Norman Nato (Cannes, 1992. július 8. –) francia autóversenyző.
Pályafutása 1997-ben, 7 évesen kezdett gokartozni egészen 2009-ig. 2010-ben bemutatkozott a Formula–4 Eurocup 1.6-ban, ahol Stoffel Vandoorne mögött a második helyen végzett.
Formula Renault 2011-ben az Eurocup Formula Renault 2.0 sorozatban indult az R-Ace GP csapattal, a nürburgringi és a barcelonai fordulókon dobogóra állhatott. A következő szezonra csapatot váltott, és a bajnokság negyedik helyén végzett spái győzelmével. Eközben a Formula Renault 2.0 Alps szériában is versenyzett, ahol az egész évben harcban volt a bajnoki címért, de végül Danyiil Kvjat mögött második lett.
2013 és 2014 között a Formula Renault 3.5-ben versenyzett a DAMS csapatnál. Kevin Magnussen csapattársaként többször is pontot szerzett, a bajnokságot a 13. helyen zárta. A következő évre maradt a csapatnál, de új csapattársa Carlos Sainz lett. Monacóban a pole-ból indulva és a leggyorsabb kört megfuta nyerte meg a versenyt, valamint a hungaroringi második versenyen is diadalmaskodni tudott.
GP2 2015-re a GP2-be szerződött az Arden International csapattal. Négyszer fejezte be a verseny pontszerző helyen, sőt az olasz főversenyen megfutotta a verseny leggyorsabb körét. Ez a teljesítmény meggyőzte a Racing Engineering csapatot és a 2016-os szezonra Alexander Rossi helyére szerződtették. Rögtön az első versenyén megszerezte első győzelmét az új csapatával, Monacóban a főversenyen éppen csak második lett Markelov mögött az orosz taktikájának köszönhetően. Az év nagy részében pontokat szerzett, Monzában a sprintversenyen ismét nyerni tudott. Az összetettbeli ötödik helyezése azonban nem győzte meg a csapatot, így kénytelen volt visszatérni régi csapatához.
Formula–2 A Formula–2 új érájának első versenyén is esélyes volt a győzelemre, de itt is Markelov akadályozta meg benne. Az előző évihez képest gyengébb autóval is képes volt a többszöri pontszerzésben. Bakuban meglepetésre megnyerte a sprintversenyt és Silverstone-ban is dobogóra tudott állni.
Formula–E 2018-ra bejelentették, hogy Nato csatlakozik a Venturi csapatához teszt- és fejlesztőpilótaként. Többek között vezette a csapat egyik autóját az egyik szezon előtti teszten Valenciában, valamint Marrákesben a szabadedzésen és a 10. helyet érte el.
A 2019–20-as évadban ismét tartalékosi szerepkört kapott.
2020 októberében bejelentették, hogy teljes állású pilótaként szerepel a már világbajnoki státuszt kapó bajnokságban a 2020–21-es évadban Edoardo Mortara csapattársaként, Felipe Massát váltva. A rijádi dupla fordulós debütálásán nem ért be pontszerző helyeken. A római második versenyen 3. lett, de túlzott mértékű energiafogyasztás miatt kizárták a végeredményből. Két hétvégével később Valenciában ismét az első három között zárt, azonban egy 5 másodperces időbüntetés miatt az 5. helyre került vissza. A legutolsó ePrix-en, Berlinben domináns teljesítménnyel győzedelmeskedett. Ezzel a harmadik pilóta lett, aki futamot nyert újonc évében. Az összetettben ugyan csak a 18. lett 54 egységgel, viszont így is a Venturi történetének legjobb újonc versenyzője lett.
2021. szeptember 15-én kiderült, hogy a 2016–17-es kiírás bajnoka, Lucas di Grassi veszi át a helyét és távozott az istállótól. 2021–22-re a Jaguar Racing tesztpilótája lett, Tom Dillmannal együtt.
