyet tartanak fenn Narában.

A Császári Udvartartási Hivatal Kóan mauzóleumaként jegyzi a helyet, korábban a Tamate no oka no e no miszaszagi nevet viselte.

jobbra|bélyegkép|120x120px|Japán császári címere — stilizált krizantém

Házastársak és gyermekek Császárné: Osihime (押媛), Amatarasikuniosihito (天足彦国押人命) lánya Ókibi no Morosusumi herceg (大吉備諸進命) Ójamatonekohikofutoni herceg (大日本根子彦太瓊尊) későbbi Kórei császár

Kapcsolódó cikkek Japán császárok listája

Jegyzetek

Források Aston, William George. (1896). Nihongi: Chronicles of Japan from the Earliest Times to A.D. 697. London: Kegan Paul, Trench, Trubner. OCLC 448337491 Brown, Delmer M. and Ichirō Ishida, eds. (1979). Gukanshō: The Future and the Past. Berkeley: University of California Press. ISBN 978-0-520-03460-0; OCLC 251325323 Chamberlain, Basil Hall. (1920). The Kojiki. Read before the Asiatic Society of Japan on April 12, May 10, and June 21, 1882; reprinted, May, 1919. OCLC 1882339 Nussbaum, Louis-Frédéric and Käthe Roth. (2005). Japan encyclopedia. Cambridge: Harvard University Press. ISBN 978-0-674-01753-5; OCLC 58053128 Ponsonby-Fane, Richard Arthur Brabazon. (1959). The Imperial House of Japan. Kyoto: Ponsonby Memorial Society. OCLC 194887 Titsingh, Isaac. (1834). Nihon Ōdai Ichiran; ou, Annales des empereurs du Japon. Paris: Royal Asiatic Society, Oriental Translation Fund of Great Britain and Ireland. OCLC 5850691 Varley, H. Paul. (1980). Jinnō Shōtōki: A Chronicle of Gods and Sovereigns. New York: Columbia University Press. ISBN 978-0-231-04940-5; OCLC 59145842

Fordítás

Kategória:Japán uralkodók Kategória:Az i. e. 390-es években született személyek Kategória:Az i. e. 290-es években elhunyt személyek