A HMS Endeavour vagy HM Bark Endeavour angol vitorláshajó volt, amellyel James Cook első útján, 1769 és 1771 között körülhajózta a Földet.
A hajó 1764-ben épült szénszállítónak Earl of Pembroke néven. A Brit Haditengerészet 1768-ban megvásárolta, átnevezte Endeavourra és átalakították a Csendes-óceán déli részére küldött tudományos expedíció céljaira. Az expedíció a Vénusz Nap előtti áthaladását volt hivatott megfigyelni, ezenkívül pedig a feltételezett nagy déli kontinenst, a Terra Australist kereste. A hajó 1768 augusztusában indult Plymouthból, megkerülte a Horn-fokot, majd 1769 júniusában Tahitin megfigyelték a Vénusz-áthaladást. Ezután a Csendes-óceán nagyrészt feltérképezetlen vizein felderítettek több kisebb polinéziai szigetet, majd feltérképezték Új-Zéland partvidékét. Az expedíció volt az első európai hajó, amelyik Abel Tasman 127 évvel korábbi útja óta kikötött Új-Zélandon.
1770 áprilisában az Endeavour volt az első hajó, amely elérte Ausztrália keleti partvidékét. Észak felé haladva felderítették a kontinenst. A Nagy korallgáton zátonyra futottak és csak a rakomány és az ágyúk egy részének vízbe dobásával szabadulhattak róla. Miután hét hetet a hajó javításával töltöttek, északnyugat felé hajóztak és 1770 októberében elérték a jávai Batáviát (ma Jakarta). December 26-án indultak hazafelé és miután 1771 márciusában megkerülték a Jóreménység-fokot, három évnyi távollét után július 12-én futottak be az angliai Doverbe.
A Föld körüli felfedezőút után az Endeavour a Falkland-szigetekre szállított készleteket, majd a haditengerészet kimustrálta és eladta egy vállalkozónak, aki átnevezte Lord Sandwich-nek. Az amerikai függetlenségi háborúban a brit kormány bérbe vette a hajót, hogy csapatokat szállítson Amerikába. A Lord Sandwich-et 1778-ban a Rhode Island-i Newport kikötőjében elsüllyesztették, hogy megakadályozzák a francia flotta behajózását.
A 20. században több próbálkozás történt maradványainak megtalálására. A 2016-ban a hajó maradványát nagy biztonsággal öt roncs egyikére szűkítették. Végül 2019 és 2021 közötti merülések, műszeres vizsgálatok kulcsfontosságú szerkezeti elemeket feleltettek meg az 1768-as királyi haditengerészeti felmérésének adataival, így a roncsot beazonosították, megtalálták.
Az Endeavour vitorlásról nevezték el a NASA Endeavour űrsiklóját.
Építése Az Endeavourt eredetileg Earl of Pembroke („Pembroke grófja”) néven építette az észak-yorkshire-i Whitby városában élő Thomas Fishburn Thomas Millner részére és 1764 júniusában bocsátották vízre. Whitby kikötőjét főleg bálnavadászok és szénszállítók látogatták; a helybeliek által „Whitby Cat” néven ismert típushoz tartozó Earl of Pembroke az utóbbi célra épült. A kis háromárbocos, keresztvitorlás hajónak ennek megfelelően masszív, megbízható szerkezete volt: orra széles és lapos, fara szögletes, hosszú törzse pedig dobozszerű, nagy befogadóképességű.Hosty and Hundley 2003, 41. o.
Lapos feneke miatt sekély vizeken is jól használható volt és kisebb javításokhoz nem volt szüksége szárazdokkra, elég volt kifuttatni a partra. Palánkja és belső fedélzetei tölgydeszkákból készültek, gerince és kormányrúdja szilfából, árbocai pedig fenyőből.Hosty and Hundley 2003, 19. o.
Árbocainak magassága pontosan nem ismert, mert az eredeti tervrajzai csak a hajótestet mutatják. A hasonló hajókon az elő- és főárbocok mérete 34, illetve 39 m volt; viszont az egyik tervrajzon egy megjegyzés szerint tatárboca 16 yard és 29 hüvelykes (15,4 m) volt, ami majdnem három méterrel rövidebb a megszokottnál és meglehetősen furcsán, megcsonkítottan festhetett.Sutherland, Rushton, Cooper 1711Davis and Edson 1985 Újabban feltételezik, hogy a rajzoló tévedett a terv másolásakor és eredetileg 19 yard és 29 hüvelyk (18,1 m) szerepelt a dokumentumon, ami megfelel a korabeli szabványnak.Marquardt 1995, 19–20. o. A hajó ausztráliai másolata és a greenwichi Nemzeti Tengerészeti Múzeumban látható modellje a kisebb szám alapján készült.