Sportautózás 2018-ra aláírt a korábbi GP2-es csapatához, a Racing Engineeringhez az európai Le Mans-szériában. A 2019-es évre átigazolt a G-Drive Racinghez, ahol a második versenyhétvégét követően lecserélték és Jean-Éric Vergnet ültették be a helyére.
2018-ban még indult a Le Mans-i 24 órás versenyen az orosz SMP Racing csapatával az LMP2-ben. A versenyt 345 kör megtétele után, összetettben a 14., kategóriában pedig 10. helyen ért célba. Rajthoz állt ugyanebben az évben a Petit Le Mans-on is, ahol a 11. helyen végzett Tequila Patron ESM-mel.
2019-ben csatlakozott az első Le Mans-át teljesítő RLR MSport/ Tower Events csapatához ismét az LMP2-es géposztályban. A verseny vége előtt nem sokkal műszaki hiba miatt nem teljesítették az utolsó kört.
A Rebellion Racing 2018 augusztusában bejelentette, hogy Nato a csapat versenyzője lesz a 2019–20-as Hosszútávú-világbajnoki szezonban az LMP1-ben. Az idény harmadik állomásán történelmet írt csapattársaival együtt, ugyanis az első olyan privát csapat lettek, amely legyőzte a gyári Toyotát versenykörülmények között. A Lon Star Le Mans-t is dominálták a COTA pályán. A 2020-as Le Mans-i 24 óráson összetett második helyüket követően a Rebellion korábban távozott a szériából és nem utaztak el a bahreini zárófordulóra sem.
2021-ben a TDS technikai eszközeit használó svájci Realteam Racingnél kapott ülést Loïc Duval és a csapatalapító Esteban Garcia mellé az LMP2-ben. 2022-re a belga Team WRT-vel közösen indították el a projektet.
Eredményei
Teljes Formula Renault 3.5 eredménylistája
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Helyezés Pont 2013 DAMS MNZ110 MNZ26 ALC15 ALC220 MON1Ki SPA115 SPA215 MSC113 MSC210 RBR1Ki RBR210 HUN115 HUN211 LEC118 LEC29 CAT1Ki CAT25 13. 33 2014 DAMS MNZ115 MNZ211 ALC111 ALC210 MON11 SPA15 SPA25 MSC117 MSC216 NÜR112 NÜR26 HUN18 HUN21 LEC110 LEC2Ki JER18 JER210 7. 89
Teljes GP2-es eredménylistája
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 Helyezés Pont 2015 Arden International BHRFEAKi BHRSPR16 ESPFEA8 ESPSPR7 MONFEA18 MONSPR21 AUTFEA20 AUTSPR13 GBRFEA18 GBRSPR23 HUNFEA11 HUNSPR6 BELFEAKi BELSPR20 ITAFEA6 ITASPRKi RUSFEA12 RUSSPR9 BHRFEA24 BHRFEA10 UAEFEAKi UAEFEAT 18. 20 2016 Racing Engineering ESPFEA1 ESPSPR16 MONFEA2 MONSPR6 EURFEAKi EURSPRKi AUTFEA7 AUTSPR12 GBRFEA7 GBRSPR22† HUNFEA7 HUNSPR3 GERFEAKi GERSPR18 BELFEAKi BELSPR8 ITAFEA5 ITASPR1 MALFEA3 MALSPRKi UAEFEA6 UAESPR5 5. 136
Teljes FIA Formula–2-es eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 Helyezés Pont 2017 Pertamina Arden BHRFEA2 BHRSPRKi ESPFEA16 ESPSPR13 MONFEAKi MONSPRKi AZEFEA5 AZESPR1 AUTFEAKi AUTSPR7 GBRFEA2 GBRSPR6 HUNFEA7 HUNSPR5 BELFEA8 BELSPR4 ITAFEA13 ITASPR10 JERFEA11 JERSPR10 UAEFEA13 UAEFEA18 9. 91 † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette.