A haditengerészet szolgálatában 1768. február 16-án a Royal Society (Királyi Társaság, gyakorlatilag az angol tudományos akadémia) kérelmet nyújtott be III. György királynak, hogy finanszírozza egy tudományos expedíció felszerelését, amely a Csendes-óceán déli részén megfigyelheti a Vénusz 1769-es áthaladását a Nap előtt.Rigby and van der Merwe 2002, 24. o. A király engedélyezte az utat, az Admiralitás pedig a csillagászati jellegű cél mellett titkos feladatot is adott az expedíciónak: találja meg a feltételezett déli kontinenst, a Terra Australis Incognitát („ismeretlen déli föld”).
A Royal Society Alexander Dalrymple skót földrajztudóst javasolta parancsnokul, ő azonban azt a feltételt szabta, hogy a kapjon címzetes tengerészkapitányi kinevezést. Az Admiralitás első lordja, Edward Hawke azonban felháborítónak találta az ötletet, ahogyan mondta, előbb vágná le a jobb kezét, mint hogy egy tapasztalatlan civilre bízná a flotta egyik hajóját.Robert Kerr szerk.: A General History and Collection of Voyages and Travels, Vol. 12 Hawke tudta, hogy korábban (1698-ban) előfordult már, hogy a HMS Paramour tisztjei nem voltak hajlandóak parancsot elfogadni Edmond Halley csillagásztól. A patthelyzetet az oldotta fel, hogy az Admiralitás James Cookot javasolta vezetőnek, aki tengerésztiszt volt, de emellett jó matematikai és kartográfiai ismeretekkel is rendelkezett. Őt mindkét fél elfogadhatónak tartotta, így Cookot hadnaggyá léptették elő és kinevezték az expedíció parancsnokául.Rigby and van der Merwe 2002, 30. o.
300px|thumb|left|Az Earl of Pembroke elhagyja Whitby kikötőjét 1768-ban (Thomas Luny képe, 1790) 1768. május 27-én Cook átvette az Earl of Pembroke parancsnokságát. A 2307 fontra becsült hajót az Admiralitás végül 2840 font, 10 shilling és 11 pennys áron vásárolta meg tulajdonosától és átadta az expedíciónak.Knight, 292-302. o.Mai árfolyamon 326 400 brit font A Temze-menti Deptfordban átalakították a hosszú út kívánalmainak megfelelően; ennek költsége 2294 font volt, majdnem annyi, mint amennyiért a hajót vásárolták. A hajótestet újrakátrányozták és beépítettek egy harmadik belső fedélzetet, ahol kabinokat, raktárhelyiségeket és egy lőporkamrát alakítottak ki.Hosty and Hundley 2003, 61. o. A kabinok alapterülete alig 2 m² volt és Cookot, valamint a Társaság képviselőit: Joseph Banks botanikust, az ő asszisztenseit (Daniel Solandert és Herman Spöringet), Charles Green csillagászt, valamint Sydney Parkinson és Alexander Buchan grafikusokat szállásolták el bennük.Marquardt 1995, 18. o. Ezek a kabinok a tiszti étkezőt vették körbe. A taton elhelyezett nagy kabin a kapitány és a tudósok dolgozószobájaként funkcionált. Az alsó fedélzet hátsó részén, a legénységi étkező mellett helyezték el Zachary Hickes első- és John Gore másodtiszt, William Monkhouse hajóorvos, Stephen Forwood ágyúmester és Robert Molyneux vitorlamester szállását. A legénység és a tengerészgyalogosok az alsó fedélzet egybefüggő terében aludtak és laktak.
A hajó felszereléséhez tartozott két vitorlás csónak, egy nagycsónak és két kisebb bárka. Utóbbiak Joseph Banks és John Gathrey fedélzetmester magántulajdonát képezték. A nagycsónak korhadt állapotban volt és teljesen fel kellett újítani.Hough 1994, 56. o. A raktérben elhelyeztek néhány 8,5 méteres hosszú evezőt is, arra az esetre, ha a hajó elveszti árbocait vagy szélcsend akadályozza az előrehaladást.