Teljes Európai Le Mans-széria eredménylistája
Év Csapat Osztály Kasztni Motor 1 2 3 4 5 6 Helyezés Pont 2018 Racing Engineering LMP2 Oreca 07 Gibson GK428 4.2 L V8 LEC MNZ RBR SIL SPA ALG 3. 66 2019 G-Drive Racing LMP2 Aurus 01 Gibson GK428 4.2 L V8 LEC MNZ CAT SIL SPA ALG 11. 38
Le Mans-i 24 órás autóverseny Év Csapat Csapattárs Autó Kategória Kör 2018 SMP Racing Viktor Shaytar Harrison Newey Dallara P217 – Gibson LMP2 345 14. 10. 2019 RLR M Sport/Tower Events Arjun Maini John Farano Oreca 07 – Gibson LMP2 295 HN HN 2020 Rebellion Racing Gustavo Menezes Bruno Senna Rebellion R13 – Gibson LMP1 382 2. 2. 2021 Realteam Racing Loïc Duval Esteban Garcia Oreca 07 – Gibson LMP2 356 17. 12. 2022 RealTeam by WRT Rui Andrade Habsburg Ferdinánd Oreca 07-Gibson LMP2 362 21. 17. 2023 AF Corse Ben Barnicoat François Perrodo Oreca 07-Gibson LMP2 183 Kiesett Kiesett LMP2 Pro-Am 2024 Hertz Team Jota Callum Ilott Will Stevens Porsche 963 Hypercar 311 8. 8. 2025 Cadillac Hertz Team Jota Alex Lynn Will Stevens Cadillac V-Series.R Hypercar 387 4. 4. 2026 Cadillac Hertz Team Jota Louis Delétraz Will Stevens Cadillac V-Series.R Hypercar 381 4. 4.
Teljes FIA World Endurance Championship eredménysorozata
Év Csapat Osztály Kasztni Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 Helyezés Pont 2018–19 TDS Racing LMP2Oreca 07 GK428 4.2 L V8 SPA LMS SIL FUJ SHA SEB SPA LMS 16. 12 2019–20 Rebellion Racing LMP1 Rebellion R13 Gibson GL458 4.5 L V8 SIL FUJ SHA BHR COA SPA LMS BHR 3. 145 2021 Realteam Racing LMP2 Oreca 07 Gibson GK428 4.2 L V8 SPA ALG MNZ LMS BHR BHR 10. 50 2022 RealTeam by WRT LMP2 Oreca 07 Gibson GK428 4.2 L V8 SEB SPA LMS MNZ FUJ BHR 4. 96 2024 Hertz Team Jota Hypercar Porsche 963 Porsche 9RD 4.6 L Turbo V8 QAT IMO SPA LMS SÃO COA FUJ BHR 10. 45 2025 Cadillac Hertz Team Jota Hypercar Cadillac V-Series.R Cadillac LMC55R 5.5 L V8 QAT IMO SPA LMS SÃO COA FUJ BHR 5. 93
Teljes Formula–E-eredménylistája
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 Helyezés Pont 2020–21 ROKiT Venturi Racing DIR14 DIR16 ROM11 ROMKiz VALHn VAL5 MON13 PUE14 PUEKi NYC15 NYC7 LONHn LONKi BER4 BER1 18. 54 2021–22 Jaguar DIR DIR MEX ROM ROM MON BER BER JAK MAR NYC NYC LON LON SEO13 SEO14 22. 02022–23 Nissan Formula E Team MEX DIR DIR HAI FOK SAP BER BER MON JAK JAK POR ROM ROM LON LON 10. 63 2023–24 Andretti Global MEX DIR DIR SAO TOK MIS MIS MON BER BER SHA SHA POR POR LON LON 15. 47 2024–25 Nissan Formula E Team SAO MEX JED JED MIA MON MON TOK TOK SHA SHA JAK BER BER LON LON 20. 21 2025–26 Nissan Formula E Team SAO MEX MIA JED JED MAD BER BER MON MON SNY SHA SHA TOK TOK LON LON 19. 20 * A szezon jelenleg is zajlik. † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette.
Jegyzetek
További információk Hivatalos DriverDB honlapja
Kategória:Francia autóversenyzők Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Cannes-iak