Az átalakított hajó a HMS Endeavour („Törekvés”; a HMS a His Majesty's Ship, őfelsége hajója rövidítése, amelyet minden haditengerészeti jármű nevéhez hozzáillesztettek) nevet kapta. A regiszterben valójában HM Bark Endeavour névvel szerepelt, hogy megkülönböztessék az 1763-ban épült, négyágyús Endeavour kuttertől.
Július végén az Endeavour megkapta fegyverzetét. A csendes-óceáni bennszülöttek esetleges támadásai ellen Cook tíz négyfontos ágyút és tizenkét kis kaliberű, forgatható állványra szerelt ágyút tudott felmutatni. A négyfontosok közül hatot helyeztek el a felső fedélzeten, a többi raktárba került.Marquardt 1995, 13. o. Július 30-án az Endeavour átvitorlázott Plymouthba, hogy berakodják ellátmányát és felvegye végleges, 85 fős legénységét, akik közé 12 tengerészgyalogos is tartozott.Beaglehole 1968, 1–2. o. Az élelmiszerkészlet hatezer adag disznóhúsból, négyezer adag marhahúsból, kilenc tonna kenyérből, öt tonna lisztből, három tonna savanyúkáposztából, egy tonna mazsolából, illetve kisebb mennyiségű sajtból, sóból, borsóból, olajból, cukorból, zabpehelyből állt. Ide tartozott még 250 hordó sör, 44 hordó brandy és 17 hordó rum. A hajó disznókat, baromfit, egy tejelő kecskét és két vadászkutyát is vitt magával.Marquardt 1995, 15. o. Cook parancsára 12 tonna nyersvasat helyeztek el a fenékben, amely ballasztként szolgált.
A felfedezőút Az Endeavour 1768. augusztus 26-án futott ki Plymouthból, fedélzetén 94 fővel és másfél évre elegendő készletekkel.Beaglehole 1968, 4. o. Ezután először két héttel később, szeptember 12-én kötött ki Madeirán, Funchal kikötőjében. Kisebb javításokat végeztek, friss zöldséget, húst és vizet vételeztek. Az egyik matróz beleakadt a horgonykötélbe, miközben leeresztették a horgonyt, vízbe esett és meghalt; helyére Cook egy amerikai szlúpról raboltatott el egy embert, ahogyan ez akkoriban szokás volt a brit haditengerészetnél (mivel ekkor még nem kezdődött meg az amerikai függetlenségi háború, a férfi brit alattvaló volt).Hough 1994, 75–76. o.
Az expedíció ezután Afrika partjai mentén haladt délre, majd átszelte az Atlanti-óceánt és 1768. november 13-án megérkezett Rio de Janeiróba. Víz és élelem felvétele után a Horn-fok felé indultak tovább, amelyet 1769. január 13-án értek el. Két napig küzdöttek a viharos idővel, de az ellenszél és az áramlatok miatt alig haladtak előre. A szél január 16-án megenyhült annyira, hogy megkerülhették a Horn-fokot és kis időre megpihenhettek a Siker-öbölben (Bahia Buen Suceso).Beaglehole 1968, 41–44. o. A legénység fát és édesvizet keresett, eközben Banks és társai több száz növényt gyűjtöttek a jeges partvidéken. Január 17-én rájuk tört egy hóvihar és Banks két szolgája halálra fagyott.Hough 1994, 91–97. o.
Az Endeavour január 21-én szedte fel a horgonyt és nyugat-északnyugat irányban nekiindult a Csendes-óceánnak. Április 10-én érték el Tahitit, ahol három hónapig tartózkodtak. Június 3-án megtörtént a Vénusz áthaladása a Nap előtt, amelyet Charles Green csillagász a hajó fedélzetéről megfigyelt és részletesen dokumentált.
Felfedezések a Csendes-óceánon Az expedíció fő feladatának elvégzése után az Endeavour július 13-án hagyta el Tahitit és északnyugat felé haladva Cook feltérképezte a Társaság-szigeteket (amelyet ő nevezett el a Királyi Társaság után).Rigby and van der Merwe 2002, 34. o. Partra szálltak Huahinén, Raiateán és Bora Borán és ezeket a szigeteket brit territóriumnak nyilvánították. Az Ausztrál-szigetekhez tartozó Rurutun a hullámverés és sziklás part miatt csónakkal sem tudtak kiszállni.Hough 1994, 133–134. o. A hajó augusztus 15-ig időzött Polinéziában, majd délnek fordult, hogy megkeresse a Terra Australis Incognitá-t.